Mivel Jennifer Lawrence éppen két munka között van, ideje kicsit emlékeztetni magunkat arra, hogy miért várjuk nagyon, hogy megint róla szóljon minden. Mert az biztos, hogy ő az elmúlt évek legkellemesebb meglepetése a színésznők között, össze is szedtük, miért rajongunk érte nagyon.

Jennifer Lawrence-szel volt tele néhány hónappal ezelőtt az egész internet azután, hogy a közepesen jó, de annál cukibb filmjével megnyerte a legjobb színésznőnek járó Oscart, ami után belopta magát a legtöbb ember szívébe.

Novemberben újra vele lesz tele minden, ez már tuti, hiszen akkor mutatják majd be eddigi legnagyobb sikere, Az éhezők viadala második részét. Úgyhogy most a köztes időben kicsit merenghetünk rajta, hogy miért imádjuk annyira a színésznőt. A köztes idő mondjuk kicsit túlzás, mert július elején mutatnak be elvileg egy filmet, amiben ő is szerepel, igaz, azt a filmet legalább hat éve készítik, folyamatosan csúszik, simán lehet, hogy most sem lesz belőle semmi. Szeptember végén viszont jön az újabb Bradley Cooperrel közös filmje, a Serena című, a nagy gazdasági világválság idején játszódó dráma, amiből egyelőre annyit érzékelünk, hogy Bradley Cooper nagyon nem lesz benne szexi, Lawrence viszont annál inkább.

De nézzük inkább azt, hogy mi a jó Jennifer Lawrence-ben!

01. Szereti a melleit

Jennifer Lawrence erényei között nem szabad nem megemlíteni, hogy nagyon formás, és ezzel szerencsére tisztában is van, sőt, egy csomó vicces nyilatkozata van, amikor a saját melleiről beszél.  “Azt hiszem, az embereket nagyon izgatják a pattogó mellek. Ahhoz szoktak, hogy merev, műmelleket látnak. Az emberek megzavaradnak attól, hogy az enyémek pattognak! A melleim külön életet élnek” – mondta korábban Lawrence az Entertainment Wise-nak a melleiről. De kellően hiú is, ami azután derült ki, hogy elment megröntgeneztetni magát.  „Voltam ma orvosnál, a tüdőm miatt kértek egy mellkasi röntgent, és ekkor fedeztem fel, hogy a melleim felemásak. Ott álltam ezzel a két orvossal, ők nézték a tüdőmet, nagyon nem bírtam, úgyhogy megkérdeztem, »különbözőek a melleim?«, ők meg csak álltak, meghökkenve, zavarban. Úgyhogy azt gondoltam, »na majd nekifutok még egyszer«. Úgyhogy amikor az orvos azt mondta, »a radiológus hamarosan tájékoztatja a tüdejéről«, visszakérdeztem: »hát a melleim?«" – elevenítette fel korábban egy orvosi élményét.

02. Fontosak számára a családi értékek

A színésznő nagyon ritkán beszél a magánéletéről, a családjáról. Ha kell, magáról sokat, és úgy tűnik, szívesen beszél, de a családját általában nem említi. De azért időről időre megemlíti a családtagjait, és a maga módján köszönetet mond nekik a támogatásukért, különösen a bátyjainak. “Szeretném megköszönni a bátyáimnak, Bennek és Blaine-nek. Nem lennék az, aki ma vagyok, ha ők nem gonoszkodtak volna velem, aztán ne lettek volna mindig támogatóak, és ne szerettek volna annyira” – mondta, amikor átvette idén januárban a Golden Globe-ot. Egy nyilatkozatában pedig anyja bölcsességét említette, valamint azt, hogy nélküle valószínűleg sosem fut be igazán. “Nagyon ritka, hogy igent mondasz valamire, és radikálisan megváltozik az életed. Boldog voltam az életemmel, nem tudtam, hogy meg akarom változtatni. A képzeletbeli jövőmben a normális gyerekeit kisbusszal furikázó szétszórt anyuka voltam. Ebbe a képbe nem fért bele, hogy beszálljak egy nagy franchise-ba. Úgyhogy kértem három napot, mielőtt döntöttem, és mindhárom nap más döntést hoztam, úgyhogy beszéltem a mamámmal. Korábban tényleg csak független filmekben szerepeltem, ő pedig azt mondta: "Mindig, amikor azt kérdezik tőled, miért nem vállalsz nagy stúdióknál filmeket, azt szoktad mondani, hogy téged nem a film nagysága érdekel, hanem a sztori és a karakter. De igazából képmutató vagy, mert most van egy sztori és egy karakter is, amit imádsz, de nem akarsz rá igent mondani, mert nagy stúdiós" – mondta Lawrence.

