Vállalt már reklámfilmeket, tévés produkciókat, köztük az X-Faktort, a közelmúltban pedig arról írtak a lapok, hogy színdarabra készül.
Az elmúlt 25 évem arról szólt, hogy hogyan lehet több lábon állni. Hihetetlen sokat koncertezünk, de ha nekem csak a zenéből kéne megélnem, akkor az gondot okozna. A nyugdíj meg a másik. Az havonta egy tankolásra elég körülbelül. A színdarabra már régóta készülődök agyilag, készült valamiféle kis szinopszis is erről. Nyilván nem mondok el nagy titkot, hogy egy rockzenészről szól, pontosabban egy rockzenész hányattatásairól a mainstreamben. Beszéltem már róla több emberrel, mindenki azt mondta, hogy kurva jó, de még senki sem nyúlt a pénztárcájába. Ha sikerül valami támogatást szereznem, vagy megfűznöm valamelyik színházigazgatót, lesz darab. De igen, muszáj több lábon állni. Nem véletlenül rádióztam, televízióztam, ráadásul közben iszonyú sokat tanultam. A legtöbbet az X-Faktorból.
Mit tanult belőle?
Hogyan készül egy nagyon profi showműsor. És hogy abban mennyi teret tudsz magadnak kiharcolni – de ebben már a műsorkészítőknek is nagy szerepe volt, mert hagyták, hogy garázdálkodjak. Kitaláltam poénokat, de ezeket előre egyeztetni kellett a készítőkkel, a rendezővel, hogy rajtam legyen az egyik kamera, amikor mondom. Meg kellett szokni, hogy ez nem egy színpad, ahol mindenki engem lát, mert én vagyok legelöl.
Több kritikát is kapott azért, mert elvállalta az X-Faktort, akadt, aki úgy fogalmazott, elkurvult. Ön hogyan látja ezt?
Egy: ennek a megítélése nem az én dolgom. Kettő: úgy gondolom, hogy most, így, három év után meg kell nézni, hogy volt-e ebben a három évben izgalmas nézhető személyiség. Volt. Az volt a Feró. Nem nagyképűsködésből, de izgalmas voltam. Imádom a mentortársaimat is, de szerintem ebben a három menetben nagy szükség volt egy olyan palira, mint én. És megnyugtatok mindenkit, aki azt mondja, hogy eladtam magam: nekem nem írták meg a szövegeimet, sőt. Általában mindig vannak kész szövegek, hogy ha az embernek nem jut eszébe semmi, tudjon mondani valamit, de én általában improvizáltam. A színpadon is általában by heart dolgozom. Sokszor volt olyan, hogy kicsit felturbóztam magamat, mint amikor felidegesíted magadat, mert itt nem lehet visszafogottnak lenni, ez egy nagyon komoly meló. De elsősorban showműsor, és csak másodsorban tehetségkutató.
Egy ekkora produkció nagy fegyelmezettséget kíván. Nehéz munka volt?
Nagyon nehéz. Iszonyú idegi fáradtság jár vele. Meg igen, nagy fegyelmezettséget is kíván. Én általában nem vagyok hisztis a melóban, de azért néha tudnék hisztizni. Az X-Faktort megúsztam kiborulás nélkül. És az anyagiak miatt sem volt könnyű lemondani róla. Ugyanakkor az X-Faktorban szeptember elsejétől december 18-ig huszonnégy órás műszakban kellett dolgozni. Amikor hívtak, menni kellett. Volt, hogy reggel 4-kor forgattunk még, mert úgy jött ki, és délelőtt tízkor már a következő válogatás volt. De nagyon szerettem csinálni, és így nem volt annyira fárasztó.
A családot meg nem zavarta, hogy sokat dolgozom, mert a lét ők rakták el. Nem akarom, hogy valaki hálátlannak nézzen, de valójában nem olyan sok pénz az. Tulajdonképpen sokkal kevesebb munkával is meg lehet keresni, félplaybackekkel, egyebekkel. És lehet, hogy ez valakinek bántja az önérzetét, de ha a gyereke éhes, akkor tegye félre az egóját, legyen szíves. Ha meg tele van a hasam, akkor kit érdekel, mit kiabálnak rám. Még valami: csak a trollok szólnak meg, a szakmabeliek nem. Mert az azért zavarna, ha Bródy vagy Ákos kritizálna. De ők nem teszik, mert tudják, hogy ez így megy.
Mennyire volt színész Nagy Feró a műsorban?
