VV Béci élő adásban taperolta a csaját

2011. április 19., kedd 19:14
A ValóVilág éjszakai társműsorában Győzike se semmi, de ahogyan Béci viselkedett, az vállalhatatlan: az exvillalakó élő adásban levette a cipőjét, felállt a kanapéra, taperolta a barátnőjét, és össze-vissza beszélte a hülyeségeket. Mindemellett állítólagos kedvenc verséből egy szót sem tudott puska nélkül idézni, és a freestyle előadása is béna volt.

Mind a stábnak, mind a műsorvezetőknek is többször kellett figyelmeztetni Bécit vasárnap éjjel a BelevalóVilág élő adása alatt. A reality műsor legutóbb kiesett játékosa annak idején olyan habitussal költözött be a villába, hogy az ember már azt várta, mikor csorog le a szája szélén a nyál egy-egy lassú, bamba pillanatában, ám most, hónapokkal később le sem lehetett lőni, úgy pörgött.

Béci már az első percekben nem tudta türtőztetni magát a kamerák előtt: ahogy csak lehetett, úgy nyalt Valkó Eszternek és Gáspár Győzőnek (előbbit a játékokban nézte mindig, utóbbit meg a Győzike show-ban), majd egy párbeszéd alatt, minden előzmény nélkül megkérdezte, leveheti-e a cipőjét (meg is tette), miközben azt magyarázta, izzad neki, pedig hintőporozni szokta.

Valkó egyébként itt követte el a nagy hibát: "Lazuljál", mondta a Győzikénél is hiperaktívabb Rácz gyereknek, akit nem is kellett többször kérni erre. Zoknis lábát hol egyik, hol másik oldalra tette a kanapén, beleszólt a telefonon keresztül folytatott beszélgetésbe, és kikacsintgatott a stábnak. "Gáz? Ne csináljak ilyet?" – kérdezte meg többször is, de csak folytatta. Később, amikor a stúdióban megjelent barátnője, szintén nem zavartatta magát, rátapadt a csajra, egyfolytában csókolgatta és taperolta. Ez a mozzanat Valkót is felhúzta egyébként: "Most engedd el egy kicsit a lábát, jó, nagyon ügyes vagy" – szólt be Bécinek, aki nem sokkal ezek után még a kanapéra is felállt.

A műsor legcikibb pillanata mégis az volt, amikor a testvérpáros fiú tagja azzal jaszkarizott, hogy párbajok előtt Petőfi verset szokott olvasni – ennek ellenére puska nélkül egy szó sem jutott eszébe a műből, de még a saját műfajában is beégett. A szerkesztők ugyanis meghívták MC DC-t, akivel közösen kellett volna freestyle-oznia. Talán mondani sem kell, hogy ez sem jött össze, ám ahogyan Béci szó szerint fogalmazott: ő a zenélést akarja erőltetni. A hírnév megvan hozzá, úgy véli.

VV Béci a negyedik beszavazás alkalmával testvérével, a fétisfilmes Gigivel együtt költözhetett be a villába. A fiú Szentendre utcáin nevelkedett, majd végül Zoltán Erika tánciskolájában kötött ki, ahol tehestégesnek bizonyult: 2005-ben csapa megnyerte az országos hiphop-tánc bajnokságot, majd a második helyig jutottak a vb-n. A volt villalakó mindemellett Young G néven rappel, de ismertté váláshoz a ValóVilág kellett.

Veres Robi szövegel

MC DC-ben most sem csalódtunk, amikor VV Ildi képe jelent meg előtte, röviden jellemezte a kultúrbarbárt:

"A mosolyod annyira csúnya, hogy beledoblak egy kerti kútba."

Kommentek

  • 2011.04.19 20:20:01spanyi

    éwa alekosz és jerzi egy HÁNYADÉK EMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMBER!!!!!

  • 2011.04.19 20:23:37titánium

    2011.04.19 20:18:06Fánkevő Fáncsi

    Te a saját nevedet írtad ki? Miért nem vállalod? Szarházi!

  • 2011.04.19 20:24:59Nyersike

    nagggyon gaz ez a csavo... Tiszteletlen az emberekkel, akik elvileg eddig juttattak, lenezi oket, leugatja oket, viszont a celebeknek undorito fereg modon nyal... Remelem semmire sem viszi, es hamarosan elfelejthetjuk a kis ribi hugaval egyutt. En legalabbis nagyon nem orulnek, ha ez a buta, primitiv bunko lenne, akit naponta neznem kene.

  • 2011.04.19 20:29:13Nyersike

    kik ezek a fenyegetozo nyomik, akik a cikk iro kilete felol erdeklodnek? Racz ur is fenyegetozott benn tobbszor... Ez igazi roma szokas, csakhogy ezt nem ebben az orszagban kell csinalni, mert itt ezt nem hagyjuk!