03. Bemutatott az Oscarral a kezében

Tökéletesen összefoglalta Jennifer Lawrence-t az a kép, amit az Oscar-díjátadón készítettek róla úgy, hogy nem tudta, hogy fotózzák. Egyik kezében a díj volt, a másikkal pedig viccesen bemutatott egy ismerősének, mindezt nagyestélyiben. Pont az ilyen esetlen, nagyon emberi és nagyon szórakoztató pillanatok miatt lehet rajongani a színésznőért, és ezek miatt képtelenség ráunni.

04. Szeret piálni

Nem akarjuk mi az alkoholfogyasztást propagálni egy olyan országban, ahol rengeteg az alkoholista, de az sem jó, ha valaki képmutató módon azt mondja, ő aztán soha, semmilyen formában nem szokta kiereszteni a gőzt, nem engedi el magát. Egy csomó hírességre jellemző, hogy tökéletesnek akarják láttatni magukat, mintha nem emberek lennének. Szerencsére Jennifer Lawrence-szel ez egyáltalán nincs így, nagyon szeret például piálni. “Ha mást nem jegyeznek meg az emberek ebből az interjúból, akkor az az legyen, hogy Los Angelesben nagyon nehéz napközben piálni” – mondta például egyszer a Rolling Stone magazinnak. Ugyanebben az interjúban rugóztak még egy kicsit a piáláson. “Megtanultam a leckéket. Most már meg tudok állni azelőtt, hogy kiütném magam” – mondta Lawrence arról, hogy sikerült elérnie, hogy hányás nélkül fejezze be a piálásait. Egyébként az Oscar előtt is leküldött néhány rövidet, annyira ideges volt, és a testvérei nem tudtak jobb feszültségoldót javasolni neki, mint néhány kör rövidet. Az ötlet bevált, Lawrence nagyon laza volt, de úgy érezte, bármelyik pillanatban bepisilhet. Meg hát el is esett a lépcsőn, kérdés, hogy a pia miatt volt-e.

05. Versenyszerűen váltogatja a frizuráit

Egyáltalán nem kérkedik a dologgal, úgy csinálja, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, de valószínűleg csak játszik az egész világgal. Jennifer Lawrence ugyanis kétszer ugyanazzal a frizurával nem látható. Ha kell, festeti, ha kell levágatja, befonatja, szétválasztja, feltűzi, bármit megtesz azért, hogy ne készüljön róla kép két hasonló hajjal. Természetesen néha mellényúl, és akkor úgy néz ki, mint Xena, de alapvetően jól szokott választani. Egy újabb szórakoztató szokás, amit nagyon kedvelünk benne.

06. Jó a humora

Rengeteg vicces idézet terjeng tőle az interneten, amiket alig néhány évnyi celebléttel hozott össze, ezekből kirajzolódik, hogy elég jó humora van. Például, amikor a nagyon feszes modelljeiről híres Victoria's Secret megjegyezte, hogy a színésznőnek vannak a legszexibb szemei az összes mostani színésznő közül, a következőket reagálta. “Szemeim? A Victoria's Secret ezt mondja? Azt hittem, legalább a melleimet vagy a fenekemet fogják dícsérni, vagy valamit. De a szemeimet? Megőrülök” – mondta Lawrence az MTV-nek.

07. Lusta

Jennifer Lawrence igyekszik magát esendőnek, nagyon halandónak beállítani, igazi kétballábas kanapéhuszárnak. Rendszeresen nyilatkozza például azt, hogy gyűlöli a túlzott testmozgást, ha tehetné nem igazán járna konditerembe, és egyébként is inkább néz ki kicsit kerekebbnek filmvásznon, és valódi embernek élőben, mint hogy a fél életét edzőtermekben töltse. De a legjobbat a lustaságáról a Glamournak nyilatkozta Az éhezők viadala megjelenésének idején. “Ha semmi dolgom se lenne egész nap, akkor valószínűleg még nadrágot venni is lusta lennék” – mondta.

+1 Nagyon jó a humora

Nyilván tudják, hogy alapvetően kedveljük a humoros dolgokat, de igazán az egyszerű humor áll közel a szívünkhöz, amibe nem lehet belekötni, bárki könnyedén megértheti, mint egy jó pillanatban elsülő fingást. Nagyon boldogok vagyunk, hogy hozzánk hasonlóan Jennifer Lawrence is a világ azon feléhez tartozik, akik szerint a fingás vicces. “Amint valaki fingik mellettem, röhöghetnékem támad” – mondta Lawrence a szellentésekhez fűződő viszonyáról.