Az egykori bokszoló kitartotta az öklét, a Jackass bohóca pedig nekifutásból fejjel nekiugrott a Comedy Central Roast című műsorában. Aztán kicsit ücsörgött a földön, míg összeszedte magát, majd felpattant, és ünnepeltette magát. Willam Shatner csak homlokráncolva forgolódott, fogalma se volt, hogy ezek meg kik.

A Comedy Central Roast című talkshowjának szeptember 19-i adásában  előbb Charlie Sheen adott elő megható beszédet arról, hogy neki már nem kell többet megőrülnie, mert már nyertes, mert a családja kiáll mellette, majd elindult a végefőcím. Ekkor a show másik vendége, a Jackass-kaszkadőr Steve-O egyszer csak kiment a színpad közepére. Tapsolt kettőt, hogy a szintén vendégként jelen lévő Mike Tyson felfigyeljen rá, mire a bokszoló kinyújtotta ökölbe szorított kezét, Steve-O pedig nekifutásból arccal beleugrott.

A Jackass kaszkadőrje egy pillanatig ücsörgött a földön az orrát fogva, majd mikor felkászálódott, bejelentette, hogy szerinte el is tört, aztán kicsit ünnepeltette magát. Az egészben a legviccesebb a Star Trek egykori Kirk kapitánya, William Shatner volt, aki valószínűleg nem ismerte korábban a Jackass kaszkadőrszerűségét. Seth MacFarlene, a Family Guy kitalálója ezt az alkalmat használta ki egy bemutatásra, odavitte a kaszkadőrhöz, mire Shatner csak annyit mondott, hogy "Steve-O, mi a fasz".

Bekezdések a magyar William Shatnereknek

A kaszkadőr, azaz Stephen Gilchrist Glover egyébként Londonban született amerikai apától és kanadai anyától, bohóciskolát végzett, és 2000-ben csatlakozott az MTV egyik legsikeresebb műsorához, a Jackasshez. Később saját dvd-t is kiadott azokból a jelenetekből, amiket az MTV kivágott, és 2002-ben a dvd turnéztatásakor tartóztatták le először. Aztán saját cipőmárkával is próbálkozott, egy másik Jackass-essel játszottak a Wildboyz című, a Jackasshez hasonlóan elmebeteg műsorban. 2008-ra sikerült elérnie, hogy rövid időre kitiltsák az MTV-ből, mert botrányosan viselkedett.

Egy állítólagos öngyilkossági kísérlet miatt napokig tartották megfigyelés alatt, aztán kiderült, hogy bipoláris. Ezután leszokott a drogokról és a piáról, az elvonóról még dokumentumfilm is készült, Johnny Knoxville elismerően is nyilatkozott róla, amikor a Jackass 3D-t vették fel. Állítólag annyira vigyáztak Steve-O-ra, akinek már összegyűjtöttük 10 legordenárébb tetoválását, hogy senki nem vihetett sört a forgatásra, hiába kivánták meg időnként többen is. A kaszkadőrnek többször volt dolga a rendőrséggel. Svédországban például azért tartóztatták le, mert kotonba rejtve füvet csempészett az országba. A gumit lenyelte.

Akár Charlie Sheennek is járhatott volna

Az orrbetörős műsort egyébként még szeptember tizedikén forgatták, de csak tizenkilencedikén adták le, egy órával azután, hogy Ashton Kutcher bemutatkozott a Két pasi meg egy kicsiben. Ahogy a Gawker írta, a harminchét éves Steve-O állítólag egy Charlie Sheennek tett korábbi ígéretét teljesítette ezzel, mindenesetre Twitteren megköszönte Tysonnak a dolgot. "Ma este megkértem Mike Tysont, hogy csináljon nekem egy monoklit, végül két monoklit és egy törött orrot szereztem. Köszönöm, tesó!"