Amerika és a világ nagy része hetek óta készült a tegnap esti Super Bowl-ra, amiről már előre tudni lehetett, hogy a legérdekesebb része nem a két, egymással megmérkőző csapat lesz, hanem Beyoncé, és mint később kiderült, a Destiny's Child.

Tegnap este egész Amerika – és a világ nagyrésze – a Super Bowl-t, vagyis az amerikaifutball-bajnokság, az NFL döntőjét nézte. New Orleans-ben a San Francisco 49ers és a Baltimore Ravens csapott össze, a győztes pedig az utóbbi lett, de mindez szinte eltörpül a meccs féliedjében megrendezett show mellett. Mint mindenben, természetesen most is Beyoncé volt az igazi győztes, és még napokig arról fog beszélni az egész világ, hogy mennyire elképesztő műsort adott Jay-Z neje, illetve a show erejéig újra összeállt Destiny's Child.

A gyönyörű Amerika

A mérkőzés és a kötelező himnusz előtt Jennifer Hudson a Sandy Hook általános iskola gyerekkórusával énekelte el az "America the Beautiful" (A gyönyörű Amerika) című számot. Az előadás nemcsak azért volt megható, mert ez egy igazán hazafias lelkületű szám, hanem mert a gyerekkórus tagjai abba az általános iskolába jártak, ahol december 14-én egy ámokfutó 27 embert lőtt le, akiknek a nagy része gyerek volt. Jennifer Hudson után Alicia Keys következett, aki zongora elé ült, majd az amerikai nemzeti himnuszt adta elő kissé vontatott stílusban. Legalábbis az amerikai himnusz eddigi "feldolgozásai" általában egy kicsit gyorsabbak és lelkesítőbbek voltak. Egyébként a Super Bowl előtt tartott sajtótájékoztatón is előadták a himnuszt, méghozzá Beyoncé, aki ezzel bebizonyította, hogy nem csak playback segítségével tudja elénekelni azt.

Újra együtt a Destiny's Child

A két dal után elkezdődött a mérkőzés, ami a szurkolók nagyrészét bizonyára érdekelte, de biztosak vagyunk benne, hogy szinte mindenki más már a félidőt várta, hogy végre elkezdődjön a show. A két első negyed után elképesztő gyorsasággal sikerült felépíteni egy színpadot – ami ha megnézi a videón, nem csak egyszerű kis dobogó –, majd megjelent egy óriási, lángoló Beyoncé-sziluett, kicsit később pedig még több láng, fény és füst kíséretében maga Beyoncé is. Előadását a Love On Top című számának refrénjével kezdte, amit Berkes Olivér is elénekelt a Voice-ban.

Jay-Z asszonya folytatta a Crazy In Love-val, és az 'End of Time-mal. Ezek után egy elképesztően látványos megoldás következett, ugyanis egy ledfal emelkedett fel Beyoncé mögött, ahol sok-sok Beyoncé táncolt még magával az énekesnővel együtt, majd a színpad elsötétült, és várható volt, hogy meglepetés következik. A semmiből előkerült először Kelly Rowland, majd Michelle Williams, és igen, végre újra egy színpadon állt a komplett Destiny's Child. Lenyomtak pár klasszikusnak számító Destiny's Child dalt, majd ami a legfurább volt, hogy hárman előadták Beyoncé legismertebb, Single Ladies című számát, vagyis megint az énekesnő kapta a főszerepet. Ezután Rowland és Williams el is tűnt a színpadról, és újra mindenki csak és kizárólag Beyoncéra figyelt, aki a földön fetrengve énekelte a 'Halo'-t.

Beyoncé kicsapta a biztosítékot

A látványos show után ugyanolyan gyorsan tűnt el a színpad, mint amilyen gyorsan felhúzták azt, és folytatódott a mérkőzés, legalábbis egy darabig. A harmadik negyed első felében ugyanis másfél perc után hirtelen áramszünet lett, és a sötétség fél órán át tartott. Szerencse, hogy Beyoncé előadása már lement. A "kisebb" technikai baki után sikerült folytatni a meccset, amit végül megnyert a Baltimore Ravens, a San Francisco 49ers csapatának pedig be kell érnie azzal az élménnyel, hogy részt vehettek az egyik legcsodálatosabb Beyoncé koncerten.