“Nem volt kockázati tényező, amikor Laci beköltözött a Villába. Pszichológusok, orvosok vizsgálták meg a játékosokat, mindenki ugyanazokon a vizsgálatokon ment át. Ahogy Laci is mondta, a bent töltött idő alatt volt ideje elgondolkodni az életéről, és a sok stressz, ami felgyűlt benne, most kijött” – nyilatkozta Dobsi Adrienn a Való Világ 4 sajtósa. Lázár László csütörtökön, két órával az esti adás előtt omlott össze és jelentette be, képtelen a Villában maradni.
“Laci a hétvégét pihenéssel tölti, nincs kórházban, nem szorul orvosi felügyeletre. A hétvégét vidéken tölti” – tette hozzá Dobsi Adrienn. Aki hitt abban, hogy egy héttel hamarabb lesz vége a valóságshow-nak Erőszakból Diplomázott László távozása miatt, tévedett. A csatornánál ugyan titkolják, mivel készülnek pontosan, hogy tartsák a műsor idejét, és a nézők figyelmét, de valami lesz, az biztos – a hirdetők miatt sem lehet ennek csak úgy vége.
A boldogság hiányzik az életéből
VV Laci a péntek esti Fókuszban már nyugodtan beszélt összeomlása okairól. "Ha nézek egy 100 százalékos tortát, elértem mindent. De azt az 5 százalékot, amit én boldogságnak hívok, azt nem kaptam meg. Ez az 5 százalék sajnálatos módon többer ér, mint a 95 százalék" - magyarázta VV Laci, majd hozzátette, bízik abban, hogy jövő ilyenkor már az esküvőjét fogja bejelenteni. "Az ember társas lény, és ez nagyon hiányzik az életemből. Az a cél, hogy ezt az idillt meg tudjam teremteni, még akkor is, ha kevesebb pénzt tudok keresni. Ez volt a legfontosabb felfedezés, amire rájöttem a Villában."Nem jön új lakó Laci helyett
“Laci helyére nem költözik be új lakó. Ugyanúgy lesz kiválasztás, és jövő vasárnap párbaj. Nem lesz hamarabb vége a játéknak, mert készülünk egy meglepetéssel” – mondta a VV4 sajtósa, bár Stohl András a csütörtök esti összefoglalót úgy kezdte, hogy valami olyan "drámai esemény történt, ami alapjaiban meg fogja változtatni" a játékot. A Velvet arra is kíváncsi volt, kell-e kártérítést fizetnie VV Lacinak, amiért feladta a játékot.
“Ginának sem kellett fizetni azért, mert feladta a játékot, és Lacinak sem kell fizetni emiatt. Ezért nem jár retorzió” – adta válaszul Dobsi Adrienn arra a kérdésre, hogy az utolsó pillanatban önként távozó VV Lacinak kell-e fizetnie a kárért, amit távozásával okozott a műsornak.
"Az elzárt helyzet még az egészséges emberből is ki tud hozni pánikrohamot"
VV Laci kapcsán a Velvet szakembert kérdezett meg a pánikrohamról, és arról, mennyiben járult hozzá Lázár László összeomlásához az elzárt környezet. “Légzésnehézség, szívtáji fájdalom, erős szívdobogás, infarktusgyanú és gyakran halálfélelem az ok, amiért orvoshoz fordul valaki. Amikor kizárható az, hogy szervi oka lenne a tüneteknek, akkor szokott pszichológushoz kerülni az illető. Több oka van a pánikrohamnak, alapvetően kell hozzá vagy valamilyen stressz, vagy egy olyan élethelyzet, ami megterhelő az illető számára. Egy izolált helyzet gyakran kihozza ezt, még a viszonylag egészséges emberből is ki tud hozni hasonlót. Ez egy erősen provokáló helyzet ilyen szempontból" – nyilatkozta a Velvetnek Kunsági Andrea klinikai szakpszichológus VV Laci mellkasi fájdalmai kapcsán.