  • 2011.04.19 20:32:07IgazmondoJuhasz

    csak ez a majom hiszi azt, hogy ő milyen kurva jó.
    1-2 hónap oszt megy vissza lángost sütni szentendrére. igaz bRécikém?

    nem lesz itt 2 ház meg 4 autó.. LOL! bili...

  • 2011.04.19 20:33:59NYLON

    Jerzy milyet lesett, hogy az RTL Klub őt juttatta tovább.

  • 2011.04.19 20:37:09haamilkar

    Az nem volt gáz, mikor ugyanebbe a műsorba Olivér betelefonált, Szandikát hülyep1csaként szólította, Bécire mondott egy szót, amiért engen innen kitiltanának, Győzikének többször mondta, takarodj!
    Valkó Esztike közben lapult, mint sz.r a fűben.
    JA HÁT OLIVÉR AZÓTA IS SZTÁR A COOL-ON, AHOL EZT CSINÁLTA.

  • 2011.04.19 20:42:47haamilkar

    2011.04.19 20:12:10Balatony

    Sőt, te finoman fogalmaztál, ez a cikk a bányászbékafingból kiesett sz..rcsimbók apró darabja.

  • 2011.04.19 20:46:02pocokpocok

    be volt szívva: szerintem: kieresztette a gőzt

  • 2011.04.19 20:48:01haamilkar

    2011.04.19 19:37:13Bartos Cs. István
    Te sosem leszel kisebbség, hülyéből mindig van több a kelleténél.

  • 2011.04.19 20:51:05Neel Armstrong

    2011.04.19 20:48:01haamilkar

    Megértem és jogosnak tartom, hogy felindultál a Velvet és néhány beteg gyökér aljasságán.

    Hagyd a kretén, ostoba, fruszrált droidokat, nem a te színvonalad. Mindig ők lesznek többen.

    Viszont annyit sem számítanak, mint az utcán a tegnapi kutyaszar.:)

  • 2011.04.19 20:53:56haamilkar

    2011.04.19 20:36:05Morci úr

    Most jó, hogy belinkelted az oldaladat, ha igaz lenne, amit ez a noname cikkíró ír, már te is véleményezted volna.

  • 2011.04.19 20:54:05groove

    ez egy kibaszott szar cikk

  • 2011.04.19 20:57:40Bartos Cs. István

    2011.04.19 20:48:01haamilkar

    Örülök hogy nem leszek kisebbség, ha annak születtem volna (értsd : majom, indián, dakota, roma, cigány) akkor az lett volna az első dolgom, hogy felkötöm magam.

  • 2011.04.19 21:06:31excenter

    Akinek nem tetszik a poszt, miért nem megy át valami agysebész-blogra?

  • 2011.04.19 21:08:32excenter

    Regőczy Krisztinának meg sok boldogságot kívánok.

  • 2011.04.19 21:08:51Neel Armstrong

    2011.04.19 20:57:40Bartos Cs. István

    Rád súlyosabb büntetést szabott ki az Isten (a sors, ha úgy tetszik).

    Nem kaptál megváltó halált, az a csapás ért, hogy életed végéig nem szabadulhatsz kretén önmagadtól.

    Emiatt nem vagy irigylésre méltó helyzetben.

  • 2011.04.19 21:18:51Bartos Cs. István

    2011.04.19 21:08:51Neel Armstrong

    Nem vagyok kíváncsi se rád se a fajtársaidra! Örüljetek, hogy (még) megtűrnek az országban titeket.

  • 2011.04.19 21:27:34Neel Armstrong

    2011.04.19 21:18:51Bartos Cs. István

    Mellé lőttél kiskoma, magyar értelmiségi vagyok, vékonyan nemesi felmenőkkel.:)

    Te viszont félcigány lehetsz, a neved is erre utal, meg az a frusztrált gyűlölködés, amivel a származásodat próbálod kompenzálni.

    Ez egy szabad ország, jogilag minden ember egyenlő, azon sincs titkolni és szégyellni való, ha esetleg teljesen cigány vagy.

    Az viszont nagyon gáz, hogy mennyire tapló, szánalmas, infantilis szerencsétlen.

  • 2011.04.19 21:32:30grimReaper

    hová tűnt Daemon Hill?

  • 2011.04.19 21:36:38Kapitány_1

    Három senki egy adásban - de tényleg az ilyen nullák kellenek a médiába? Értéktelen emberek? Ez a szégyen magyarok, szánalom.
    Mondjuk az itt posztolók fele meg is érdemli.)

  • 2011.04.19 21:37:47bigpopper

    biztos zoltán erikánál diplomázott.látszik is rajta.nagyon okos és művelt is.

  • 2011.04.19 21:37:53[megmondoember]

    Agyára ment szegénynek, hogy kiesett. Bár már ott lehetett látni, amikor megtörtént, mert egyfolytában csak vigyorgott, morfiumos ampulla pedig nem volt a kezében...

  • 2011.04.19 21:40:36version

    jo kis feher port tolt be a burajaba

  • 2011.04.19 21:42:22csorbavaza

    Hú, de be volt tépve, stohl után, szabadon.
    Azért elküldenem egy drogtesztre.

