Béres Alexandra örül a győzelemnek, de nem bánja, hogy vége a műsornak, Schobert Norbi pedig elégedetlenkedik: a nem engedélyezett táplálék-kiegészítőket emlegeti és a versenyzők testtömeg-indexének összehasonlítása alapján saját módszerét tekinti győztesnek. Szerinte Alexandra két győztese jelenleg is túlsúlyos, míg az ő pártfogoltja, Péter már majdnem kórosan soványra fogyott. Lezajlott a Nagy Fogyás döntője, amelyet mínusz 90,6 kilóval István nyert.

"Vagy leszedem a kamillát a természetből, vagy megveszek egy kis zacskó esszenciát" - hasonlította össze a stúdióban átélt izgalmak varázsát az otthoni tévénézés élményével Papp Andrea, aki inkább a tévéstúdióra szavaz, ahol szerinte mindig csodálatos a hangulat. A Nagy Fogyás döntőjét Papp Andrea társaságában izgultuk végig, aki szenvedélyes televízió-rajongóként, a TV-felvételek állandó vendégeként ismert. Így a fogyókúra-reality mindent eldöntő utolsó adását sem hagyhatta ki. Ahogyan mi sem.

Az est esszenciája pedig, azok kedvéért, akik a tévében valamiért lemaradtak róla: Béres Alexandra Istvánja nyert, Schobert Norbert Pétere veszített, és, bár külön kategóriát nem hirdettek, a női győztes a szintén Norbi-versenyző Edina lett.

Persze mindez komoly módszertani kérdéseket vet fel, a döntőn ugyanis újra megbizonyosodhattunk arról, milyen sokféleképpen ki lehet számolni, mennyit is fogytak a játékosok. Schobert Norbert például a testtömeg-index kiszámítását ajánlotta, ez alapján ugyanis szerinte az ő játékosai győztek, sőt, Péter már majdnem kórosan soványnak számít. Ám a fogyást ezúttal az eredeti testsúly százalékában mérték, ez pedig Béres Alexandra versenyzőjének, Istvánnak kedvezett.

Klikk a győztesekért!

A tűzzsonglőr és az apuka

"Ez még nem a tuti rész, ez az átállás a kinti világból" - kommentálta a bemelegítőember ténykedését Papp Andrea. Az Edina, Péter vagy István felirattal ellátott kis zászlókat lengető szurkolótáborok az animátornak köszönhetően megfelelően koordináltan tudtak éljenezni, mire a nagy ellenfelek megérkeztek: Alexandra tűzzsonglőrként, Norbi pedig büszke apukaként, hercegnőnek öltöztetett kislánya, Lara oldalán. Lara egyébként az este abszolút sztárja volt, a kamerák előtt már teljesen otthonosan mozgó kislány véleményünk szerint még komoly konkurenciát jelenhet a hazai celebmezőny számára.

A szurkolók közt volt, aki Péter - kissé talán ijesztően soványnak tűnő - arcképét szorongatta, de akadt olyan is, aki külön Nagy Fogyás-övet is beszerzett a különleges alkalomra. Papp Andrea kérdésünkre elmondta, az ő szívében Norbi van: a duci kisgyerekből edzővé lett trénernek szurkol: "tisztelem, mert ő is kövér volt". Ennek ellenére ő is Béres Alexandra pártfogoltjának, Istvánnak a győzelmére számított.

Köszönőbeszéd az óriásmérlegen

Az est főszereplője természetesen ismét az óriásmérleg volt, amely végül István számára mutatta ki a legjobb eredményt. Péter a pulpituson állva rögtönzött köszönőbeszéddel rukkolt elő, melyben főleg a Schobert-házaspárt emelte ki: "Ha a szüleim nem voltak mellettem, Norbi és Réka segítettek. Köszönöm nekik és a szurkolóimnak". Jakupcsek Gabriella hiába próbálta rábeszélni Pétert, hogy a sikerben azért saját magának is része volt, Péter rendíthetetlenül hálálkodott tovább.

Edina a kislányának köszönte meg a segítséget, István pedig természetesen Béres Alexandrának. István majdnem 100 kilót fogyott, testsúlyának 46,8 százalékát adta le. Ezzel ő nyerte meg a Nagy Fogyást, a mínusz 90,6 kiló mellett egy utazás és egy lakás az övé. A nagy rivális, Péter, ennek ellenére nem tűnt csalódottnak.

