Az Éden Hotel 2 győztesei, Máté és Edina tizenkét hétig jól tudtak együtt játszani, és a céljaik is hasonlóak, de ha lehetne, már nem is beszélnének egymással. Együtt lenniük "kín és szenvedés" volna.

"Ugyanúgy élem a hétköznapjaimat, dolgozom, a barátnőimmel, barátaimmal vagyok, szóval nem veszem észre azt, hogy bármi máshogyan lenne, mint a műsor előtt. Legfeljebb annyi, hogy az utcán hatvanöt éves nénik odajönnek hozzám, és gratulálnak, ami nagyon jólesik" – mondta el a Velvetnek Gacs Edina, az Éden Hotel 2 női győztese a műsor záróbuliján. A nénik egyébként azért gratulálnak neki, mert szerintük ember tudott maradni, gerinccel, amit ő maga is fontosnak tartott. Műsorbéli társa, Major Máté is pozitív visszajelzéseket kap – tudja, hogy nem szeretheti mindenki, de azok legalább nem mennek oda hozzá.

A kapcsolataik nem változtak meg, ám mint a női győztes kifejtette, ő maga igen. "Úgy érzem, hogy komolyodtam. A játék előtt szeleburdi lánynak tartottam magam, aki azért elég szétszórt, meg csalfa, benne van a buliban, most viszont visszafogtam magam."

Miért pont ők?

Mindketten benne voltak a kezdő tíz játékos csapatában, tizenkét héten keresztül sikerült megúszniuk a hazautat. Szerintük ez azért alakult így, mert a legelejétől a végéig kitartottak egymás mellett. "Bíztunk egymásban, így ha elénk gördült valamilyen akadály, azt legyőztük. Végig egymás mellett voltunk. Egyszer inogtam meg, de átgondoltam, hogy Edina mellettem állt végig, ezért ezt vele kell végigcsinálnom." A lány az utolsó napokban zuhant meg egy kicsit.

"A legvégén elgondolkodtam: lehet, hogy nem a legjobb döntés vele befejezni a játékot, mert nagyon sok ilyen tanácsot kaptam a többiektől. Azt mondták, ne maradjak Máté mellett, mert el fogja dobni a gömböt. De bíztam benne, és abban, hogy a kettőnk között kialakult bizalom tényleg őszinte."

Szereplését egyikük sem bánta meg – Máté ennyivel el is intézte a dolgot, míg Edina annyit fűzött hozzá: ha bármit máshogy csinált volna, lehet, hogy nem nyer, ezért butaság lenne bármit is megbánnia. A többiekkel nem tartja a kapcsolatot, bár Nikivel és Fruzsival szoktak néha beszélgetni, de "megvoltak előtte a barátaim, és boldog vagyok velük". Máté saját bevallása szerint mindenkivel jóban van, főleg Omarral, a közönségkedvenccel tartja a kapcsolatot.

Hogyan tovább?

A fejenként megnyert 12,5 milliót mindketten részben befektetik vagy lekötik, de a barátaikkal is terveznek utazni. Máté az ötfős baráti társaságának ígért be egy közös utazást, amelyhez állja a repülőjegyet és a szállást is, de minthogy még nincs a zsebükben a pénz, egyikük sem gondolta ezt végig. Edina álma egy saját cukrászda volt, de most nem tartja ezt jó befektetésnek, legfeljebb akkor, ha jól tudja forgatni a pénzét.

"Még nem gondolkoztam azon, hogy szeretnék-e a médiában elhelyezkeni. Jó, nem mondom, hogy nem szeretnék mondjuk műsorvezető lenni, de élem tovább a saját életemet, és kiépítem azt az utat, amit előtte is meg szerettem volva valósítani. Mielőtt kiutaztam volna Mexikóba, irodavezető voltam, egy office maganementtel foglalkozó cégnél, most viszont hoszter-koordinátor vagyok. Kezdek fölfelé haladni a lépcsőfokokon, nagyon örülnék, ha előbb-utóbb lenne egy saját ügynökségem."

Máté egyelőre nem dolgozik, csak ötletel. "Mielőtt kimentem, pénzügyi tanácsadóként dolgoztam. Azt annyira nagyon nem szerettem, de kellett a pénz. Most új dolgok után nézegetek, keresem az utam, néha a bajt... Vannak ötleteim, de ezek nem egyik pillanatról a másikra valósulnak meg."

Második felvonás

A győztes pár tagjait kicsit később külön-külön megkérdeztük arról, hogy próbálták-e folytatni a bent kialakult románcot itthon is. “Ha kicsit gonosz akarok lenni, azt tudnám mondani, hogy Edina szerette volna folytatni a kapcsolatunkat, de én annyira nem” – mondta a tapintat szikrányi jele nélkül Máté. Edina diszkrétebben fogalmazott: “miután kijöttünk a hotelből, volt egy beszélgetésünk, és elváltak útjaink. Egyikünk sem akarta folytatni, mert úgy gondolom, hogy mindketten különböző személyiségek vagyunk, és nem gondolom azt, hogy a kinti világban is tudnánk egy párt alkotni.”

Harmadik felvonás

A két győztes a buli, és oly sok ember másnapján elment a Blikkbe, olvasói kérdésekre válaszolni. Máté ott volt a legszókimondóbb formában, ami nem csoda: a jelek szerint haza sem ment éjszaka, vagy csak szívesen mutatkozik egymás után több napig ugyanabban a ruhában.

A kérdésre, hogy lesznek-e valaha egy pár, azt mondta: "engem nem érdekel... bocsánat... [...] kín és szenvedés lenne az egész." A barátnőjéről is kérdezték, akivel már nyilván nincs együtt. "Olyan dolgokat kaptam tőle, amit soha életemben nem fogok elfelejteni. Edinát nem akarom most megbántani, csak a játékban voltunk együtt..." Edina megjegyezte, már rég túl vannak a megbántáson, Máté nem érdekli, és boldog, hogy így alakultak a dolgok. És hogy mennyit beszélnek? "Semennyit. Kötelező körök vannak, de amúgy nem."