  • 2011.04.19 21:44:08ideasz

    együgyű, ostoba cigánygyerek... láttam, iszonyú volt.

  • 2011.04.19 22:00:36Sеntа

    2011.04.19 19:40:49senior Muhaha
    Igen, így volt. Valamint módfelett kiváncsi lennék bárkire, hogyan muzsikál, ha 5 hónap elzártság után iszonyatosan felpörögve (és csalódva) különféle váratlan feladatok és kérdések elé állítják. De csak simán is... csak úgy az utcán leszólítva. Szerintem a többség se köpni, se nyelni nem tudna. Valamint az adás jó hosszú volt, ezalatt majd összevizelte magát az a szerencsétlen, baxtak rá a szerkesztők. 5 perc szünetet pedig már csak ki tujdott volna tölteni a két remek és talpraesett műsorvezető a szokásos karattyolással. Béci freestyle rapje pedig egy hangyányival sem volt gyengébb, mint a maga nemében egyedülálló, "sztár" MCDC-é. Ettől még szerintem is sokkal gagyibban viselkedett, mint az eddigiek alapján gondoltam, hogy fog. Evvan. Aki utálta az most kapott egy occsó, rágni való csontot, aki nem, annak meg mindegy.

  • 2011.04.19 22:02:29kisvöcsök

    Hajrá Majka!Te vagy a jobb.Ne törődj senkivel
    Dundika szerintem is egy bombázó!

  • 2011.04.19 22:12:58pretender

    @haamilkar

    jaja én is melékszem, "kussoljál győzike" - böfögte olivér a telefonba.
    mondjuk ezen kurvajót röhögtem :DD

    amúgy tegye már fel a kezét, aki szerint béci (+gigi) _minőségi_ romlást jelentene a mostani celebekhez képest...

  • 2011.04.19 22:27:46Nimzoindián

    biztos hülye vagyok
    de engem nem irritált béci
    pedig láttam hogyan viselkedett

  • 2011.04.19 22:28:29haamilkar

    Még januárban a Tordas-Éva párbajig egyike voltam a Béci-Gigi testvérpárt szidalmazóknak.
    Lassan rá kellett jönnöm, hogy nekünk magyaroknak nem lehet példaképünk a dologkerülő, hisztériás, másokat folyton ócsárló Éva.
    Ugyanakkor a testvérpár a villalét során példát mutatott a többi romának az emberi viselkedésből.
    Ha tényleg annyi rossz tulajdonsága lenne Bécinek, ha máskor nem, alkoholos állapotban csak előjött volna.
    Egyszer közelről beszélt valamit Alekosznak, ezt fújták fel agressziónak. Halkan beszélt, de feliratozni nem merték, mert kiderült volna, hogy semmi durva fenyegetésről nem volt szó.

  • 2011.04.19 22:28:34bojlergyulabá

    áá, nem volt bekólázva

  • 2011.04.19 22:34:18bojlergyulabá

    2011.04.19 21:27:34Neel Armstrong


    Mellé lőttél kiskoma, "magyar értelmiségi vagyok, vékonyan nemesi felmenőkkel.:)"

    ááá, baszki ez az év szövegeXDDDDDD
    értelmiségi nemesi felmenőkkel, beszarááásXDDD
    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁHHHÁÁHÁHÁHÁÁÁÁÁXDDDDDD

  • 2011.04.19 22:37:41Chuck Νorris

    A fiú Szentendre utcáin nevelkedett, majd végül Zoltán Erika tánciskolájában kötött ki [3], ahol tehestégesnek bizonyult

    tehestéges.
    Pazar :)

  • 2011.04.19 22:42:27haamilkar

    Az tetszett, hogy Bartos Pityus felkötötte volna magát, ha romának születik.
    Én, mikor megszülettem, nem tudtam, hogy százszázalék magyar vagyok, ordítottam, mint minden újszülött.:)

  • 2011.04.19 22:48:20Nemazamaz

    Inkább jönne ide:

    [link]

  • 2011.04.19 23:03:53pütyüke

    Édes istenem . Mindig veszekedtek.
    Okos, kulturált emberek vagytok. Kérlek ne bántsátok egymást. Szeretem nagyon olvasni az írásaitokat. Tanulok belőle,szórakoztat, pihentet. Csak nem jó olvasni, mikor egymásnak ugrotok. Puszika nektek.

  • 2011.04.19 23:16:51Felszopólány

    Young G

    Cigóbéla süllyesztőbe kerül. 2 hónap múlva mehet vissza lopkodni...

  • 2011.04.19 23:21:36Dnalorid

    rácz testvérpár jól pofára esett... :D két hét alatt kirakták őket a villából,most gigike kapott még egy esélyt hogy a gyorsan visszanyalja magát Jerzyhez miután olyan undorítóan viselkedett vele,de ez se igazán akar összejönni...elúszni látszik nagyon a főnyeremény a ráczoknak... :D

  • 2011.04.19 23:25:10samba pa ti

    az összesnél csak valkó eszter a szörnyűbb.
    őszintén, egy ilyen retardált,közönséges, sötét p.csa, hogy kerülhet képernyőre?

