A sztriptíztáncos nem provokálni akar a blogjára feltöltött züllős képekkel, hanem csak az álmait megvalósítani. Mindenesetre durván nyomja, még bibliai idézet is van a falon, miközben hiányos öltözetben iszik, cigizik és kokaint szív fel.

Kemény fotósorozattal rukkolt elő Mészáros Dóra: a sztriptíztáncos a blogján szereplő nyilvános képeken iszik, cigizik és kokaint szív hiányos öltözékben. A Dorothy Black névvel is futó explaymate mindemellett állítja, nem provokációnak szánták a fotókat, egyszerűen csak szerette volna megvalósítani azt, amiről álmodik.

"Amikor elkezdtünk a blogra fotózni, csomó ötletet összedobáltunk, és elhangzott az is, hogy csinálhatnánk kicsit züllött szettet, mint aki egy partiból jön ki: elmosódott smink, cigi, pia, stb." – mesélte a Velvetnek Mészáros. "Aztán több se kellett, ha lúd legyen kövér, gondoltuk, minden legyen benne, ami ehhez illik. Persze ha marihuánaszívósat akarunk volna, más ruhát és helyszínt választunk. Aztán agyaltunk a mottón, mert általában szeretek képet szöveggel összekötni és Zsolt, a fotósom egyszercsak felolvasott egy idézetet a jelenések könyvéből amire én csak ennyit mondtam: "Áááá, hát ez az! Még a falra is felfestettem"" – magyarázta Mészáros, akinek fotóira a következő szöveg került: “Adtam néki időt is, hogy megtérjen az ő paráználkodásából; és nem tért meg…” (Jelenések könyve 2.21)

Mészáros Dóra egyébként kimaradt mindenféle züllési korszakból, szóval kokainszűzen, teljesen tiszta szívvel állt modellt. "Amikor én gyerek voltam, nem volt még ennyire elterjedve a kóla, mire idősebb lettem, meg már nem érdekelt. Viszont láttam a drogokba, kábítószerekbe  tönkremenni pár embert, szóval kösz, de nem. Mindemellett bármennyi pálinkát megiszom, ha épp bulizni támad kedvem, szóval nem vagyok teljesen szent én sem, bár mostanában nincs időm a rakendrollra" - tette hozzá a sztriptíztáncos.