Hamarosan megint Való Világ, jöhetnek az előre legyártott sablonok, az óriási őrültek, fel lehet túrni a pornós múltat, és a Playboynak is lesz végre kit levetkőztetni. Nem akarunk meglepetéseket, ezért önnek is elmondjuk, mi lesz.

Már csak párat kell aludni az igazán legalja szórakozásért, ugyanis január 26-án vasárnap elindul a Való Világ hatodik szériája, ezúttal már az RTL2-n. Nem is akarjuk tagadni, hogy mi már úgy várjuk ezt a szép napot, mint a karácsonyt, hiszen pár hónapig minden bizonnyal újra ki tudjuk röhögni a jól összeválogatott szociopatákat, a legrosszabb lakótelepek stílusában kommunikáló ribancrendszámos végzet asszonyait, és persze végigkövethetjük azokat a sorsdrámákat, amikkel közelebb akarják hozzánk hozni a játékosokat. Természetesen már azt is tudjuk, mire számíthatunk a műsorban, ezért most önnel is megosztjuk, nehogy meglepődjön. A neveket a műsor előrehaladtával helyettesítse be nyugodtan.

Első részek

A beköltözés után mindenki azonnal baromi jó fej akar lenni, és tisztázni az erőviszonyokat: a nők elmondják, hogy ők bizony annyira bevállalósak, hogy bármikor levetkőznének akár az Oktogon közepén is. Kell még legalább egy férfi, aki elhatározza, hogy beviszi a rakenrolt a villába, megkúr mindenkit, és úgy általában nagyon nagy őrült. Ezek a nők pár kósza zuhanyzásnál ritkán jutnak tovább, a férfiak pedig pár hangos nap után az első adandó alkalommal kiesnek. Fontos, hogy gyorsan nagyon összebarátkozzon két játékos, akik aztán hetekkel később elkezdik egymást gyűlölni.

Középrész

Az igazán szórakoztató időszak az, amikor már az unalmasabb figurák kiesnek, de még mindig sokan vannak a villában. Ennek az elejére tehető az első, természetesen történelminek hazudott párbaj, amelyikben valamelyik tuti esélyesnek gondolt játékos kiesik. Fontos, hogy ekkortájt kerüljön elő valamelyik szereplőről egy pornófilm is, ami hirtelen magyar letöltési rekordokat kezd döntögetni. Legkésőbb szükségünk van egy (kamu)szerelemre is, amiket a készítők azzal érzékeltetnek, hogy a pár minden közös jelenete alá odadob valami romantikus zongorázós zenét, a műsorvezetők pedig többször is megkérdezik, hogy “vajon tovább halad-e XY és XY románca?” Itt kell megtörténnie az első dugásnak is, ami általában sötétben mozgó takarót, és némi mikroportba lihegést jelent. Mindenképp kell még némi leszbizés is, szigorúan csak azon a szinten, amit a vidéki diszkókban látni a részeg középiskolás lányoktól. Ezekkel az izgalmakkal párhuzamosan kialakulnak a klikkek is, itt az egyik társaság látványosan utálja a másikat, elindulnak a nagy kibeszélések, és a korai felhőtlen osztálykirándulási hangulat átcsap a legrosszabb tantermi pillanatokba. Ekkorra kristályosodik ki, hogy ki a Bölcs Ember a társaságban, aki próbál mindent hideg fejjel elemezni, békét teremteni, és bárkihez van egy jótanácsa.

Vége

Itt aztán minden pillanat egy óriási dráma! Általában ekkor szembesül azzal a néző, hogy sikerült a legutolsó körig benntartani valakit, aki tényleg az égvilágon semmit sem csinált, és akár egy rövid beszélgetés alatt is képesek lennénk elaludni, ha vele kell folytatni. Mivel kevesen vannak, ezért pár celeb be is költözik a villába, itt akár ki ismerjük jelenteni, hogy az Éjjel-nappal Budapest szereplői is benne lesznek a kosárban. Egy biztos: a győztes férfi lesz, mivel az RTL Klubnál úgy általában minden ilyen műsort férfi nyer meg.