Lindsay Lohan hamarosan megint börtönbe vonul, és megjelenik első fotósorozata a Playboyban. Ő volt az eddigi legjobban kinéző híresség a rácsok mögött, vagy van olyan sittes, aki nála is jobb nő? Michelle Rodriguez vagy Naomi Campbell, esetleg Gábor Zsazsa?

Gábor Zsazsa

A celebbé válás klasszikus feltételei között nincs ott a börtön, de ha már valaki híres lett, akkor egy jól kommunikált rövid büntetéssel hatalmasat tud lendíteni a népszerűségén, illetve bizonyos ismertségi szint fölött ez már nagyjából elvárás. Ezért értelemszerűen a világ egyik legfontosabb celebje, Gábor Zsazsa sem úszhatta meg a karrierjét börtön nélkül. A magyar származású híresség 1989-ben, 72 évesen kapott 3 nap börtönt, mert megpofozott egy rendőrt. Ez volt a tökéletes bűntény Gábor Zsazsa számára, testhezállóbbat el sem tudunk képzelni.

Khloe Kardashian

Nem fogják kitalálni, hogy Kim Kardashian szintén reality szereplő húga miért ült börtönben. 2007-ben ittasan vezetett, annak rendje és módja szerint próbaidőre bocsátották, amit természetesen megszegett. Úgyhogy 2008 elején börtönbe is vonult, nem egészen egy napra. Nagy szerencse, hogy Khloe életében volt ez a kis kisiklás, mert így legalább van már egy sztori, ami miatt emlékezni lehet rá, de még így sem túl érdekes az élete.

Lil' Kim

Másnéven Kimberly Denis Jones viszonylag ismert női hip-hop előadó, aki azért ült 2006-ban tíz hónapot, mert hazudott a bíróságnak. Néhány barátja ügyét tárgyalták, akik 2001-ben keveredtek rendes gengszterrepperekhez méltóan lövöldözésbe egy manhattani stúdió előtt. Lil' Kim viszont azt mondta a bíróságon, hogy a barátai nem jártak a bűncselekmény helyszínén. Nem kellett volna, egy videófelvételen látszott, hogy ott voltak. A börtönnek köszönhetően viszont az elmúlt öt évben sokkal hitelesebb reppernek tekinthető már ő is. Ruhát viszont csak mérsékelten szeret hordani, ezért nehéz róla olyan képet találni, amin rendesen fel van öltözve.

Lindsay Lohan

Azt már összeszámolni is nehéz, hogy Lindsay Lohan hányadik alkalommal megy börtönbe néhány héten belül, de talán a harmadiknál jár, ha a különféle házi őrizeteket, bokaláncokat és hasonlókat nem számítjuk. A színésznő alapvetően azok sorát gyarapítja, akik nem tudják megoldani, hogy ne vezessenek részegen, de a változatosság kedvéért nála volt még egy emlékezetes nyaklánclopás is. Biztos ciki volt már azt mondani bent, hogy már megint piásan vezettem. Ráadásul neki sincs szerencséje a próbaidőkkel, a legtöbbször megkegyelmeznének neki, de a hajthatatlan igazságérzete kötelezi, hogy valamit úgy elcsesszen a próbaideje alatt, hogy a bírók mégis egy kis börtönterápia mellett döntenek. Akinek nagyon hiányozna, a Playboyban majd megnézheti.

Michelle Rodriguez

Michelle Rodriguez, egy csomó akciófilm állandó női szereplője kétszer is ült börtönben. Igaz, először csak egy napot, mert annyira sokan voltak a Lynwood női börtönben, hogy 60 napos büntetését gyorsan lerövidítették. Aztán 2007-ben már 180 napot kapott, mert megszegte egy korábbi próbaidejét azzal, hogy ittasan vezetett. Nem nagy barátja a törvényeknek, de az utóbbi pár évben viszonylagos csönd van körülötte.

Nicole Richie

Lionel Richie lánya a klasszikus ezüstérmesek közé tartozik. Egész életét Paris Hilton árnyékában éli le, egy időben tényleg mindent megismételt némi fáziskéséssel, amit kebelbarátnője tett. Így volt ez a börtönnel is. Néhány hónappal Paris Hilton börtönkalandja után Nicole Richie-t is lecsukták, méghozzá azért, mert a forgalommal szemben hajtott betépve. Azok a fránya közlekedési kihágások, ugye. Richie-t összesen négy nap elzárásra ítélték, amiből végül kevesebb lett, valószínűleg minden idők legrövidebb börtönbüntetése lett végül az övé, 82 perc után szabadult.

Paris Hilton

Paris Hilton nem tudta volna jobban megkoronázni néhány évvel ezelőtti ámokfutásos felemelkedését annál, mint hogy lecsukják néhány napra. Raádásul vele még egész szigorúak voltak, 45 nap büntetést kapott, amit végül 23-ra mérsékeltek. A sztori a szokásos, közlekedési kihágás, próbaidő, próbaidő megszegése. Az ő esetében még kifejezetten enyhe is volt a dolog, mert először csak gyorshajtásért kapták el, nem is volt bepiálva, utána meg nem volt nála jogsi vezetés közben. A néhány hét börtön 2007-ben egyébként kifejezetten jót tett Hiltonnak, azóta egészen visszafogott lett, és tudja is mire fogni a személyiségében bekövetkezett nagy változást. Eltekintve mondjuk a tavalyi Playboy-jelmezbáltól, ahol Pocahontasnak öltözve eléggé berúgott, és finoman villantott.

Sophia Loren

Az egyik leghíresebb olasz színésznő, Sophia Loren sem úszta meg a karriert börtön nélkül, de nem a hollywoodi fiatal hírességekre jellemző részeg száguldozást választotta. A színésznőnek 1982-ben kellett 18 napot börtönben töltenie adócsalás miatt. A karrierjére szinte semmilyen hatással nem volt a dolog, azóta ráadásul számos színész bukott már el adócsalás miatt, köztük talán a leghíresebb Wesley Snipes esete.

Zalatnay Sarolta

Zalatnay Sarolta az egyetlen teljesen magyar szereplő a listánkon, viszont a legtöbb hollywoodi hírességnél komolyabb pályán játszott. Az énekesnő 2004-ben vonult börtönbe, de nem ilyen egy napokra, meg húsz percekre, mint ahogy azt az Egyesült Államokban szokták, hanem kemény két évre, mert nagyjából százmillió forintot csalt ki bebukott üzlete támogatására. Az énekesnőt a nyáron megint feljelentették, megint azért, mert nem adott meg egy tartozást, bár azt mondja, ártatlan.