"Az elzárt helyzet, minden olyan helyzet, amikor bizonytalan kapcsolatrendszerben kell létezni ezt erősíti. Az előző élet stresszének annyi szerepe van, hogyha olyan kapcsolatrendszerben él, vagy olyanban nőtt fel, ami nagyon hasonlít frusztrációjában, stresszében, kiszámíthatatlanságában, büntető jellegében, vagy bármilyen módon önértékelés romboló – ennek valamilyen jelei megjelennek az aktuális környezetben –, akkor az nagyon gyakran kiváltódik" – tette hozzá a szakember. /Épp ésszel utánagondolva, a katonai múlttal rendelkező játékost megviselhette a dzsungelhét, azt is hozzátéve, hogy már jóideje feszült volt./
A szakember a játékos felépüléséről elmondta: “Az a kérdés, hogy mi van a hátterében. Ha egészséges embert ér egy trauma, akkor azt viszonylag gyorsan helyre lehet rakni, ha terhelt, nehezebb élethelyzeteket cipelő embert ért trauma, akkor ott rengeteg minden hozzáadódik. Ha elég sokáig cipeli ezeket a dolgokat, akkor van többéves betegségelőzmény, amit fel kell dolgozni ahhoz, hogy végképp megszűnjön mindez” – tette hozzá a klinikai szakpszichológus.
Még több a velveten
- Doktor House öt legjobb nőjeHugh Laurie minden bunkósága ellenére szép kis rajongótábort szedett össze a véget ért sorozatban.
- Voksán Virág turnézott és vetkőzött MexikóbanTurnézni hívták Mexikóba, aztán végül egy fotózásra is felkérték. Azt mondja, nem tudták, hogy playmate volt.
- Négy fekete, két fehér bugyi az Éden nőinAz Éden Hotel 2 zárópartiján a fiúk a terpesztő celebnőknek, a lányok Omarnak örültek. Megagaléria.



Kommentek
2011.04.08 18:48:15Kelly és a szexi dög
Az előző élet stressze max az lehet, hogy 20 éve nem látott puncit - nem csoda, hogy Anikó közelségétől bepánikolt a kung fu panda!
2011.04.08 18:49:06rekkenő
a faszt, most dobják le Líbiában, a külügy egyik titkos küldtésében
2011.04.08 18:53:55ittakary
SZÁNALMAS, hogy erre nem tud ez a ...a oldal energiát fordítani, hogy legalább a CÍMEKET helyesen írja... elképesztő.
2011.04.08 18:57:41Jock Ewing
Ha tényleg megy Líbiába, akkor:
HAJRÁ, HAJRÁ KADHAFI !
2011.04.08 19:00:09Tecumseh
annyi történt csak, hogy mint kiderült, ez az alak mindenkit lenyomoztatott a villábavonulása előtt, hogy később ezekkel az adatokkal manipulálhassa őket.Nem tul etikus ez az egész, de ez a dolog még a sokat próbált szerkesztőknél is kiverhette a biztosítékot És mikor ez igy kiderült,mert ez az észlény elszólta magát, gyorsan lapátra tették. De mivel nem lehetett ezt így nagydobra verni, ezért hozták össze a hisztirohamait, meg az összes többi habot a távozásáról.Siralmas...
2011.04.08 19:00:30kisRita
“Laci a hétvégét pihenéssel tölti, nincs kórházban, nem“Laci a hétvégét pihenéssel tölti, nincs kórházban, nem szorul orvosi felügyeletre. A hétvégét vidéken tölti”
GRATULÁLOK
2011.04.08 19:01:19nullanullahét
Puding! :D
2011.04.08 19:04:39MM87
színpatikus hogy feladta, nem minden a pénz!
2011.04.08 19:05:38Zarbon
azért durva hogy az omlik össze a leghamarabb aki a legkeményebbnek mutatja magát :D elment megmenteni egy embert afrikába hát hogyne :D
2011.04.08 19:05:44Ma Ő, holnap Te vagy Én ?
"összeomlásást" micsodáját??? ezek is a Palibácsitól tanulnak:))
nincs egy normális főszerkesztő aki ezt a sok szennyet elolvasná,mielőtt kiteszik,sün a sejehajába aki igy lett újságíró
2011.04.08 19:11:26Bartos Cs. István
B.sszátok meg eltolnak egy kiválasztást mint amikor Zsuzsikát kizárták.Mi olyan bonyolult ezen.
Szpásszívá.
