horoszkóp

Cannes 2014: 10 felejthetetlen tapasztalat

2014.05.26. 10:54 Módosítva: 2014-05-26 11:33:14
A 2014-es Cannes-i Filmfesztivál véget ért, úgyhogy búcsúzóul összegyűjtöttük az idei év fontos, szerintünk felejthetetlen tapasztalatait. Búcsúzzon velünk a csillogástól!

1. Menőzhet Justin Bieber ahogy akar, nincs nagyobb buli, mint amikor Schwarzenegger és Stallone együtt mulat

Az idei Cannes-i Filmfesztivál egyik legmenőbb eseménye az Expendables 3 bemutatója volt. Már ezen összevissza ugratta egymást Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger, Antonio Banderas, és a többi szereplő, de aztán jött az afterparti, ami még keményebbre sikerült. Ehhez képest mit tud Justin Bieber: jópofizott Palvin Barbarával, tapizta kicsit Heidi Klumot, majd szétcsapta a buliját a saját dalaival.

2. Hivatalosan is mérgezésünk lett a rengeteg átlátszó ruhás, kirakott mellű celebnőtől

Viszonylag rövid idő alatt megvolt az első villantás (Karlie Klossnak köszönhettük), és a helyzet gyorsan tovább fokozódott: kinek mije volt, idén jól megmutatta a vörös szőnyegen. Pamela Andersonnak még a mellbimbója is kikacsintott, talán csak Blake Livelynek sikerült elegánsan megoldani a kipakolást.

3. Kitehetik a híres nők a melleiket, amennyire csak akarják, a magyar modellek visszafogottan is százszor szebbek

Ha nehéz ezt elhinnie (mondjuk miért lenne az?), akkor emlékezzen csak vissza az Amfar-gálára, ahol Mihalik Enikő és Palvin Barbara is nagyon szépek voltak, pedig semmijük sem lógott ki. Sőt, Mihalik talán még szebb is volt a kevesebbet mutató ruhában. De ha Palvint ennél hosszabban nézegetné, itt, itt és itt még talál muníciót.

4. De azért nyugi, mert róluk is készülnek olyan képek, mint ez itt

5. Vajna Tímea folyamatosan sztárok között nyüzsgött, mégse fotózták le senkivel

Ezt onnan tudjuk, hogy szemtengelyferdülésig és kettőslátásig böngésztük az ügynökségi fotókat, Vajnáné mégsem volt rajta egyiken sem. Nem baj, mert ő maga kellőképpen buzgón dokumentált mindent a Facebookján-Instagramján. Láttuk kutyával, Schwarzeneggerrel, és olyan ütős dekoltázzsal, hogy ihaj.

6. Mindenki öregszik, de van, aki ügyesebben csinálja

Jane Fonda kűrruhaszerű betétekkel dobta fel a ruháját, így retusálva élőben saját megjelenését, Sophia Loren pedig talán alakformáló fehérneműben nyomult, de az biztos, hogy Barbie babás alakkal mutatkozott. Monica Bellucci viszont esélyes, hogy botoxoztat, vagy ritka bánatos mostanában. Nicole Kidman viszont először rettenetes arccal mutatkozott, aztán szerzett egy jobb sminkest, meg retust. Nem egyszerű celebnőnek lenni.

7. FIlmfesztiválon még az erkély is érdekes

Gondoljanak csak vissza Arnold Schwarzeneggerre, Lara Lietóra és Antonio Banderasra.

8. Végre tudjuk, ki az a hülyegyerekm aki megzavarta a fesztivál, és például korábban a Met-gála rendjét

Vitalij Szedjuknak hívják, ukrán újságíró, és ezt nagyon viccesnek tartja.

9. Bármennyire is figyelünk, mindig lesz egy-két fotó, amit csak utólag veszünk észre

Mert ilyenkor a szokásosnál is többen, a szokásosnál is több celebet fotóznak egy helyen. De ne aggódjanak, a mulasztásainkat mindig pótoljuk!

10. Sporttá vált a vörösszőnyeges lánykérés

A SAG-díjkiosztón indult az a műfaj, hogy nyilvánosan, celebekkel körítve kérnek meg egy hajadont. Aztán egy riporter magukat a celebeket kérte fel esküvői videójához, most pedig Travoltáék előtt borult térdre valaki (persze a saját nőjét kérte meg). Úgy tűnik, sztáros körítés nélkül nincs rendes lánykérés.

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!