Nem kellett színészkednem, de néha rátettem, mert egy jó poénért én is elmegyek az egekbe. Azt szoktam mondani pofátlanul, hogy én mindig aranyos, kedves, kenyérre kenhető ember voltam, csak a világ ezt nem tudta. De nem is érdekel, hogy a világ ezt tudja, vagy nem. A Bagi-Nacsa csinált rólam egy paródiát, hogy valószínűleg itthon is olyan pokróc vagyok, mint az életben. Teljesen ledöbbentem, hogy ezt vajon honnan veszik. Imádom a gyerekeimet, és hiába huszonkilenc és huszonhárom évesek, hozzájuk bújhatok, és egy kicsit sírhatok a vállukon. Ez kurva jó. A rock'n'roll nem azt jelenti, hogy az ember züllött életet él és éjjel-nappal vedel. A korlátlan szabadságot jelenti.
Na de korlátok mindig vannak. A műsorban is voltak.
Igen. Épp ezért ne próbáld meg teljesen kihasználni a lehetőségeit a korlátlan szabadságnak, csak annyira, hogy a többieknek ez ne legyen túlzottan a terhére. Egy kicsit lehet, mert azért csináljuk. Ha meg nem fogadnám el a rendet, elvonulhatnék oda hátra a magnóimhoz. Azt szoktam csinálni, amikor tele van már a világgal a tököm, meg amikor igaztalanul bántanak. Akkor kimegyek hozzájuk, és szerelgetem őket, megszólaltatom őket. Az megnyugtat.
Mikor volt erre szükség utoljára?
Amikor a Neoton egyik dalára, a Vadvirágra azt mondtam, hogy vacak. Vérig sértődtek. Az interneten összesen olyan hat-hétezren nézték meg tíz év alatt. Hát akkor milyen dal az? Vacak. És utána Végvári Ádám olyanokat mondott, hogy egy büdös bunkó vagyok, meg hogy nem értettem meg a dal lényegét. És nem értettem, miért akadtak ki. Mert ha valaki azt mondaná az én 8 óra munkámra, hogy vacak, akkor röhögnék, hogy hát az. De nagyon szeretjük, nem baj?
Milyen zenét hallgat?
Csak úgy, időtöltésnek olyat hallgatok, ami számomra értéket hordoz: ilyen Hobó, a Magna Cum Laude, részben a Tankcsapda, illetve a Quimby. A Muse-t is nagyon szeretem. Tájékozódásból pedig az újakat mindig meghallgatom, még a magyarokat is. De ez hamar megvan, mert amikor belekezdesz egy lemezbe, akkor az elsőt meghallod, a másodikat már kb. sejted, a harmadiknál meg már nem érdekes, ugrok, és hallom, hogy ugyanarról van szó még mindig: a fényre akarnak kijutni. Nem akarok betokosodni. Időnként szomorúan tapasztalom, hogy velem egykorú rockzenészek szánalmasak tudnak lenni. Lehet, hogy én is ilyen vagyok, de nem akarok ilyen lenni. Új dolgokat akarok csinálni. Voltam Bon Jovi koncerten is Bécsben – hát, fantasztikus volt. Ez is olyan, amit nem tudunk utolérni.
Vannak konkrét tervek a színdarabon kívül?
Szerencsére folyamatosan dolgozunk, jelenleg mi vagyunk a legtöbbet koncertező zenekar. Másoknál van egész nyáron négy buli, nekünk ebben a hónapban tizenkettő van. Közben tervezgetem, hogy milyen showelemeknek kellene beépülniük a buliba, illetve gondolkodom, hogy milyen régi zenéken kellene változtatni, és hogyan, hogy fáradt, öreg rockzene helyett 21. századi legyen. Szeretjük a rockabillyt is – nemrég beszéltük, hogy veszünk közösen egy bőgőt, és néhány nótánkat átalakítjuk rockabillyre. Aztán ott van a következő album is, ami elég nehezen születik, mert előkerült a romantikus oldalam.
Korral jár?
Nem tudom, most ilyen szakasz van. Picassónak is volt kék korszaka, nekem ez van. Ha a világot nem lehet megváltoztatni, mert az elhülyülés felé tart, akkor fordulj magadba, és nézd meg, hogy mi van még benned, ami javítható, vagy mi az, amit még nem tudnak rólad. És meséld el azt. Azt még senki sem tudja, hogy egy szeplős, félős hülyegyerek voltam, aki nem mert hozzászólni a csajokhoz. Szóval szerintem ebből nem harsány, hanem kitárulkozó lemez lesz. Ha meg nem tetszik, nyaljátok ki a seggem.