Mészáros Dóra és Aleska Diamond sokkal többet mutatott már meg a testéből, mint amennyit topless időjárásjósként kell. Mészáros Dóra Dorothy Black néven ismert felnőttfilmes, Aleska Diamond idén másodszor kaphatja meg a legjobb külföldi pornószínésznő AVN-díjat.

Mészáros Dóra nem is gondolta, hogy kiválasztják topless időjárásjósnak

Aleska Diamond és Mészáros Dóra, azaz Dorothy Black sokkal többet mutattak meg eddig magukból, mint amennyit ezentúl a Pro4 topless időjárás-jelentésében. Feladatukat – vagyis hogy minden hétköznap este vetkőzés közben mondják el, milyen idő lesz másnap – annak ellenére nehéznek tartják, hogy otthonosan mozognak meztelenül a kamera előtt. "Felkészülni nem tudunk, a felvétel előtt kapjuk meg a szöveget, körülbelül van félóránk arra, hogy átolvassuk" – mondta Mészáros Dóra. Szerencsére személyesen eddig csak pozitív visszajelzéseket kapott új munkájáról. "Könnyűnek tűnik, de nem az. Figyelni arra, hogy ne legyek pösze, jó irányba mutogassak, mert ugye greenboxban vagyunk, ne gesztikuláljak. És akkor még vetkőzzek is. Ilyet nem csináltam még soha. A szöveg egy részét fejből kell mondanom, egy részét olvasnom kell. Miközben vetkőzöm, a hátunkon van a mikroport, figyelni kell arra, hogy az antennába ne gabalyodjak bele, ne húzzam le, ne rántsam le, amikor levetkőzöm. És ha levettem a ruhát, akkor sincs vége a feladatnak: arra kell ügyelnem, hogy essem orra benne. A nézők nem látják, de egy szoknyát rugdosok, és még arra is figyelni kell, hogy ne lógjak ki a képből" – mondta Mészáros, akit két hónapra szerződtetett a csatorna. Az egykori playmate nem nézte végig az első topless időjárás-jelentését, mert azt érezte, a túlzott stressz miatt nagyon rosszul teljesített.

"A castingra nem is akartam menni. Úgy beszéltek rá, hogy próbáljam meg. Ott előadtam egy komplett kabarét, mindenki szétröhögte magát, és mondták, hogy majd visszahívnak. Nem is gondoltam, hogy bejutok, nagyon sok lány volt ott, aztán csak visszahívtak. Tudták hogy pornóztam is, azt mondták, hogy ez őket nem nagyon érdekli. A műsor szerkesztői fel tudják mérni, mire van igény, az ő dolguk eldönteni, hogy kellek-e így is, felnőttfilmesként. Sokaknak egyébként fogalma sincs arról, hogy ki vagyok, mivel foglalkozom."

Aleska Diamond nem érzi hátránynak pornós szakmáját

Aleska Diamond öt éven át aktívan forgatott felnőttfilmeket. Három hónapja pihen, de azt tervezi, hamarosan visszaáll a felnőttiparba. "Nagyon nehéz, nehezebb mint sejtettem. Nem a kamera zavar, hanem amikor beállok a green boxba, rengeteg dologra kell figyelni. Rengeteg idegen szót kell használnom, amit eddig szinte nem is hallottam, nem is használtam. Oda kell figyelnem, melyik irányba mutassak, és eközben még vetkőznöm is kell. Úgy gondoltam, hogy a vetkőzésnél nincs könnyebb dolog, pedig kihívás. A szilveszter éjszakai adás úgy megterhelt agyban, hogy otthon maradtam. Úgy gondolom, a rutin kell ahhoz, hogy gördülékenyebb legyen. Nagyon kevés időnk van megtanulni a szöveget, és nekem több időre van szükségem ahhoz, hogy megbarátkozzak a helyzettel. De a rutin majd segít" – mondta az amúgy Sáfrány Emeseként anyakönyvezett Diamond, akit az amerikai pornóipar a legjobb külföldi pornószínésznőnek jelölt idén is.

"A felnőttfilm-forgatás eredményéből nem látják, hogy milyen ember vagyok én. Itt pedig meg tudom magam mutatni. Amellett, hogy félmeztelenül látnak, sokkal elérhetőbb is vagyok, a saját hangomon szólalok meg. Eddig nem nagyon volt esélyem a felnőttfilmekben megmutatni, hogy mennyire vagyok értelmes, intelligens, és itt erre van lehetőségem. Nem érzem hátránynak, sőt, pozitívnak gondolom azt, hogy pornószínésznőként itt vagyok, kicsit olyan, mintha próbálnánk végre levetkőzni az előítéleteket."