2011.04.08 19:12:26HeartExpress
[link]
2011.04.08 19:13:58pupak30
azannyaszentségit micsoda stressz. 3 hónapig punnyadni a villában. a görög kifejezetten álvezi, ez meg kikészül tőle
2011.04.08 19:26:30Nxandi
Kungfu panda :))) ez haláli.
Tecumseh gyanús, hogy ezelőtt is volt már többször a játék alatt kórházba. De semmi nincs kizárva... Az is lehet, hogy a kórházba való bejutáshoz a rosszulléteket is színlelte, és így jutott infokhoz a jelenleg bent lévő játékosok kapcsán :D csak hát dühbe gurult, mikor gigike kiesett, és elszólta magát. Innentől meg tudod.. Ez is lehet. Meg az is, hogy tényleg semmi csavar nincs, csak pánikolt.
2011.04.08 19:30:06smidgen
Laci haverja bement a kórházba és mondta neki ha nem jön ki és írja alá végre a cég papírokat elveszíti az egész lenullázott cégét. ezért jött ki, semmiféle idegösszeroppanás nem volt. - persze ez csak teória
2011.04.08 19:32:29RealityShow
2011.04.08 19:00:09 Tecumseh
Ha feltételezel, ne állíts! Nem biztos hogy más bulvár média információit 100% biztosra kellene venned ! Sokkal ütősebb lett volna a kommented ha így kezdődött volna:
"Feltételezhetően csak annyi történt, hogy mint kiderült..." Ugye milyen pöcsös ha nagybetűvel indul egy mondat.
2011.04.08 19:33:57huszonnégy és fél.
Szegény férfi. Nagyon sajnálom. Korrekt arc volt a sok nyavalyás között.
2011.04.08 19:34:29csillagház
VV Laci minimum egyszer (februárban) volt kórházban, akkor a gerince miatt. Bár lehet, hogy többször is, azt is megtudhatta, csődben a cége. Ezen kívül ki tudja, milyen információkhoz jutott, ezeket aztán fel is használta a többiek ellen.
2011.04.08 19:37:39csocsocsókolom
dr. VV Laci. Mi a faszt vártatok?
2011.04.08 19:38:10ju offa
miért kell ilyen otromba zebrebaszó putris cigány stílusban megnyilvánulni egy ilyen??
annyira gyötrelmek vagytok hogy az le festhetetlen.
2011.04.08 19:38:34Csak lori
VV Kiat*k*m kiborult a majomketrecben. Súlyos a helyzet Magyarországon, söt menthetetlen.
2011.04.08 19:43:10helyszíni zsemle
összeomlásást
“Laci a hétvégét pihenéssel tölti, nincs kórházban, nem“Laci a hétvégét pihenéssel tölti, nincs kórházban, nem szorul orvosi felügyeletre.
A cikkíró be van baszva, vagy egyszerűen csak szellemi fogyatékos?
2011.04.08 19:46:11ElNefelejcs
Mikor szolta el magát???arrol lemaradtam :S légyszi valaki.mesélje el:)
2011.04.08 19:51:18Blogger Géza
Azért a mai összefoglalóban elszólta magát, hogy tett olyan dolgokat, amiket meg kellett tennie, és ezt már bánja, és megpróbálja jóvátenni. Vajon elmegy Gázába kisgyerekeket gondozni, akiket ő tett árvává vagy nyomorékká?
2011.04.08 19:57:06Attisss
Ennyi baromságot rég olvastam, bazze... észlény kommentelők. Az UFO-knak semmi köze hozzá, hogy feladta? Ilyen verzió még nem olvastam... Észlény banda. Alekosz és Éva mellett én sem bírnám sokáig, ha még csak nem is verhetem szájba őket tisztességesen. Ennyi az ok... lenyomoztatás, titkos információk ROTFL... eszem-faxom megáll...
2011.04.08 19:59:59TUMBLE SNAPPER
Összeomlás az lett volna, ha mindenkit hazavág bent a villában.
Poszt traumatikus stressz szindróma.
Amúgy, csak az olyan elmeroggyant köcsögök, mint Alek tud további "torzulás" nélkül túléni egy fél éves izolációt.
Az ilyent kellene a Marsra küldeni...
2011.04.08 20:06:29Kelly és a szexi dög
Szerintetek van Lacinak önvédelmi fegyvere?
