horoszkóp

Csiszár Jenővel megbukott az Activity

2008.01.21. 09:35
Kapcsolódó cikkek (1)
A tavaszi műsorstruktúra indulásával egy időben leveszik a vetélkedőt a képernyőről, ugyanis nézettsége fél év alatt csaknem a felére csökkent. A producer, Kovács Kristóf szerint nem feltétlenül Csiszár Jenő hibája, hogy elfáradt a műsor. Az exrádiós elmondta, hasonló módszerekkel távolították el a Heti hetesből is.

Mivel fél év alatt nyolcszázezerrel csökkent a műsor nézettsége, a csatorna vezetősége úgy döntött, hogy február után, vagyis a tavaszi műsorstruktúra indulásakor leveszik a képernyőről a vetélkedőt – adta hírül a Blikk. Magyar Rita, a TV2 pr-osa a lapnak elmondta, az is elképzelhető, hogy idővel újra előveszik a műsort.

A lap szerint az Activiy-t közel kétmillióan nézték, amikor még Szulák Andrea állt a pulpituson. Miután a celeb elvonult szülési szabadságra, Csiszár Jenő vette át a munkáját, azóta pedig rohamosan esik az adás népszerűsége. A producer, Kovács Kristóf szerint nem feltétlenül az Activity új házigazdájának hibája, hogy a nézők elpártoltak a műsortól, számára az is óriási siker, hogy az Activity hat éven keresztül volt műsoron.

Hasonló véleményen van az Activity házigazdája is. „Büszkék lehetünk arra, hogy a TV2 átlagos nézőszámát tekintve azon kevés sorozat közé tarozott az Activity, amely a nézettségi adatokat tekintve folyamatosan a heti a top 30-ban tudott maradni."

Csiszár Jenő elmondta, nem neki kell megmagyaráznia a helyzetet, hanem a megrendelőnek, akinél ő január tizenötödikéig állt alkalmazásban. Az egykori rádiós szerint a „mostani szituáció kísértetiesen hasonlít a néhány évvel ezelőtt a Heti Hetesből való kényszerű távozásomhoz.”

„Akkor úgy kell átírnom a régi magyar mondást, hogy: Aki disznók közé keveredik, azt megehetik az Árpák” – tette hozzá Csiszár Jenő. Tény, pár héttel ezelőtt Árpa Attila lett a TV2 egyik legnagyobb beszállítójának, az Interaktívnak a kreatív igazgatója. Ráadásul a médiapunkból lett szalonpunk hasonló pozíciót töltött be az RTL Klubnál, amikor Csiszár Jenő híreket olvasott Gálvölgyi Jánoséknak. És egy másik kapcsolódási pont: miután Csiszár családi okokra hivatkozva otthagyta a Mokka című reggeli műsort, Árpa Attila vette át a helyét.