Összeférhetetlenségre hivatkozik Schobert Norbert, abban az ügyben, ami miatt hárommillió forintra büntette őt a Gazdasági Versenyhivatal. A fitneszedző szerint az eljárásban felkért szakértők Béres Alexandra támogatói. A meggyanúsított szakértők szerint ilyenről szó sincs. Béres Alexandra és Schobert Norbert konfliktusa a doppingbotránytól a hárommilliós GVH-bírságig.

Újabb fejezetéhez érkezett Schobert Norbert és Béres Alexandra viharos kapcsolata. Schobert Norbert összeférhetetlenséggel vádolta meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ellene folyó eljárásában résztvevő szakértőket: szerinte a tanácsadók Béres Alexandrával állnak kapcsolatban.

A GVH hárommillió forintra büntette Schobert Norbert két cégét, a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartás miatt. Schobert Norbert pedig azt állítja, az eljárás során szakértőként közreműködő személyek közül ketten Béres Alexandra módszerének bemutatóján támogatóként voltak jelen.

A Schobert cégei elleni GVH-eljárás során szakértőnek felkért dr. Martos Éva, az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) főigazgatója és Antal Emese, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) elnöke valóban jelen voltak a Súlykontroll bemutatóján, Schobert szerint pedig ez egyértelműen annak a jele, hogy a hivatal és Béres összedolgoznak ellene - mondta el a műsorban. Béres Alexandra azt mondta, természetes, hogy őket kérte fel, hogy tartsanak előadást a módszeréről, hiszen ők mindketten független szakmai szervezetek képviselői.

Norbi szakértői nem voltak elég meggyőzőek

"Az OÉTI és a MDOSZ megkerülhetetlen hatóságok, kötelességünk őket megkérdezni. Mi nem tudtunk arról, hogy Antal Emese és dr. Martos Éva részt vettek Béres Alexandra sajtótájékoztatóján" - mondta Mihálovits András, a GVH szóvivője, aki szerint nincs szó összeférhetetlenségről. A bizonyítás az eljárás során egyébként a feljelentett felet terheli, akinek szakértői szintén részt vesznek az eljárásban. Másrészt a GVH több, egymástól független forrással dolgozik, így a Schobert által felkért szakértők is elmondták a véleményüket - nyilatkozta a szóvivő.

A GVH döntése

A fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított a Development Service Consulting Kft. (korábban: Norbi.hu Kft.), és a Norbi Update Worldwide Zrt. Előbbi vállalkozás update-ételízesítőkkel és leveskockákkal kapcsolatban, a másik társaság pedig az általa kiadott "Norbi Update - Minden amit a fogyásról tudok" című könyvben. Emiatt a Development Service Consulting Kft-nek kétmillió, a Norbi Update Worldwide Zrt-nek pedig egymillió forint bírságot kell fizetnie.

Schobert Norbert tudomásul veszi a döntést, de a Fővárosi Bírósághoz fellebbezést nyújt be, mert szerinte a könyvben leírtak megfelelnek az egészséges táplálkozás már rég alátámasztott elveinek, az ízfokozókról tett kijelentései pedig a nemzetközi sajtó véleményét tolmácsolják. "Állunk a per elé, de azt kell, hogy mondjam, a fellebbezéses ügyek 90 százalékát mi nyerjük" - mondta Mihálovits, aki szerint a jogi procedúra akár két évig is elhúzódhat. A bírságot viszont harminc napon belül be kell fizetni - ha végül majd mégis felmentés születik, Schobert visszakapja a pénzt.

"Kaptunk olyan visszajelzéseket is, főleg újságíróktól, tévéműsorokban, hogy túl kesztyűs kézzel bántunk Norbival. Volt, aki megkérdezte, miért csak 3 millióra bírságoltuk meg Magyarország egyik leggazdagabb emberét" - mondta Mihálovits.

Megkerestük a Súlykontrollt bemutató sajtótájékoztatón résztvevő szakértőket, dr. Martos Évát, az OÉTI főigazgatóját és Antal Emesét, az MDOSZ elnökét, is, akik elmondták, véleményük szerint nincs szó összeférhetetlenségről. "A Norbi Up-date módszert, illetve annak tudományos alátámasztottságát nem véleményeztük. Intézetünket a GVH a Norbi.hu Kft. által népszerűsített, a Vitapress Kft. által gyártott és forgalmazott ételízesítő és leveskocka ügyében kereste meg, azzal a kérdéssel, hogy az azokon lévő feliratok alkalmasak-e a fogyasztók megtévesztésére. A feliratok a termékekben lévő adalékanyagokra és ízfokozókra vonatkoztak. Ezeknek a testsúly-csökkentés szempontjából nincs jelentősége" - mondta dr. Martos Éva az OÉTI részéről. "A Nagy Fogyás című műsor, melyben Schobert Norbert és Béres Alexandra vetélytársak, jóval az említett sajtótájékoztató időpontját követően indult el" - érvelt dr. Martos Éva, aki szerint Béres Alexandra is vádolhatná elfogultsággal, hiszen Norbi számos rendezvényen is részt vett.