Mit csinálhat most vele? Min gondolkozik éppen most?
tikk-takk-tikk-takk
Kitáraz-betáraz....
tikk-takk-tikk-takk
2011.04.08 20:06:56TGabi
"Ahogy Laci is mondta, a bent töltött idő alatt volt ideje elgondolkodni az életéről, és a sok stressz, ami felgyűlt benne, most kijött.”
Ááááá, véletlenül sem a Retekklub szemétségei, a manipulációk, a semmirekellő, züllött prosti népség, meg a morális csőd karakterű emberek miatt kattan meg ott valaki.
Eleve nem is értettem, minek megy valaki ócska bárcások meg erkölcsileg tök relativista emberek közé, akik 3 perc ismertségért mindenre hajlandók. Undorító fosadék a csatorna a trágya műsorával együtt!
2011.04.08 20:08:48ebenbry
VV Laci egy nagy rakás szar. És nem a mostani betegsége miatt, hanem úgy általában minden megnyilvánulása a szaremberséget bizonyította.
2011.04.08 20:11:20ebenbry
Laci korábban bevallotta a társainak, hogy egy időben lányokat védett be külföldön más csoportoktól. Magyarul ő egy ilyen csoport része volt. Akik lányokat védenek... ezt a foglalkozást nem tudom hogy hívják. Strici?
2011.04.08 20:11:44TUMBLE SNAPPER
Bengháziban piheni ki magát...
2011.04.08 20:12:49MittuDomain
MM87: színpatikus ez a Lackó gyerek, mi? :)
2011.04.08 20:13:38TUMBLE SNAPPER
Remélem, tartja a szabályt, hogy az utolsó 5 lőszer a 30-as tárban nem lehet nyomjelzős!!!
2011.04.08 20:13:50Nervus
“Laci a hétvégét pihenéssel tölti, nincs kórházban, nem“Laci a hétvégét pihenéssel tölti, nincs kórházban, nem szorul orvosi felügyeletre. A hétvégét vidéken tölti
Tök értelmes mondat.
2011.04.08 20:15:25reqcka
Vannak teóriák, wehhehe :D
2011.04.08 20:15:51Neel Armstrong
Aki eleve elmebeteg, jobban bírja a beteg körülményeket, hiszen egy korrekt szabályok működtette rendszer az ilyeneket hamar kiveti magából.
Alágenyó és Hárpia Éva senki nem volt a villa előtti életében, mostani karrierjüket is a Ratyiklub cinizmusának és profitérdekeinek köszönhetik.
Nem mellékesen pedig annak, hogy kies hazánkban mennyi hasonló lúzer tekinti hősnek a mocskos szájú, kígyótermészetű, alkoholista partyribancot és a 8. elemit végzett, ostoba, szájhős, döglusta, taperolós semmirekellő sutyerákot.
Similis simili gaudet.
2011.04.08 20:19:13Attisss
Armstrong: erről van itt nagybaszó... beteg egy világ ez...
2011.04.08 20:20:00Sеntа
“Laci a hétvégét pihenéssel tölti, nincs kórházban, nem“Laci a hétvégét pihenéssel tölti, nincs kórházban, nem szorul orvosi felügyeletre. A hétvégét vidéken tölti” – tette hozzá Dobsi Adrienn.
Ez a Dobsi Adrienn nem tud beszélni??? Diló tán?
2011.04.08 20:25:24TUMBLE SNAPPER
2011.04.08 20:15:51Neel Armstrong
Aki eleve elmebeteg, jobban bírja a beteg körülményeket, hiszen egy korrekt szabályok működtette rendszer az ilyeneket hamar kiveti magából.
Alágenyó és Hárpia Éva senki nem volt a villa előtti életében, mostani karrierjüket is a Ratyiklub cinizmusának és profitérdekeinek köszönhetik.
Nem mellékesen pedig annak, hogy kies hazánkban mennyi hasonló lúzer tekinti hősnek a mocskos szájú, kígyótermészetű, alkoholista partyribancot és a 8. elemit végzett, ostoba, szájhős, döglusta, taperolós semmirekellő sutyerákot.
Similis simili gaudet.
Aha... ilyet én is tudok!
Homo homini lupus.
2011.04.08 20:37:46cinikus1
Én a mai összefoglalón szórakoztam a legjobban a játék történetében !!!
