Hiába készítette tizenöt éven keresztül Axl Rose a Guns N' Roses új lemezét, egyelőre úgy néz ki, nem durran akkorát, mint amekkora ilyen kihagyás után elvárható lenne.
Az Egyesült Királyságban a The Killers Day & Age című lemeze azonnal az első helyen nyitott, így a Guns N' Rosesnak maradnia kellett a második helyen - írja a Guardian. Szintén Angliában a kislemezek toplistáján meg a Take That Greatest Day című dala nyitott első helyen, ezzel letaszítva Beyoncé If I were a boy című számát.
A Guns N' Rosesszal kapcsolatban viszont ilyen híreket nem olvasunk. Nem robbantottak nagyot. A Billboard listáin is a legjobb helyük az ötödik - a Hot Mainstream Rock Tracks. Az albumok versenyében csak a 34. helyet szerezték meg egyelőre. Érdekes viszont, hogy a letöltött számok toplistáján a Welcome to the jungle Guns N' Roses klasszikus is megjelenik, méghozzá a 74. helyen.
Két helyen ért el meglepően jó eredményt az új lemez. A finn album- és a finn kislemezlistán első helyen nyitott a Chinese Democracy.
Megoszt
Ahhoz képest, hogy a lemezt egy hete lehet kapni, rengetegen mondtak róla véleményt.
A kritikusok nem lelkesednek annyira a lemezért, bár a legtöbb helyen elismerik, hogy minőségi és jó zenék vannak az albumon (hogy ne lenne minőségi, ha a rekordösszegű tizenhárommillió dollárba és 14 stúdió munkájába került). Nem húzzák le a kritikák, de nem emlegetnek fantasztikus lemezt, vagy akár csak az év lemezét. A rajongók viszont egy kis fújoló százaléktól eltekintve nagyon elégedettek az új lemezzel.
„A Chinese Democracy három bombajó számmal indít, de aztán a lemez puha lesz. A Street of Dreams című ballada megmutatja, hogy az olyan sorokat, mint a street of dreams (az álmok utcája – a szerk.) miért kéne kiirtani a rockzenéből. [...] A Chinese Democracy már azzal jó pontot szerez, hogy elkészült. Ennyi év után olyan meghallgatni, mint egy horrorfilm végén végre meglátni a szörnyet. Már nem misztikum, de most már végre kezdődhet az igazi akció” – írták a lemezről az NPR rádiónál.
A Chicago Tribune a túlzások lemezének tartja a Chinese Democracyt.
A Chicago Tribune kritikája nagyon jópofa, szerintük a romantikus, vagy barokkos dekadencia jellemzi a legjobban ezt a lemezt. „Abban az időben, amikor a nagy rockalbumok a VHS-kazetták sorsára jutnak, Rose megcsinálta a valaha készült egyik leggrandiózusabb albumot” – írják, és teljesen igazuk van, különösen, hogy utána összeszedik a lemezhez köthető érdekesebb adatokat.
A lemez Rose-nak 13 millió dollárjába fájt, ráadásul minden bandatag távozott mellőle. A Tribune számaihoz hozzátennénk, hogy a lemez minden MySpace-en mért oldalletöltési adatot megdöntött abban a két napban, amíg ingyen meghallgatható volt (25 hallgatás másodpercenként, ami összesen hárommillió meghallgatást jelentett), valamint, hogy a Dr. Pepper állta a szavát, és vasárnap tényleg minden amerikainak járt egy ingyen Dr. Pepper kóla, mert a Guns N’ Roses albumot jelentetett meg 2008-ban.
A Tribune számításai szerint a 77 perces lemez 14 száma azt jelenti, hogy Axl Rose évente készített 4,5 perc zenét. Itt a válasz a kérdésünkre, hogy mégis mit csinált Rose az utóbbi 15 évben.
A legtöbb kritikában megjelenik, hogy ez leginkább Axl Rose nárcisztikus szólólemeze, és nem igazi Guns N’ Roses album, de annak egészen jó. A Times Online-on lehúzták a lemezt (2/5), az egyik rajongó egy kommentben meg is jegyzi, hogy a kritikusok nem merik bevallani, hogy ez a lemez jó.
Az Allmusicon kedvelték a lemezt, de arra figyelmeztetnek, hogy ez nem más, mint egy jó lemez, se több, se kevesebb.
A Best Buy – az egyetlen hely, ahol egyelőre kapni lehet a cd-t – oldalán a vásárlók teljesen odáig vannak, meg vissza. Az itteni beszámolók alapján nagyjából a tökéletes albumot vizionáljuk.
Aztán a BBC gondolata visszarántja a Földre mindazokat, akik nosztalgiától ellágyulva akarták volna hallgatni a Chinese Democracyt: „Tisztázzunk valamit, ez a lemez semmilyen szempontból sem éri fel a 28 milliós eladási számot hozó Appetite for Destructiont, és semmi olyan rádióbarát darab sincs rajta, mint a Paradise City vagy November Rain. Valójában, ha a kezdeti reakciók pozitívak, az azért van, mert az elvárások már annyira lent voltak a lemez kétséges megjelenése miatt. Rossz, hogy giccses balladák sorakoznak a lemezen, kezdve a szörnyen túlírt Street of Dreamsszel”.
Szóval a lemez túlírt, de hát egy 15 évig készülő lemeznél nehéz nem túlírni a számokat. A rocklemezhez képest túlságosan profin elkészített anyag gondolata más helyeken is megjelenik. A lemez nagyon jól szól, gondosan összerakták, csak ugye, nem hasonlít túlságosan a Guns N’ Rosesra, de zárjunk egy pozitív gondolattal, amit Cody Hanson, a Hinder nevű zenekar dobosa mondott: „jó újra a rádióban hallani a hangját”.