  • 2011.04.19 23:29:45El Argentino

    irány a putri :D

  • 2011.04.19 23:35:21Amigarockwell

    Ime az igazi való világ:[link]

  • 2011.04.19 23:40:30tomy83

    miszter megmondom őszíntén!! pfhöjjj

  • 2011.04.20 00:12:12Relaxing

    Én szentendrei vagyok de ezt a balfaszt még egyszer sem láttam. Hálistennek..

  • 2011.04.20 00:32:09hauvarju

    A budoslabu gyoker mindjart meghivatta magat a morningba meg a fabry showba meg meg ki tudja hova....a "sogorrol" meg egyenesen lekicsinyloen beszelt, persze lopofajugonoszgigi meg tesz par kort hogy az esetleges nyeremenybol ki ne maradjon veletlenul de Jerzsi kezd atlatni a ribancon es remelhetoleg farbarugja mihamarabb a szamito nembert...

  • 2011.04.20 00:34:23Sackos

    Szerintem meg csak bekokózva bírja ki a sok cigányozást, ami kinn várta...

  • 2011.04.20 04:25:06tatahajo

    NE CSODÁLKOZZATOK A VISELKEDÉSÉN RÁC ÉS BUTA RUMUNGLO :: VAGY IS CSIGONY DE MÉG MENNYIRE :: DE HÁLÁ A ISTENNEK KI VÁGTÁK A VILLÁBOL MINT A GANÉT A DISZNO ALO

  • 2011.04.20 05:56:43Senara

    Igényes az öltözködése :-) Bécinek .

  • 2011.04.20 07:13:17Doktor Kotász

    Re: 2011.04.19 21:27:34Neel Armstrong

    "Mellé lőttél kiskoma, magyar értelmiségi vagyok, vékonyan nemesi felmenőkkel.:)"

    És neked értelmiségiként egy beképzelt majmot kell védened csak azért, mert cigány?

    Elhiszed, hogy nekem nem az a bajom vele, hogy cigány, hanem az, hogy gerinctelen?

    Amikor a kamerába beszélt a riportszobában, akkor csak azt kellett figyelni, hogy mikor fordítja el a fejét, tekintetét. Na akkor hazudott.

  • 2011.04.20 07:20:41Doktor Kotász

    Nem csak a villát kéne rácztalanítani, hanem a képernyőt is!

  • 2011.04.20 07:30:43Ronda Bözse

    Szerintem mindkét Rácz gyerek totálisan unalmas és érdektelen,továbbá unszimpatikus is.Hamar el fognak tünni remélhetőleg.

  • 2011.04.20 07:32:32Ronda Bözse

    #
    2011.04.20 00:12:12Relaxing

    Én szentendrei vagyok de ezt a balfaszt még egyszer sem láttam. Hálistennek..



    Ne zavarjon hogy Leányfalui a csákó és így nyilván nem láthattad.DDD

  • 2011.04.20 07:51:58haamilkar

    2011.04.20 07:32:32Ronda Bözse
    ronda vagy:)

  • 2011.04.20 08:18:36brigi92fcb

    MCDC le szlovákozta szegény erzsit...

  • 2011.04.20 08:21:08Voila

    Inkább 60 szavaló Ildi, mint bármelyik Rácz egyetlen zoknis lábujja.

  • 2011.04.20 08:21:08rega

    sztm csak berúgott..vagy szívott valamit..:))

  • 2011.04.20 08:36:29Norman Price

    hozza a hétköznapi formáját a srác.
    Így nem lesz belőled Majka 2.0 ! :-))

  • 2011.04.20 08:38:13dryanal

    Remélem olvasod Béci !

    Hulladék vagy, égeted magad !

    Kurva GYENGE! Kurva GYENGE !

  • 2011.04.20 08:57:09Dani Trejo

    Végre örültem, hogy a Lófejű + a tesókája elhagyta a villát, erre tegnap megint a lófejű ott van a képernyőn....szörnyű, megjátszós...
    Wécéke ki van borulva a Jerzy videói miatt?? Hát a hugára büszke???
    Egyébként a Wécé rajongóknak üzenem, hogy fikázzátok Alekínnyót, meg a Boglyast amiatt, hogy hogy viselkedik, de Wécékét felmentitek!!! Hogy is van ez?? Wécéke elég öreg már ahhoz, hogy tudja, hogy egy beszélgetés közben nem taperoljuk a csajunkat, még akkor sem, ha régen láttuk...

    Egyébként magyarázza már meg valaki, hogy állítólag a beköltözőknek nem szabad a kinti dolgokról beszélniük, akkor a Zófika, miért mondhatta el Zanikónak, hogy Olivér kibékült a csajával??? Zófika fizessen büntit, legalább annyit amennyibe az új cicije került!