Ez a szánalmas malac még kifelé menet ( úgy kaparva az ajtót, ahogy azt másoknak kívánta) is az észt osztotta mint egész idáig, mintha bárki is adna egy ilyen minden tekintetben gyenge és megbukott ember tanácsaira :)
Halálra röhögtem magam - ez testőr ? vicc az ember, remélem egész hátralévő életére kihat a tegnapi napja. Inkább veszített volna emelt fővel a nagy katona, az első aki magától feladta, még a legutolsó kurva is jobban bírja mint ő.
2011.04.08 20:45:10Cory76
Anikó áprilisi tréfája tette be a kaput Harci Lacinak, amire Rácz Béla bujtotta fel.
Szerencsétlen balek.
Amit viszont nem értek:
- Szituációs lövészeten miért lőtte le az a bábut, amelyik nem volt ellenség. Sőt nem is vette észre, hogy mi volt a feladat, a különbség?
- Mi lett volna, ha nem egy luxus börtönben tölti az elmúlt heteket, hanem mondjuk valami igazán szar helyen?
Sajnálom.
2011.04.08 20:46:18Neel Armstrong
2011.04.08 20:37:46cinikus1
Azon meg mások mosolyognának, ha tényleg halálra röhögnéd magad.
Ne tartsd vissza, hajrá.
2011.04.08 20:54:26Justin Hoffman
Nem gondoltam volna, hogy emblematikussá vált narancssárga kapucnis pulóverének elvesztése ennyire megviseli a brómos tea fogyasztásáról elhíresült Lacit.Szegényen már csak egykori kiképzője, Furkó Kálmán segíthet. Bizonyára a Komondor Kommandó titkos bázisára vonult vissza valahova a Bakony sűrűjébe. Csak a parancsnoki Uaz URH rádióján lesz elérhető.
2011.04.08 21:06:28Hang Loose
20 év előtti dolgokat nem bírja a lelkiismerete.
Tudjuk miről van szó.
2011.04.08 21:07:46Eric_Cartman
Neel Armstrong
pont azért, mert nagycsoportban űrhajós volt a jeled, próbáld már meg leírni Armstrong nevét helyesen
2011.04.08 21:07:47djukel
bazmeg elejtettem a forrókakaós bögrét mikor évát mutatták smink nélkül.
2011.04.08 21:12:25KANADA
Alakítsák az egyik helységet zárkává és küldjék be Bucikát :D
2011.04.08 21:16:16penelope garcia
Én meg pont férjet keresek! A boldogságtortámba. Micsoda koincidencia! :O
Laci, légy enyéééém!!!
2011.04.08 21:21:47Neel Armstrong
2011.04.08 21:07:46Eric_Cartman
Kis köcsög, nekem akarod megmondani, hogy írják az első holdra lépő ember nevét?:)
Még meg sem születtél akkor, vagy egy csattogó lepkét húztál magad után és ágyba kaptad a kakaót.
Az meg sem fordult a szűk agyadban, hogy miután nem én vagyok Neil Armstrong, van bennem annyi tisztelet, hogy egy betűt megváltoztatok és úgy veszem föl nicknek?
Kinek képzeled magad, szarjankó? És mi volt a jeled a nagycsoportban, szarosbili?:)
2011.04.08 21:28:03Ablo
Csak sajnálni tudom a sok fikázót.
Valószínű azért tesznek energiát a felesleges mocskolódásba, mert az örömmel tölti el őket.
Talán nincs más örömforrásuk? Szánalmas.
Valahogy az az érzésem, hogy a villában maradtak összesen nem tettek annyit az asztalra az életben mint Laci egyedül.
A kutyámat nem bíznám a bent maradtakra...
2011.04.08 21:43:05penelope garcia
Ablo, csatlakozom.
2011.04.08 21:52:01Eric_Cartman
Neel Armstrong
szerintem csak egy kis buzi vagy.
De nem baj, ettől színes a net.
Csak nehogy felrobbanjon a fejed, mert tele lesz szarral minden, te kisköcsög.
2011.04.08 21:52:47Eric_Cartman
csattogó lepke.....
mekkora szöveg. én meg azt hittem, hogy már iskolás vagy.
2011.04.08 22:10:34Queen of the Reich
Gyerekek, ha már én is grammarnácizom, akkor nagy baj van...
