Gájer Bálint Pély Barna-dalt is énekelt már, Veres Mónika pedig musicalben játszott főszerepet. Ha a Voice előtti munkásságuk alapján kellene dönteni, kire szavazna? Melyikük a legtehetségesebb?

Ki a legtehetségesebb?

Veres Mónika: Papa ne félts-től az Eurovízióig

Nika, azaz Veres Mónika csakúgy, mint Szinetár Dóra vagy Szandi, tiniként kezdett énekelni, ő a Papa ne félts című dallal lett ismert. Aztán Nika felnőtt, és 2012-ben már Veres Mónikaként irányult rá a legnagyobb figyelem, amikor az Eurovíziós Dalfesztiválon indult a This love-val. Veres Mónika rendszeresen feltűnik háttérvokalistaként, énekel a Babos Project Special-ben, a Garami Funky Staffban, és játszott az 56 csepp vér musicalben is.

Pál Dénes A veterán autók és motorok rendezvény miskolci találkozóján

Pál Dénes sem a semmiből került a Voice-hoz, a Youtube-on már egy évvel ezelőtt töltött fel magáról videókat, többek közt azt, amin a veterán autók és motorok rendezvény miskolci találkozóján énekel. 2011-ben a hejőcsabai MMM karácsonyán énekelte el a Legyen ünnepet. Eddigi próbálkozásait elnézve, és összevetve azzal az érzékeny fiú imázzsal, amit a csatorna erőltet rá, jó eséllyel lehet belőle a következő Bereczky Zoltán. Sajnos.

Nádor Dávid és zenekara

Az x-faktoros Nádor Dávid saját zenekarával lép fel számos szórakozóhelyen, az interneten főleg feldolgozásokat hallani együttesétől. Akad a Youtube-on olyan videó is, amin a Budapest Show Kórussal énekel, 2011-ben. Az énekes az ötödik válogatáson került be a Voice-ba, szinte azonnal ráharaptak a mesterek. Nádor Dávid egyelőre nagy esélyese a tehetségkutatónak, ha nem túlozzák el a magánéletét a műsorban – hogy édesanyja Argentínában él, hogy nem él együtt kislánya anyjával –, meg is nyerheti a lemezszerződést.

Schwartz Dávid karaoke show-ban és a Megasztárban próbálkozott

Az énekes évekkel ezelőtt a Fábry Showder Karaoke showjának döntőjéig jutott. Fábrynak elmondta, hogy már a nagyapja is énekelt. A dívás Schwartz próbálkozott a Megasztár 4-ben is 2008-ban, akkor az énekes továbbjutott Szecsődi Karival együtt.

Berkes Olivér a Youtube-on covereket énekelget

Berkes Olivér saját csatornáján többek közt Bruno Mars és Stevie Wonder feldolgozásokat hallani, az énekes egy évvel ezelőtt kezdte el magát népszerűsíteni a Youtube-on. Dalaira körülbelül kétezren kattintottak már egy évvel ezelőtt.

Gájer Bálintot évek óta a swing hazai nagymestereként emlegetik

Gájer Bálint eddigi munkásságát elnézve csak az a kérdés, hogy mit keres ő a tehetségkutatóban. Saját kvartettjével koncertezik évek óta, énekel a Group 'N' Swingben, aminek például Pély Barna is írt dalt. Az együttessel a köztévé Szerencseszombat című műsorában is felléptek. Gájer próbálkozott a Megasztárral, akkor, amikor Caramel is, az énekes kifejezetten sikeres a jazz-kedvelők körében. Rengeteg Michael Bublét énekel.