A Nagy fogyás ma esti elődöntőjében kiderül, ki az, aki a legtöbb súlyfeleslegtől szabadult meg a műsorból való távozás óta. A címlaplánnyá lett Bogi és barátja, Milán is esélyes, ám ez kapcsolatukban nem jelent gondot.

Ma este lesz a Nagy fogyás elődöntője, ahol eldől, ki fogyott legtöbbet a már kiesett versenyzők közül, és ki viheti el a nyereményautót. Az eseményt természetesen ezúttal is izgalmas hírekkel harangozták be.

A műsor egyik szerelmespárja a mai mérlegelésen például ellenfélként néz szembe egymással, írja a Blikk. Milán eddig körülbelül 50 kilót fogyott, Bogi pedig a műsor kezdete óta 20 kilóval könnyebb testét egy férfimagazin címlapján is megmutatja majd.

Bogi már most örül

Az egykori ducik azt állítják, a mérlegelés nem teszi próbára harmonikus kapcsolatukat. Milán szinte biztos a győzelemben és az autóra hajt, Bogi pedig drukkol szerelmének, akit nagy esélyesnek tart. A 20 éves barátjával ellentétben már annak is örül, hogy fogyása egy címlapfotózást ért neki, a műsorban pedig élete párját is megtalálta. Ráadásul még azt is megtudta, hogy Norbi, persze csak ha nem lenne házas és kétgyerekes családapa, biztosan ráhajtana.

Milán és Bogi között nem téma a fogyás

A kiesett versenyzők is mérlegre állnak

Krisztina, Norbi kék csapatának egykori versenyzője a Blikk szerint hetedik gyerekét várja, így talán kevésbé esélyes a mai esti elődöntőn. A 10 éve főállású anya egyelőre nem erősítette mg a terhességről szóló híreket, csak annyit mondott, pénteken orvoshoz készül. Az állítólagos terhesség miatt a fogyókúra ismét háttérbe szorult, pedig Krisztinát a ma esti elődöntő egyik esélyeseként emlegették.

Nem vesz viszont részt az elődöntőn Zsófi, akiről múlt héten derült ki, hogy vetélése miatt úgy döntött, kiszáll a versenyből. A 22 éves lány volt egyébként az, aki azzal vádolta meg edzőjét, Béres Alexandrát, hogy engedély nélküli táplálék-kiegészítőket alkalmazott a fogyás érdekében.

A mérlegelésen Bogi és Milán mellett az egykori kék csapatból Krisztina, Gábor és Kálmán vesz részt, Béres Alexandra versenyzői közül Anita, Mihály és Anikó száll harcba az autóért.

Kálmán sütire vágyott a görényezés előtt

"Vasárnap reggel a vadászgörénykiállítás előtt a Lurdy Fornettijénél vásároltam, amikor mögöttem állt be a sorba Nagy fogyás Kálmán. Norbi-fornettit keresett, de nem volt, így ellenállva a kísértésnek, továbbment" - jelentette Merqree.