2011.04.08 22:12:37Queen of the Reich
Továbbra is sok baromságot írtok, szerintem ha hetekig cikkeznek Laciról, hetekig kell olvasnom a hülyébbnél hülyébb megfejtéseiteket.
2011.04.08 22:22:50pop38
Szánalmasak vagytok. Egy beteg emberen gúnyolódtok. Persze, (gerinces módon) az álnevetek mögé bújva. Pizzazabáló, pattanásos képű, szűz, nőt/férfit csak a neten látott maszturbáló véglények vagytok.
2011.04.08 22:30:16rori brékör
Lacit ismerem, edzőtáboroztunk együtt pár évvel ezelött. Megnyugtatnok mindnekit, igen jól érti a dolgát. Az amit most láttam a videón róla meglepett egy kicsit,szokatlan tőle. Taléán egy kis önsajnálat is becsúszott és persze eltört a mécses. Kicsit Rambo-ra emlékeztet, amikor elsírja magát a kiképzőtisztjének-ha valaki emlékszik még a jelenetre.Úgy gondolom ebben nincs semmi szégyelni való.Ettől egy ffi nem lesz gyengébb vagy kevesebb.Azok akik fikázzák , persze itt megtehetik,de gondolkodjanak csak el azon, ha az utcán kapnának egy pofont, hogyan reagálnának.Azért egy ilyen helyzet nagyobb mércéje a ffinek mint egy VV részvétel.Laciról biztosan állíthatom,hogy nem fosná össze magát.De ezen kívűl is sok olyan emberi értéke van Lacinak ami sok embernek mondott lényből hiányzik. Amúgy a Laci nem is tud azonosulni azzal ami a VV meg azokkal sem akikkel össze volt zárva 3 hónapig.
Ami történt vele az elmúlt napokban a VV-ben az több nehéz év és tapasztalat következménye nemcsak a 3 hónap a VV-ben.
És nem utolsó sorban a nőí társ hiánya, gondoljanak csak bele azok akiknek nincs vagy ha volt mennyire jó volt.
Az empátia nem kötelező de nem kerül semmibe.Kérdés,hogy ki képes erre az érzésre.
Sok sikert Laci.
2011.04.08 22:31:59Mitya Ivanov
rájött, hogy 41 éves és egyre reménytelenebb a helyzete ahhoz, hogy családot alapítson. Ettől bepánikolt. Ez nem klasszikus pánikbetegség, csak nagyon kétségbeesett lett emiatt, és ennek lettek testi tünetei.
2011.04.08 22:32:29lampaules
szóval
2011.04.08 22:33:03Mitya Ivanov
egyébként én sajnálom. Túl korrekt ember lehet, és az is világos lett a sazámára, hogy a korrektsége nem ér semmit.
2011.04.08 22:39:35Queen of the Reich
Na, kezd alakulni :)
2011.04.08 22:40:08lampaules
szerintem arról van szó, hogy a sok fiatal között rájött milyen sótlan volt eddig az élete, és ez kikészítette. anikón keresztül rájött, vannak nők is a világon.
2011.04.08 22:41:18Chuck Νorris
egy oldalon már megszellöztették hogy uj lakó lesz, VV kadhafi
2011.04.08 23:34:03Mongyonle
Csak téged kéne bekűdeni, Norrisz! :d
Szal, tik is tudjátok, hogy aki bevállal egy ilyen műsort, nem különb mint egy cserép virágfőd. Vagyis feleslegesen sajnálgatjátok és/vagy átkozzátok őket, mert megérdemlik sorsukat.
Agyonverném mindet Maunika hullájával.
2011.04.09 00:29:241bambi
Pánikbetegség vagy ún. életközepi krízis, esetleg szimpla para amiatt, hogy nem tudja teljesíteni a dzsungeles feladatot és végleg lerombolja a maradék renoméját is.
2011.04.09 08:38:34Pippike
Én sajnálom.
alekossza ezért nem érdemes példálózni ebben az esetben, mert alekosznak akkor kezdődött a nyomorúságos élete amikor a villába költözött, Lacinak pedig ott ért véget.
Nem is csodálom ha bekattant, neki van mit veszíteni, az idióta cicerónak pedig nincs.
