horoszkóp

Britney Spears búcsúlevelet írt, majd levetkőzött

2008.01.16. 16:18
Az énekesnő a jelek szerint egész komolyan gondolta, amikor múlt csütörtökön öngyilkossággal fenyegetőzött túszejtési akciója közben, mert még búcsúlevelet is írt. Szétcsúszását pedig újabb vetkőzéssel és egy kis próbafülkés szexszel demonstrálta.

Előkerült Britney Spearsnek a múlt heti, pszichiátriára szállítással végződött túszejtő akciójakor írott búcsúlevele. Mint később kiderült, az énekesnő öngyilkossággal is fenyegetőzött Kevin Federline-nak, aki ennek hallatán hívta ki a rendőröket. Az ezt tanúsító feljegyzést egy barátja most találta meg az énekesnő fürdőszobájában – írja a The Sun. A kétségbeesett hangú levélben az énekesnő azt írja, fél, hogy képtelen továbbra is mások elvárásai szerint élni.

Spears évek óta küzd mentális problémákkal, többek közt mániás depresszióval és különböző személyiségzavarokkal. Barátai és orvosai egyaránt úgy vélik, azonnali sürgős segítségre volna szüksége. A levelet megtaláló ismerős szerint „Nagyon szomorú levél ez. Britney a magányáról ír benne, arról, hogy mennyire igazságtalan vele az élet, és hogy képtelen bárkiben is megbízni. Arról is ír, hogy soha nem lesz képes olyan lenni, mint amilyennek mások látni akarják, és azt írja: ’jobb lenne, ha meghalnék’.”

Az énekesnő vasárnap újabb akcióval bizonyította, hogy jogosan aggódnak érte a barátai: egy butikban anyaszült meztelenül jött elő a próbafülkéből, majd sikítozva hajtotta el az eladónőt, aki megpróbálta betakarni. A Sherman Oaks-i Betsey Johnson üzletben egy rakás ruhával vonult el próbálni fotós pasija, Adnan Ghalib kíséretében, pár perccel később pedig anyaszült meztelenül sétált ki a bolt közepére. „Teljesen elképedtem: ott állt előttem minden nélkül!” – idézte vissza sokkoló élményét az eladónő. „Lekaptam egy ruhát, hogy betakarjam, de rámüvöltött, ’Tűnt innen! Hozzám ne érj, bazmeg!’, majd visszarohant a fülkébe Adnanhoz. Aztán jó háromnegyed óráig elő se jöttek, csak mindenféle gyanús hangokat hallottunk a fülkéből, gusztustalan volt” – folytatta az élménybeszámolót a Life and Style magazinnak az alkalmazott.

Távozáskor az énekesnő még valamit odaszólt neki, de ebből szerencséjére egy szót se értett. „Kásásan beszélt, köpködött, és valami fura brit akcentust használt. Az arcát pattanások sebhelyei és aknék borították, a haja zsíros volt. Segítettem volna szívesen, de annyira undok volt, hogy inkább békénhagytam. Végül egy odavetett „baszódj meg” jókívánsággal elhagyta az üzletet”.

Ilyet Spears egyébként nem először csinált: pár hónapja egy másik boltban hisztirohamot kapott, amikor az eladó udvariasan próbálta felhívni rá a figyelmet, hogy fehérneműt nem szokás felpróbálni. Végül úgy oldotta meg a dolgot, hogy nyílt színen lerántotta magáról a bugyit, majd az újat felhúzva egyszerűen elviharzott.

Spears legutóbb tegnap nem jelent meg a gyerekeinek elhelyezését eldönteni hivatott bírósági meghallgatáson. Először arra hivatkozott, bútorokat szállítanak neki házhoz, ezért nem tud részt venni rajta, majd amikor órákkal később mégis befutott, bepánikolt, és inkább egy templomba menekült imádkozni.

  • Eladó házat keresel? Az Otthontérképen több ezer hirdetésből válogathatsz.
  • Az agglomeráció ingatlan árai tovább csökkentek, ha befektetnél vegyél lakást Budapesten!
  • Olcsóbban juthatunk ingatlanhoz az agglomerációban, érdemes megnézni az eladó házakat.