Norbi elégedetlenkedik

Norbi viszont már annál inkább. A mérlegelés alatt is gondterhelten állt versenyzői mellett, majd a műsor vége után előtörtek belőle a sérelmek. "Azért csalódtam, mert Péternek nem volt esélye ekkora túlsúllyal szemben nyerni. Három kiló mínusz kellett számára a győzelemhez, de ha még három kilót leprésel a semmiből, az már akár életveszélyes is lehetett volna. Ő kihozta magából a maximumot, a műsorban a szó szoros értelmében csak ő fogyott le. Ha hétvégén nem állítom le a fogyást, az már nem az egészséges életmódról szólt volna. A két egyéni győztesnek még maradt húsz-húsz kiló zsírtartaléka. A csapatom a legtöbb kilót adta le együtt - ami talán egyben világrekord is -, és négyen érték el a normál testsúly kategóriát a testtömeg-index alapján, amíg a másik csapatban ez egy embernek sikerült" - bizonygatta Norbi, aki, bár a győztes István és a piros csapat eredményét tiszteli, Alexandrának nem fog gratulálni.

Drámai pillanatok

"Nem tudok gratulálni Alexandrának, inkább elgondolkodom azon, hogy mi lett volna, ha én osztok ismeretlen fehér mintadobozból szeptember elején ismeretlen étvágycsökkentő enzimblokkolót és nálam esik össze 2-es vércukorral, vagy szakadt vádlival Anita, esetleg nálam megy Misi és Milán rohammentővel kórházba. Vajon mit írnak akkor rólam? Hogy ítélnek meg?" - mondta felháborodva Schobert Norbert, aki azt is fájlalta, nem hangsúlyozták ki eléggé: Edina a totális női győztes.

Ment, mint egy kis gép, magától

Az utolsó adás alkalmából, reményeink szerint utoljára, de muszáj volt kitérni a Schobert-Béres konfliktusra is. Hátha történt változás. De persze nem, a két tréner nem kommunikál egymással. "Én bármikor leülök Norbival beszélni, ha olyan szituáció adódik, hogy közösen kell vele dolgozni. De nem gondolom, hogy a barátom lesz. Úgy érzem, hogy két külön ember vagyunk. Ő nem annyira fontos része az életemnek. Ha Norbi szóba kerül, mindig valami konfliktus-szituáció jelenik meg. Nekem ez nem kell, örülök, hogy vége van a versenynek" - mondta Alexandra, aki Norbi különvéleményét azért most még kommentálta: "Megnyertük az elődöntőt, a döntőt, a közönségszavazást, ha a százalékot nézzük, a csapatversenyt is. Nem gondolom, hogy bármit magyaráznom kellene".

Béres Alexandra egyébként természetesen nagyon boldog István győzelme miatt, amihez szerinte ő csak asszisztálni tudott: "Miután lefektettem az alapokat, azt vettem észre, hogy én vagyok a megerősítés, ő meg ment, mint egy kis gép, magától".

Túl sok bulvár, kevés szakma

Béres Alexandra elmondta, sokkal több szakmát szeretett volna látni a műsorban, örült volna, ha a műsorból kiderül, hogy mit kell csinálni farizomra vagy belső combra, vagy az, hogy mit együnk és hogyan. Ehelyett inkább a bulvár dominált. Az edző egyébként most visszavonul. "Nekem fura ez a világ, nem szeretek ennyire középpontban lenni. Ezután szeretnék picit pihenni, visszatérni a saját világomba, ahol olyan emberek vesznek körül, akiket szeretek, én így tudok dolgozni, az éltet, ha körülöttem nyugalom van" - mondta Béres Alexandra a díszlet bontása közben.

"Én azért Norbit imádom, megyek haza és berakom a DVD-jét" - összegzett Papp Andrea, aki kedvence kudarca ellenére egyáltalán nem látszott csalódottnak. A versenyzők pedig tovább fogynak. Mint mindkét tréner bizonygatta: nem egyedül, a közös fogyás ugyanis folytatódik. De a nézők előtt biztos véget ért.

A számok

István: Eredeti súly: 193,7 kg. Most: 103,1kg. Fogyás: 90,6 kg: 46,8%
Péter: Eredeti súly: 153,3 kg. Most: 86,6 kg. Fogyás: 66,7 kg: 43,5%
Edina: Eredeti súly: 118,4 kg. Most: 78,6 kg. Fogyás: 39,8 kg: 33,6%