Ashton Kutcher ivós-bulizós, utcán szörfölős képeket posztolgat magáról a Twitterre, miközben exülőfélben lévő felesége, Demi Moore kórházban próbál magához térni. Minden oké.

Demi Moore nem bírta a strapát, ami nem csoda: az utóbbi hónapokban megpróbálta lábon kihordani, hogy házassága véget ért, válófélőben lévő férje, Ashton Kutcher pedig az ő pénzén szolizik és mindenféle csajokkal mulat. Ja, meg a Twitterén posztolgat (a sajtósa), de nem ám jókívánságokat a leharcolt nejnek, hanem ivós és baromkodós képeket. Persze lehet, hogy neki senki sem szólt. Nyilván.

Eközben

Az E!Online értesülései szerint Moore otthonában, helyi idő szerint este háromnegyed tizenegy körül lett rosszul, és egy vele lévő barátnője riasztotta a 911-et. A színésznő remegett, illetve egyéb, rosszullétre utaló jeleket is produkált, így félórányi vizsgálódás után a mentők kórházba szállították, ahol – szóvivője tájékoztatása szerint – maga is belátta, hogy segítségre van szüksége.

Hozzáteszik, azok a nevük elhallgatását kérő forrásaik, akik az utóbbi egy hétben látták Moore-t, úgy vélték, még tovább fogyott, pedig eddig is durván vékony volt. Az Entertainment Weekly szerint kiszállt a Lovelace című életrajzi filmből is, amelyben Gloria Steinem főfeministát játszotta volna.

(Rajongói és celebbarátai közben a Twitteren kívánnak neki jókat, Eva Longoria például azt írta: "szeretetemet és támogatásomat küldöm az egyik legszebb embernek, akit ismerek, @mrskutcher-nek".)

A TMZ szerint a színésznő módosult tudatállapotban volt, de azt nem tudni, mit fogyasztott. (Update: a TMZ szerint kéjgázt.) Hamarosan elvonóra megy, a hivatalos indoklás szerint kimerültség okán, tehát valószínűleg van mit elvonnia magától. Az viszont valószínűleg nem alkohol: mint a People írja, két hete lányával, Rumer Willisszel bulizott Hollywoodban, és egy csepp szeszt sem fogyasztott, ellenben intenzíven flörtölt Ryan Rottmannel. Végül lányával ment haza.