2011.04.09 08:41:42Spéter46
Kérem magyarázatát, hogy hozzászólásom miért nem jelenik meg!
Mely okból lett kimoderálva??????
2011.04.09 09:04:19Husi_Laci
pütyüke vagy ki ismeri ezt a lényt. linkeljen már valamit a világbajnoki győzelmeiről mert nem látni nyomát
2011.04.09 09:10:56Mongyonle
Kűggyék be helyette Kolosi bal fülét grillezve.
2011.04.09 09:46:09gibson
"Épp ésszel"?????????
Komolyan?
2011.04.09 10:11:55lacika58
Edző táboroztál vele?Aki nem tudja,tanítja.Ez egy régi mondás.Akkor Te is fitt lehetsz.
2011.04.09 11:07:51ájemövumen
2011.04.09 00:29:241bambi
-a pánikbetegség nagyon nem egyenlő az életközepi krízissel vagy kapuzárási pánikkal!!!
2011.04.09 11:23:16kisMarcsi
Szerintem egyszerűen csak unta már magát bent. Így oldotta meg a kijövetelét...
2011.04.09 11:39:09Queen of the Reich
2011.04.09 08:41:42Spéter46
Pikkel rád a velvet
2011.04.09 12:56:21négyfolyó
Sajnálom Lacit és gyógyulást kívánok neki. A pánikrohamot nem lehet csak úgy produkálni. Láttam az adásokat és biztosan állíthatom,hogy valóságos volt a roham. Fölösleges mindenféle elméletet gyártani, csak ő tudja mi váltotta ki.
Ezen kívül miért nem lehet hinni ennek az embernek, hogy az aminek mondja magát ? Miért kell egyfolytában feltételezni, hogy nem az igazat mondja?
2011.04.09 13:24:04CigányPista
Ne bántsátok Tohonya Lacit! Éppen most hallottam, hogy már szervezné a csapatot, akik Líbiába mennének. Állítólag a LÍBTV is csinál egy VV-t, és ő lenne a promóciós vezető.ستول
helyett (bocs: Stohl helyett, mert állítólag ő most két és fél évig nem fog ráérni.)Azt mondják, ezért kellett kijönnie a villából, mert megkapta Kadhafi zöld könyvébe rejtett üzenetet.
2011.04.09 13:25:35Kell
Én is sajnálom Lacit! Ezt a betegséget nem lehet csak úgy produkálni.Sajnos én is tudom, hogy ez milyen,senkinek nem kívánom,hogy megtudja!De nem csodálom,hogy kijött rajta az alkoholista köpködő szénaboglyától és az okoskodó piás haverjától még egy kötélidegzetü is a pszichiátrián végezné.
2011.04.09 17:40:03zsemel
2011.04.08 22:30:16rori brékör
Ahhoz, hogy ez a tohonya képen tudjon valakit vágni, utol kellene érnie. Nem hiszem, hogy akár 10 métert is tudna futni. De ez nem baj, elhasználódott szegényke, és benn eléggé el is hagyta magát.
És azzal sincsen semmi baj, hogy kicsit bömbizett, ettől tényleg senki nem lesz kevésbé férfi.
Van benne egy csomó olyan dolog, ami sokakból hiányzik? Igen, ezt a Földön mindenkiről el lehet mondani.
Ami teljesen hiteltelenné és szánalmassá teszi az a rengeteg, ócska közhely, amit folyamatosan puffogtatott, hogy minden feladatban alul maradt, unalmas volt (igazad van, nem volt a villába való, nem az a típus, a bentieknél tényleg emberszerűbb), játszotta a fasza gyereket, holott pont ő volt az, aki a végén már csak evett, de nem mozgott semmit, még a haverjai sem tudták rávenni.
2011.04.09 17:42:24zsemel
Ja, kétszer is mondtátok, hogy elszólta magát? Mivel? Erről lemaradtam...
2011.04.09 18:32:59makkoska
Ha ó lábú Ancsika aláfeküdt volna, tuti nem borult volna ki a mi hősünk. Pihenjen a lelkem falun, egyem a zúzáját! :]
2011.04.09 18:52:53Joebachi
Bántja a lelkiismeret a sok megölt, megkínzott palesztin emberért. Akiket "áldásos" izraeli katonai szolgálata alatt részesitett kezelésben