    Szegénykét mondjuk sajnálom, még mindig olyan maradt, mint egy kirabolt lengyel hátizsák! (remélem perli a dokiját)

  • 2011.04.20 09:21:22kovácsné.r

    2011.04.19 20:24:59Nyersike

    nagggyon gaz ez a csavo... Tiszteletlen az emberekkel, akik elvileg eddig juttattak, lenezi oket, leugatja oket, viszont a celebeknek undorito fereg modon nyal... Remelem semmire sem viszi, es hamarosan elfelejthetjuk a kis ribi hugaval egyutt. En legalabbis nagyon nem orulnek, ha ez a buta, primitiv bunko lenne, akit naponta neznem kene.

    NÉZNI NEM KELL,SENKI NEM KÉNYSZERIT!Én ugy gondolom a vilában egy buta és primitív lény van az pedig a Magyar népet megszégyenítő Éva!Béci akkor is ha roma származású de tudott viselkedni! Éva nyilvánosan megszégyeníti a magyar népet! Kultúrátlan és sajnos nem tud viselkedni!!Értem hogy magát adja de pont ez a legsajnálatosabb az egészben hogy ö valójából ilyen és erre nem szabadna büszkének lenni sem neki sem pedig a magyar népnek!Az pedig hogy megfulladna a mocsokba és a retekbe ha más nem csinálná meg egyenesen rémisztő egy ilyen korú nőhöz képest! BÜSZKESÉGEL TÖLTI EL ÖT ÉS MÁSOKAT AZ HOGY FELVÁLALJA ÖNMAGÁT PEDIG EZT NEM FELVÁLANI KÉNE HANEM SÜRGÖSEN VÁLTOZTANI RAJTA!!!!!!!!!! HA MINDEN EMBER BÜSZKE LENNE A ROSSZRA AMI BENNE VAN ÉS FELVÁLALNÁ AKOR MI LENNE A VILÁGBOL HA SENKI NEM PROBÁLNA NORMÁLISAN VISELKEDNI????????? PROBÁLOM A GYERMEKEIMET UGY NEVELNII HOGY EGY KÖZÖSÉGBEN ILLETVE EGY IDEGEN TÁRSASÁGBAN TUDJUN NORMÁLISAN VISELKEDNI UGY AHOGY EGY EMBERHEZ ILLIK MEGADVA A MÁSIKNAK A TISZTELETET ERRE Ö AZT LÁTJA A TV BEN HOGY NEM KELL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ELÉG HA CSUNYÁN BESZÉLSZ ORDENÁRE MODRA VISELKEDSZ,ISZOL,KÖPKÖDSZ,PROVOKÁLSZ, MÁS ANYÁT SZIDOD,SEMIT NEM RAKSZ VISSZA A HELYÉRE,SZÉT SZOROD A RUHÁID,NEM TAKARITASZ, TISZTELETLEN VAGY,BUNKO VAGY ÉS RETKES ÉS EMBEREK FURCSA MODRA SZERETNI FOGNAK!!!!!!!!!!!!!!

  • 2011.04.20 09:21:40Castiel33

    Azt nem értem, miért kell a CIGÁNYOKAT ennyire futtatni?!
    Nem fog az emberek véleménye megváltozni, hogy ezeket futtatja a ZSIDÓ RETEKKLUBB!

  • 2011.04.20 09:28:40Mics Bjukenen hadnagy

    Azt a k. élet, jövő mérnökei...mekkora gyökér ez a csávó!Bálványozzad a csicska betelefonálós ripacs műsor vezetőjét, meg a másik iq light Győzikét, vak vezet világtalant!

  • 2011.04.20 09:29:03bulvárcsávó az rtlklub sztárja

    Felejtsük már el ezt a majmot!

  • 2011.04.20 09:34:14Dani Trejo

    kovácsné.r

    Provokálni inkább a Wécé tudott, amiatt volna az ominózus köpködés is, csak nem a Jerzyt kellett volna leköpni, hanem a Rácékat!
    Normális viselkedés...ezt Wécéke be is mutatta a Belevalóba!
    De igazad van...Rácék legyenek a példaképek!
    1. LÉGY BŰNÖZŐ!
    2. Erotikus munkával keresd meg a betevőt!
    3. Hazudj minden áron!
    4. Fenyíts be másokat büntetlenül, ha nem tudod máshogy érvényesíteni az igazadat!
    5. Használj ki minél több embert ahhoz, hogy elérd a céljaid!
    6. Játszd meg magad!
    7. Szexelj millió ember előtt!
    8. Szüleidet ne tiszteld!

    És még sorolhatnám...

    Gratulálok...ezek legyenek a példaképek???