"Béres Alexandra felkérésére a Súlykontroll program sajtótájékoztatóján általánosan beszéltem az egészséges életmód és a kiegyensúlyozott táplálkozás fontosságáról" - mondta Antal Emese MDOSZ-elnök, aki hozzátette, ezt a szakmai véleményét bárki más meghívására is szívesen közzéteszi. A GVH szakértőjeként viszont szakmailag lépett fel. "A GVH felkérésére az MDOSZ elnökeként szakértői véleményt adtam egy konkrét módszerről" - nyilatkozta Antal.

Norbi

Norbinak nem ez az első ügye a GVH-val, a közelmúltban összesen tizenhét alkalommal jelentették fel. Egy évvel ezelőtt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a NorbiFit nevű étrend-kiegészítő reklámozása miatt összesen 17 millió forintra bírságolta a forgalmazó Bio Time Kft.-t és Norbi.hu Kft.-t. A GVH azért büntette a két céget a fogyasztók megtévesztése miatt, mert véleménye szerint a termék reklámozásának idején a forgalmazók nem rendelkeztek igazolással arról, hogy a NorbiFit szedése valóban testsúlycsökkentő hatású lenne. Norbi akkor is fellebbezett, az ügy még nem zárult le. A fitneszedző viszont egy hónappal később újra piacra dobta a NorbiFitet.Norbi tavaly május elején azzal állt elő, hogy a Béres Alexandra nevéhez köthető Súly-kontroll Kft. tett ellene feljelentést a GVH-nál. Béres Alexandra viszont ezt cáfolta.

A vita egyik lényegi eleme egyébként a "tudományosan alátámasztott" és "tudományosan bizonyított" kifejezések közötti különbsége. Norbi szerint ugyanis módszere tudományosan alátámasztott (ez szerepel a kifogásolt könyvben is), viszont igazolni még nem lehet, hiszen az hosszú távú hatásokat körülbelül 20 év múlva lehetne bizonyítani - mondta Schobert Norbi egy korábbi interjúnkban. A GVH szerint viszont a fogyasztók nem tudnak különbséget tenni a két fogalom között és úgy értékelik, hogy az Update- módszer szakmailag elfogadott, kutatási eredményekkel bizonyított.

A doppingbotrány

A két fitneszedző a Nagy Fogyásban használt étrend-kiegészítők kérdésében is összeveszett egymással. Schobert Norbert azzal vádolta ellenfelét, hogy engedély nélküli étrend-kiegészítőkkel doppingolja játékosait. Béres Alexandra akkor azzal védte meg magát, hogy a paprika és egy indiai gyökér kivonatát tartalmazó készítmény sem nemzetközi, sem magyarországi doppinglistán nem szerepel és OÉTI-száma is van. Norbit ezután többszázezer forintra büntette büntette a TV2.

A Blikk most újra elővette az ügyet: a lap szerint a forgatás ideje alatt az étrend-kiegészítő még nem volt bejegyezve az OÉTI-nél. Béres Alexandra egyik játékosa, aki nevét nem árulta el, egy közjegyzőnél tett nyilatkozatot. A nagy fogyás egyik játékosa büntetőjogi felelőssége tudatában arról beszélt, hogy egyszer Béres Alexandra egy dobozt adott át egyik csapattársának azzal, hogy a kapszula étvágycsökkentő és nincs mellékhatása. Azt is kijelentette, hogy ha valaki rákérdez, mit szednek, mondják azt, hogy C-vitamin, mert a kapszula akkor még nem volt engedélyezve. Béres Alexandra csak annyit mondott, a tablettákat csupán két hétig szedték a játékosok.

"Személyes ügy"

Schobert Norbert a TV2-nek többször is arról beszélt, konfliktusuknak nem üzleti okai vannak, hiszen a nem túl nagy forgalmú hazai fogyipiacon Béres Alexandra jelenléte a számokon nem látszik. Konfliktusuk sokkal inkább személyes jellegű.

Kettejük ellenségeskedése egészen régre nyúlik vissza: a rossz viszony azzal kezdődött, hogy a fitneszedzőként dolgozó Rubint Rékát kirúgták Béres Alexandra edzőterméből, amikor kiderült, együtt vannak Schobert Norbival. A fitneszedző arról beszélt, ezt soha nem tudja megbocsátani Béres Alexandrának, aki viszont korábban azt mondta, soha senkitől nem kapott annyi rosszindulatot és gyűlöletet, mint Norbitól.