Vagy éheznek, vagy nem, mindenesetre úgy néznek ki. Fiatal celebválogatottunk java részére ráférne egy etetős nőrokon, hogy ne tűnjenek ilyen kis véznának. De ki a legslankabb?

A fiatal magyar celebek többsége sovány, feltehetőleg mert így látják szépnek magukat, és a rajongóiknak is bejön a karcsú popénekes-imázs. Az azonban szembetűnő, ha egy kupacban vannak, és még úgy is alig látszanak. Kérdésünk tehát: kibe gyömködnének csülkös pacalt, körömpörköltet, mézes-krémest?

Iszak Eszter és Varga Viktor

A mezőny első versenyzői rögtön párban érkeznek. Iszak Eszter roppant karcsú alakját ez a ruha kicsit kerekdedebbnek mutatja, ám vékony karján és csontos arcán egyértelműen látszik, hogy sovány. Varga Viktor pedig nemcsak magassága miatt tűnik vonatfüttynek: se karjain, se hasán, se combjain nem észleltük nyomát az utóbbi néhány évben jóízűen elfogyasztott zsíros kenyereknek. Együtt is, külön külön is borzasztóan soványnak tűnnek, szavazni azonban szólóban is lehet rájuk, ha Önök szerint ők a legvékonyabbak.

 

Tóth Gabi

Tóth Gabi valószínűleg az egyik legsoványabb magyar előadónő. Testrészei tökéletesen laposra esztergáltak, combjai nem érnek össze, hasa sincs, és tokája valószínűleg soha nem is lesz. Tavaly ősszel ő maga nyilatkozott arról, hogy egy bojlertestűnek találta magát, ám a tudatos táplálkozás hatására elégedett lett testével. Ekkortájt adta hírül azt is, hogy már a lelke is jól van, amit részben szerelmének, Rolinak köszönhet. Megkínálná egy emberes adag túrós tésztával?

 

Hien és Barbee

A két énekeslány alkata eléggé hasonló: madárcsont, kerek arcforma, nem túl széles csípő. Az arccsontjaik miatt nem annyira feltűnő, milyen vékonyak, ám ezektől elvonatkoztatva eléggé úgy néznek ki, mint akikre ráfér néhány bögre habos kakaó, gofrival. Barbee tavaly Comet-győztes lett, emellett Tóth Gabi dugihugija. Hienről ennél kevesebbet tudunk – például, hogy munkával vezeti le a stresszt, magyarul és angolul is énekel, de vietnámiul nem tervez. Ön szerint melyikük a slankabb? Vagy éppen hogy egyik sem?

 

Lola

A kivilágosodott hajú Lola sosem volt dundi, viszont ránézésre most épp az egészségesség határán énekelget. Mostanában ál-Lolákat kerget a Facebookon, hogy azok ne élhessenek vissza személyazonosságával. Tavaly remélte, hogy hamarosan felnő, és a saját lábaira áll - amelyek a képen látható szettben hangsúlyosan karcsúak, és arcán is látszik, hogy hacsak nem szabócentivel méri ki az ételadagjait, régen tunkolt pörköltszaftot zománcos lábasból. Adna neki?

 

SP

sp koncert 17

Éder Krisztián magas, karcsú fiatalember, ám öltözködésével ezt gyakran oly mértékig hangsúlyozza, amitől már-már kétdimenziósnak tűnne, ha nem gyúrta volna ki magát kissé. A hasa kocka, vagy legalábbis kockoid, lábai formásan slankak, ám legalább karjai nem túl vékonyak. Kisfiús-kerekded pofijának nyoma sincs már. Azt mondják, csak az a férfi sovány, akire nem főznek rendesen – Ön szeretné, ha SP találna egy rendes lányt, aki eszményi töltött káposztával táplálná mackóssá? Vagy Éder Krisztián pont így néz ki jól, hiszen a tinilányok így is sikítanak érte?

 

VV Zsófi

sov5

A fehér fogú ex-villalakó, akit olykor még kommentelőink is összekevernek Szabó Zsófival, születésnapi buliján riasztóan csontos vállakat és kiugró arcsontot villantott, de ez nem zavarta meg abban, hogy önfeledten szórakozzon azon, ahogy Zámbó Krisztián elénekli neki a "Gyere, gyere gyorsan című slágerét". Valószínűleg egymagában kellett volna felfalnia a tortát, hogy a csontjai ne szúrják át bőrét – de persze az is lehet, hogy csak mi túlozzuk el a történteket. Vagy mégsem? Jaj. Ne szarják már le, mondják el, tanácstalanok vagyuk.

Kit kéne azonnal megetetni?