  • 2011.04.20 09:35:31Dani Trejo

    amiatt volt (a volna helyett)...sorry

  • 2011.04.20 09:54:15gastro, missing in action

    Dani Trejo
    8 pontodból 6 netto hazugság, ha a Ráczékra akarod vetiteni.
    a 2-esben van némi igazság, bár a pornóhoz semmi köze, de még (az általam emiatt el nem itélt) Jerzsi féle meló közelébe sem jön, ha fürdőruhában fojtogatok valakit egy szerep kedvéért...mégha az pucér is.

    a 7-est nem vitatom, de azért mindvégig csak a takarót láttam, pucér testeket nem (sajnos), itt viszont meg kell jegyeznem, hogy a 1.5 hónapos udvarlási időszakban nem volt szex és mindenki ezen aggódott, hogy biztos csak hűlyitik egymást és soha nem is lesz. Végül megoldották - a csatorna elvárásainak megfelelően és kultúrltan.

    Ez persze téged ne zavarjon, maradjál csak meg ezen a bóvli, féligazságokat és hazugságokat eröltető szinvonalon, mint a többi hasonszőrű és vak társad.

    Hozzáteszem, hogy a játék szempontjából nem tudom elitélni Alekszt és trÉvát sem, amiért kimeritik a 3-as, 5-ös, 6-os és 8-as pontodban foglaltakat. Őnáluk pont az a baj, hogy még maguknak sem vallják be, mekkora pondrók.

  • 2011.04.20 10:08:05Dani Trejo

    gastro, missing in action

    Kicsit reagálnék arra amit írtál!

    Én a kovácsné.r hozzászólása miatt írtam le ezeket:
    1. ezt inkább ne firtassuk sztem
    2. erotikus munkáról írtam, és nem pornóról (de hát tudom, anyukának kellett a pénz)
    3. Hazugság...hát ezt is bebizonyították többször is...
    4. Fenyítés - Pl.: Éva köpés előtti pár képkocka, Alekosz (tükör előtt állva)
    5. Pl: Jerzy és Laci
    6. Gigi szende szűz karakter
    7. Ez tény
    8. Ez meg aztán főleg bebizonyosodott...

    Nem hiszem, hogy vak lennék, sőt inkább reálisan látom a dolgokat! Úgy gondolom, hogy a rokonokon és a fanatikus Rác-Fán-okon kívül sztem általába mindenki hasonló véleményen van! A rokonoknál előírás az elfogultság, valahol még a Fán-oknál is...Te melyik csoporthoz tartozol?

    NEM ÍRTAM, HOGY AZ ÉVA ÉS AZ ALEKOSZ LEGYEN A PÉLDAKÉP, csak annyit, hogy ne a Rácék!

    Megint csak azt tudom mondani, hogy abszolute pártatlanul próbálom olvasgatni a hozzászólásokat, és amíg a Rác-Fán-ok elfogultak, elvárják, hogy az Alekosz-Fán-ok ne legyenek azok! Hogy is van ez???

  • 2011.04.20 10:19:52Blue Light

    Az a retek cafat Éva tegnap este jól megmutatta azt az ocsmány pofájáról hogyan vélekedik a kiesett lakókról: SZÁNALMAS ROSSZMÁJÚ GECI!!!
    A Rácz testvérek se voltak makulátlanok,de legalább tudtak viselkedni, az a nyomorék meduza meg csak inni meg másokat szidni tud.

  • 2011.04.20 10:21:36Úviusz

    Béci: "ilyen képeket az IWIW-re szoktam feltenni"
    IWIW?? hol élsz te?:D

  • 2011.04.20 10:25:12Dani Trejo

    Blue Light
    Sztem Éva soha nem titkolta, hogy utálja a Rácékat, mint a szart...úgyhogy számomra nem volt meglepő a viselkedése!
    Ha mondjuk a Gigi kint hagyja az Évát, ők nem örültek volna?? Sztem igen...az nem lett volna rosszmájúság?

    Emlékezzünk csak arra, amikor a Wécé kint hagyta az Olivért, hogy jár kelt a Báróúr és a kedves Húúúúga a villába...

  • 2011.04.20 10:26:39gastro, missing in action

    Dani Trejo
    kicsit részletezd a pontokat, mert ez így csak vélemény, tényeket nem írtál egyikre sem.

    anikónak drukkolok már az eleje óta, a legjobban ő játsza ezt a játékot, de persze minden a szerkesztők és a vágók kedvén múlik, hogy kiből mit és mennyit mutatnak. Pl. nem láttam tegnap alkesz barátunk gyónását sem. miért?

    Ezért írtam, hogy a 8 pontból az a 4 az simán bevállalható egy reality játékban. És ezért lett volna jobb, ha nem a közönség szavaz mindenféle kapmpányok után, hanem ezekl ott bent lerendezik egymás között titkos kiszavazással ahogy a Survivorban szokás!

