Egyre több minden kerül elő a Linda Lovelace életéről készülő filmből, a Lovelace-ből, amelyben a néhai pornóst Amanda Seyfried alakítja – nemrég például egy teljes, pucérkodós jelenet –, így a világ figyelme ismét a 2002-ben autóbalesetben elhunyt pornólegendára irányul. A kultikussá vált Mély torkot tavaly negyven éve, hogy bemutatták, és akkor még azt hittük, az évfordulóra csak összehozzák Lovelace életrajzi filmjét. Ez nem jött be, de most már sínen van a dolog.
Ennek örömére alábbi galériánkba összegyűjtöttünk néhány képet Lovelace-ről, olyanokat, amelyeket eddig jó eséllyel nem láttak. A vizuális kirándulást igyekeztünk kevésbé ismert tényekkel köríteni. Kattintsanak, jó szórakozást!
![](https://kep.index.hu/1/0/463/4638/46388/4638892_427f82bca6978aa27b9f9f9cb581e064_wm.jpg)
Lovelace 1972-ben mindössze 1250 dollárt kapott a Mély torokért, ami ma körülbelül 6983 dollár, vagyis kicsit több, mint másfél millió forint lenne. Nehéz viszont ezt összehasonlítani a jelenlegi árakkal, mivel a mai pornósokat jelenetenként fizetik, több is van belőlük, és extrémnek is más számít már. (Tavaly írtuk: itthon egy análjelenetért 200 ezer forintot kapnak a résztvevők.) Annyi biztos: nem fizették túl, de még így is többet kapott, mint a férfi főszereplő, Harry Reems. Ha van kedve, nézze meg évfordulós galériánkat is, az alábbi képre kattintva!
![A film plakátja](https://kep.index.hu/1/0/463/4638/46384/4638452_3f46e8afb14140d4639863a012da9663_wm.jpg)