Váratlan őszinteséggel és erőbedobással püfölték egymást a Való Világ 5 bokszgálájának játékosai. Folyt a vér, potyogtak a könnyek, aztán kiszavazták Csabát, aki duplán megszívta.

VV Vera, Seherezádé, Attila és Gergő nyerte meg a VV5 bokszbajnok-ságának négy meccsét, többé-kevésbé megérdemelten. A Velvet Kommandó a helyszínről, konkrétan a ring tövéből figyelte az eseményeket, számos celeb közelségében.  Láttuk VV Shadit is, aki ahhoz képest, hogy lenőgyűlölőzték, "először a hölgyek!" felkiáltással mindenkit kedvesen maga elé engedett a ruhatárban. VV Zsófika testi arányai tökéletesen helyreálltak, Voksán Virág pedig egyre jobban hasonlít Megan Foxra.

Lelőjük a poént: ahhoz képest, hogy a komoly sportrajongóktól a laikusokig mindenki ernyedt lökdösődésre számított, a nyolc játékos már-már kéjjel ütötte egymást, folyt a vér, és repültek a fogvédők is. Kiderült továbbá, hogy Miló Viktória öregedni és csúnyulni is képtelen (látják, mi nem csak gonoszak tudunk lenni). A ringen kívüli legkeményebb élményt egy lila hajú nő nyújtotta, aki Kingának azt javasolta, "egy nagy ütés a fejére, és kész", Csabának pedig, hogy "csak ugorj el, ha meg akar ütni".

Ökölvívásban jártas segítőnk az első, Vera (köpenyén: Ördög) és Eszter (köpenyén: törvényen kívüli) közötti meccs előtt megjegyezte, Vera valószínűleg kenguruszerű mozgással dolgozik majd, és nem is tévedett.

A két, meglepően hasonló alkatú nő - akik sokkal alacsonyabbak, mint gondolnák - ütötték egymást rendesen, de semmi közük nem volt a bokszhoz. "Nem védekeznek, nem taktikáznak, Eszter pedig a végére nagyon kifáradt" - foglalta össze a történteket kommandónk értő tagja. Vera győzött, majd ezt azzal kommentálta, hogy csak agyban el kell dönteni, hogy az ember győzni akar. Eszter például eldöntötte,hogy betöri az orrát, de nem sikerült neki, Érthető, ugye.

Utánuk a két szőkenő, Seherezádé (Szőke Ciklon) és Kinga (Királylány) csaptak össze. Az este egyik meglepetése előbbi volt: a táncoslány beekizett mókusként pattogott a ringben, és ütötte Kingát, ahol érte. És mindenhol érte. Kingáról szakértőnk annyit mondott: "szép az egyenese, de be van szarva. Ész nélkül csapkodnak, nem védekezik egyik sem." A második menet elejére el is fáradtak. Laikusként úgy tűnt, a két nő egyértelmű célja, hogy rondára verje egymás orrát, ez Seherezádénak jobban sikerült. Ő nyert, Kinga meg bömbölt.

Pasik

Utánuk lépett ringbe Kalapácsember Attila, és Torpedó Péter, utóbbi egyébként a nap legkorrektebb védekezését produkálta - nem csoda, más választása aligha volt. Attila viszont "jó lábmunkával, szép balegyenesekkel, gyors ütésekkel dolgozik" - vélte kommandóstársunk. Péter néha ütött egyet, és jobb kondiban volt, mint ahogy az elsőre látszott, de nem nagyon volt esélye. A harmadik menet elejéig bírták erővel, Attila ügyesen spórolt: sokat agyalt, addig is pihenhetett. A menetet természetesen ő nyerte, lelkesen ölelgetve a vártnál is köpcösebb Pétert.

Az este utolsó menete lett a legvéresebb: Sittes Gergő és Sáskaharcos (ezeket a neveket vajon ki találta ki?) Csaba iszonyatos tempóban és erővel ütötték egymást, láthatóan komolyan véve a feladatot. Kommandóstársunk - és a szintén a helyszínen lévő Erdei Zsolt szerint Csaba sokkal jobb volt, folyamatosan ütött, és igyekezett minél technikásabban játszani, ráadásul az első orrvérzést ő okozta. Félő volt viszont, hogy a folyamatos ugrálástól hamar kifullad, és úgy tűnt, Gergő csak erre vár, aztán lecsap. Csaba állóképessége azonban jobb volt a vártnál.

Persze az is derült, hogy a marha nagy karral marha nagyot lehet ütni: Gergő viszonozta az orrvérzést, de addigra már bedagadt a szeme, ráadásul folyamatosan kiköpdöste a fogvédőjét, amit utóbb az orrsövény-ferdülésével indokolt. Végül mégis ő nyert, ami elég komoly felháborodást váltott ki a nézőtéren, de az biztos, hogy ez volt a nap legérdekesebb meccse.

A négy győztes tehát védettséget szerzett, a fennmaradó játékosok közül került ki a következő párbajozó. Ez nem Csaba estéje volt, hiszen a látszólag indokolatlan boksz-veszteséget szenvedő fiatalembert küldték csatába, már másodszorra. Alig várjuk a következő összefoglalót, amelyben a lila-zöldre vert arcú játékosok csak annyit mondanak majd: nagyon fáj.