    Béciről nem tudom, hogy mikor volt tiszteletlen a szüleivel, imádja őket a jelek szerint (Alekosz volt tiszteletlen az anyjával akkor már: ha nyerek befizetem 4, nem 3 nap zalakarosra, mert nem volt sehol 20 éve, csak élősködünk rajta).
    4. nehogy már Éva köpőcsésze viselkedéséért is Béci legyen a felelős, csak bement megpróbálni rendet rakni. Egy orditozó hisztérikát két-három pofonnakl szoktak lenyugtatni, de azt a szabály nem engedi.
    7. ha nem dugtak volna ennyi idő után , az lett volna a ciki. A Milo-Marcsi duó is próbáltak dugni, csak nagyon bénák és esetlenek voltak -inkább az volt a ciki.
    3. bent mindenki hazudik a másiknak. Ugye nem kell sorolnom...
    5. Jerzsivel nem ezt csinálják ÉPPEN Alekoszék? kihasználás- alap a villában.
    2 . erotikus munka sem gáz, írtam rá valamit, de arra nem reagáltál. Gigi még NEM VETKŐZÖTT LE pucérra egy képkockán sem. Persze ezt te leszarod!

  • 2011.04.20 10:28:15gastro, missing in action

    de soha nem alázták meg a másikat a háta mögött.. és a kiesést is jól viselte Béci is, Gigi is. prOlivér nem annyira....

  • 2011.04.20 10:31:51vigyoriné

    Szerintem is csak így akarja leplezni a pofára esését kis porba fingó!:D

  • 2011.04.20 10:35:41Dani Trejo

    gastro, missing in action

    Álljunk már meg...nem támadlak, és ezt én is elvárom Tőled! Vitázunk, azt meg szeretek! Ha valaki megpróbál meggyőzni normál érvekkel, azt becsülöm, és tisztelem...úgyhogy:

    Természetesen amit írtam az a saját véleményem, nem ismerem személyesen őket, CSAK a médiából! Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az elején a Giginek szurkoltam, csak ez a sok idő elteltével változott! (Béci apám kedvence, soxor össze is vitáztunk miatta)

    Szóval, még1x NEM TETSZIK AHOGY ÉVA VISELKEDIK, DE AZ SEM AHOGY ŐK!
    Én nem ilyen vagyok, a családom sem az, és a barátaim sem ilyenek! De tv-zni szeretek, vitázni szeretek, és véleményem az meg mindenről van...:)

  • 2011.04.20 10:36:53vigyoriné

    Amúgy meg tök jól csinálta!:)Lejáratta magát!!:D :D

  • 2011.04.20 10:41:30gothikaaaa

    mindig arról szól a téma, hogy az Éva így meg, hogy iszik, meg nem takarít!
    Kérdem én az Anikó talán külömb?????
    nála aljasabb emberfoprma nincs ezen a világon.
    aki neki szurkol, az megérdemelne egy olyan barátot mint amilyen az Anikó, és alkkor tuti nem lenne biztonságban egyetlen -bármilyen nemű embertársához fűzödő kapcsolata.


    a Ráczokról meg szintén ez a véleményem.
    aki őket szereti, azoknak csak és kizárólag olyan barátokat.

  • 2011.04.20 10:45:36regisztráltam

    BéCigó! Senki vagy és még le is járattad magad te ostoba!:DDD
    Csak így tovább nyomi!

  • 2011.04.20 10:45:58Hatton

    verébállat.

  • 2011.04.20 10:47:41Dani Trejo

    Anikó egyébként tényleg egy fekete özvegy... Szegény jobban utálom, mint a Rác familyt!

    Ahhoz képest, hogy reggel bocsánatot kért, hogy milyen undorítóan viselkedett, ahogy bement a transzfercica Zsófika abban a percben kezdte kavarni a szart!

    Egyszerűen hihetetlen...

  • 2011.04.20 11:06:38regisztráltam

    Dani Trejo: mit csodálkozol? Ő is cigga! Most egyedül maradt:D

  • 2011.04.20 11:07:28panamacat

    Utálom Anikót!!!!!

    Még hogy aranyos...nem! Kétszínű, álszent kurva!Jól mondjátok egy fekete özvegy! Ha valaki tegnap nézte az összefoglalót, láthatta és hallhatta, hogy mit mondott Olivérrel kapcsolatban, és hogy azt hogyan mondta, mennyi gyűlölet volt az arcán....no comment! és itt most nem Olivért védem!
    Ja, és mint tudjuk, a részeg ember mindig őszinte!

  • 2011.04.20 11:16:31Dani Trejo

    Nem igazán értettem, hogy Anikó miért mondta, hogy Olivérnek még van bőr a képén???

    Nem hiszem el, hogy Zanikó ennyire ostoba kapcsolatromboló nőszemély!

    Annyira el van kényeztetve, hogy neki egy számít, hogy CSAK ŐT szeressék, és őt ajnározzák! Tény, hogy egy dekoratív nő, de remélem, hogy a pasiknak van annyi eszük, hogy nem kell nekik egy ilyen szarkeverő, okoskodó punci...

    giginek lesz a legszarabb! Ha Jerzy kiadja az útját, akkor kiváncsi vagyok mit fog csinálni! Egyedül a Transzfercica szereti, a feketeözvegy nem rég még ódákat zengett arról, hogy nem csípi, és kiviszi párbajozni...

