A 31 éves énekesnő bemutatta első új dalát a novemberben megjelenő lemezéről, valamiért mégis az a legérdekesebb vele kapcsolatban, hogy rosszul öltözködik, és meghízott. Talán azért, mert a daláról nincs mit mondani.

Nyilván hadakozna ellene, de Christina Aguilera még több mint tíz évvel megjelenése után is olyan, mintha mindig egy lépéssel járna Britney Spears nyomában. Eltérések vannak, de az utóbbi időben mindkettőjük karrierje arról szól, hogy kínkeservesen akarják visszaszerezni pár évvel korábban szerzett népszerűségüket, miután túl vannak a tönkrement párkapcsolatokon, szülésen, ráadásul a korábban irigyelt alakuk elvesztésén is. Viszont Aguilera még mindig látványosan meg van hízva, Britney pedig már rég túl van ezen az egészen.

A 31 éves énekesnő zeneileg még vár a nagy újjászületésre, amihez ugyebár kell egy lemez is, ráadásul maradandóbb, mint a két évvel ezelőtti halvány próbálkozás a dögös húszasból felnőtt nővé válásra. Ennek kéne lennie majd a Lotus címet kapott lemeznek, ami teljes egészében csak novemberben lesz hallható, de Aguilera szerencsére már kívülről tudja, mit kell nyilatkozni megjelenések előtt. “Nem horgonyoztam le egy stílusnál. Az album az önkifejezésről és a szabadságról szól. Az újjászületést jelenti számomra. Van pár szép ballada, ezek nélkül soha nem csinálnék albumot. Sok mindenen mentem keresztül a legutóbbi lemezem óta, zsűriztem a Voice-ban, és elváltam. Ezért ez mind egy szabad újjászületés számomra” – nyilatkozta hangzatosan Aguilera. Valamiért mi mégsem vennénk biztosra, hogy akkora újjászületés lesz ez, leginkább azért, mert olyan ismerősek ezek a nyilatkozatok, véletlenül épp Britney Spearstől, és a jelentéktelenség ellen egyre sikertelenebbül küzdő Jennifer Lopeztől, utóbbi ráadásul bele is bukott ebbe.

Az érdekesség, hogy Christina Aguilera aktuális képein úgy néz ki, mintha megette volna Britney Spearst és Jennifer Lopezt is. Elmondása szerint ő teljesen elégedett mostani magával, erre enged következtetni, hogy a Your Bodyhoz készült kislemez borítóján is csak annyira photoshopolták meg az énekesnőt, hogy az ne zavarjon bele a termékenységi szobor-imidzsbe. És akkor még a címről nem is beszéltünk. Sőt, a zenéről sem, bár ezúttal arról lehet a legkevesebbet. Aguilera annyira nem nagy meglepetésre a most jól bevált hangzással került elő, tehát van benne sok elektronika, döngenek a basszusok, és jól szét van torzítva minden. Mi nem mernénk előre megmondani, hogy milyen sikerrel jön össze a visszatérés, mert hasonló hangzású és minőségű dalt minden bokorban találhatunk, viszont Aguilerának megvan az az előnye ezekkel szemben, hogy akkor is megjelenéshez jut, ha véletlenül rosszul hajol le, de mi mégis azt várjuk a legjobban, ahogy elővezeti a nagy fogyást, amivel párhuzamosan jól ki is állhat majd az egészséges életmód mellett.