  • 2011.04.20 11:20:55p.bubus

    Valamelyik cenzornak a kisujjára léphettem, mert örökre kitiltott innen, pedig semmilyen tiltott dolgot nem tettem.

    :-))))

    Bekaphatjátok, mert annyiszor regisztrálok, ahányszor csak nekem tetszik!

  • 2011.04.20 11:29:55xTANKx

    ez a csíra így megörült a skype-nak :D gyökér nem látott még ilyet. amúgy az arc túl nagy mögötte meg semmi.

  • 2011.04.20 12:23:17Cobs

    Kutyát nem érdekli hogy cigó vagy sem, a magyaroknak nem a cigámyokkal van bajuk, hanem ahogy viselkednek.
    Béci nem feltétlen ugy viselkedik mint egy cigo, de motivumok felismerhetők néhány dolgából.

    Ettől függetlenül nem az a főprobléma mert MINDENKINEK vannak hülye dolgai. hanem az hogy idióta...egyszerüen nem szimpatikus ez az én belőlem lesz vmi tipusú dolog...nulla alázat...benn is mindig fényezte magát...(vége felé mar nem)...így nem lehet előre jutni...majd megtanulja...

  • 2011.04.20 13:01:45GGG77

    Az, hogy Béci cigány: nem gáz.
    Az, hogy Béci egy öntelt, tehetségtelen paraszt: az gáz.

  • 2011.04.20 13:07:15saphena

    Most cigány vagy paraszt? :)

  • 2011.04.20 13:36:42newtehen

    Aki utálja, és aki szerint gáz: Mi a f@sznak nézed, haver? Menj ki, mosd le a kocsit, tedd rendbe a kertet, kirándulj! Vagy ha nem nézed? Akkor hogyhogy ennyire képben vagy?

  • 2011.04.20 13:49:03haamilkar

    2011.04.20 11:16:31Dani Trejo
    Anikóról van egy összeesküvés-elméletem:
    Mielőtt Olivérrel összejöttek volna, már mindketten kaptak büntit sugdolózásért.
    Pár nappal később, egyik pillanatról a másikra Oli elkezdett anikózni, senki mással nem foglalkozott egy hétig. (Szandika féltékeny is lett)
    Elképzelésem szerint csak az volt Olivér eredeti célja, hogy minden figyelem rá szegeződjön, (Gigi-Jerzy ekkor még a többhónapos puszilkózásnál tartott, ovis-szerelemnek csúfolták a többiek).

  • 2011.04.20 13:57:45Gilisztaevő bugyi

    a parasztokat kérem nem bántani, ők egy dolgos nép

  • 2011.04.20 14:28:31dilon

    Mi az hogy a parasztok dolgos nép? Van ilyen nép hogy paraszt? Hol élnek, Parasztországban?

  • 2011.04.20 15:53:38haamilkar

    A NekedValóban most nyilatkozott az Olivér-csürhe két tagja, hogy ők szervezték Jerzy győzelmét. Elég egy párbajt megnézni, ahol ez a jeles társaság megjelenik, viselkedni nem tudnak: állatok.

  • 2011.04.20 16:26:31g.zsolti

    Héj parasztok és nem parasztok! Szavazzatok Alekoszra! Mert ő a király! Aki nem ezt teszi, annak köröm nőjön a fütyijére!

  • 2011.04.20 16:44:31Aliszka

    Anikó tényleg borzasztóan kavarógép:)
    Hozzá képest az Éva jellembajnok:D
    Egyébként az Anikó smink nélkül elég cigus kinézetű, és igazán csak sminkelve szép, de akkor eléggé:) Én szeretném, ha ő esne ki. Bár így, hogy a rácok meg laci eltűntek, mindegy, nekem ők voltak azok, akiktől rosszul voltam.
    Lehet, hogy ez a csapat tök gáz alakokból áll, de megosztó személyiségek mind, erre építenek a műsor antikreatívjai.
    Anno a VV2-ben milyen jó arcok voltak, azt az egy szériát néztem:)

  • 2011.04.20 22:54:29Tom-Vi

    hogy rohadna már meg ez a cigány család meg az is aki pártolja˘!egyébként nem az a paraszt aki szánt vet az a földműves.pl.itt van vv erzsi na az paraszt,

  • 2011.04.24 00:11:09mindenhova

    Megnéztem a videókat. Nem tudom hogy hívják a műsorvezető nőt, de most már a fáradságot sem veszem, h. kiderítsem a nevét viszont egyértelmű lett számomra, h. őt biztosan nem fogom kedvelni a jövőben. A Béci irányába történt folyamatos intrikáival, fegyelmezésével számomra egyértelműen bebizonyosodott, h. alkalmatlan műsorvezetőnek. (Sem Béci sem Alekosz fan nem vagyok)

CímkékCímkék

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés

hirdetés