Gáspár Győző a Velvettől értesült Tompos Kátya visszalépéséről, és örült, hogy újra versenyben van az Eurovíziós Dalfesztiválon való indulás jogáért. Persze a showman nem hiszi, hogy sok esélye van, szerinte továbbra is kamu az egész szavazás. Gundel Takács Gábor szerint azonban nem rajtuk múlt a botrány kialakulása. Véleménye szerint a jelenlegi helyzet nem az Eurovíziós Dalfesztivál és a zsűri hírnevét csorbítja, csupán a felelősök tekintélyét ássa alá.

Tompos Kátya színészi elfoglaltságaira hivatkozva lemondta a szereplését az Eurovíziós Dalfesztiválon. Ennek a legjobban Gáspár Győző örülhet, aki a nyerési esélyeit ugyan kevesli, de még így is reménykedik benne, hogy mezítlábas cigánytánccal, és kannázással képviselheti hazánkat. Gundel Takács Gábor szerint a visszalépések romboló hatással vannak, de csak azokra, akiknek a hibájából ezek megtörténhettek.

Gáspár nem énekelni menne

Gáspár Győző a Velvettől értesült Tompos Kátya visszalépéséről, és még most is állítja, kamu az egész szavazás, és a helyzet egyre inkább egy rossz viccre emlékeztet. Szerinte együttese, a Romantic egy nagyon jó dallal készült, amit látványos show keretein belül mutatnának be a dalfesztivál moszkvai döntőjén. Igaz, nem lát túl sok esélyt arra, hogy ők jussanak ki. „Szerintem nincs esélyünk. Rájöttek arra, hogy mindenki támadja őket, és ezért nem merik bevállalni”, mondta Gáspár.

Romantic - Légy jó hozzám

Nézem a tájat

Míg csendesen havazik

Ellepi álmom a dér

Látom a fát, hogy ágai ölelik

Bánatom szívemig ér

„Én biztosan nem lépnék vissza, nagyon szívesen elvállalnám, őszintén hiszek ebben a versenyben, ráadásul egy különleges showműsorral készülnénk. Cigány ruhánk lenne, mezítláb táncolnánk, és rajtam a magyar és a cigány zászló ötvözete lenne”, ecsetelte terveit a showman, aki azt is elmondta, hogy versenydalának címe „Légy jó hozzám”, a zenét Harmath Szabolcs szerezte, a szöveget pedig Szabó Eszter írta. „Eddig limonádé dalok voltak kinn. Lehet, hogy engem is támadnak: Gáspár Győző nem tud énekelni, de én nem énekelni mennék, hanem cigányul rappelni”, fejtette ki nézeteit az eddigi indulókról.

Valaki majd csak elvállalja

Ahogyan Gáspárt, úgy a Magyar Televíziót is váratlanul érte az újabb visszalépés. Persze nem aggódnak, hiszen a 105 pályázat között még akad néhány vállalható szerzemény. Ezek után az öt tagú zsűri (Szulák Andrea, Lengyel Zsolt, Szűts László, Gundel Takács Gábor és Harsányi Levente) kénytelen lesz ismét összeülni, és egy újabb jelöltnek felajánlani a 100 milliós nézettségű műsorban való fellépést, bízva abban, hogy valaki most már tényleg hajlandó elutazni Moszkvába.

A két induló visszalépése Gundel Takács Gábor szerint nem rombolja az Eurovíziós Dalfesztivált, csupán a felelősök hírnevét csorbíthatja. „Az Eurovíziós Dalfesztivál rajta kívül álló problémáknak az elszenvedője. Az biztos, hogy a Magyar Televízión és az Eurovíziós Dalfesztiválon nem múlott, hogy egyszer beneveznek egy olyan dalt, ami nem felel meg az előírásoknak, másodszor az előadó négy-öt nap gondolkodási idő után visszalép valamiért a versenytől. Ha ez valamilyen szinten romboló, akkor ez azoknak a tekintélyét rombolja, akik hibásak abban, hogy ez a helyzet előállt”, nyilatkozta Gundel.

Gundel Takács Gábor

Gundel szerint nem a zsűri okozta a botrányt

A zsűritag szerint ezt a helyzetet azonban nem módosítaná sem a szavazás megváltoztatása, sem a dalok nyilvánosságra hozatala. „Ha idén közönségszavazás lett volna, és győz Mark dala, akkor is ugyanígy történik minden, és ha a második helyezett Tompos Kátya lett volna, akkor is ugyanígy alakulnak a dolgok. Tehát ezek a visszalépések nem a döntés mechanizmusa miatt alakultak így”, fejtette ki. „A dalok nyilvánosságra hozatala az előadóktól függ, ha bármelyik előadó - például Győzike, aki tiltakozását fejezte ki - nyilvánosságra hozná a dalát a maga fórumán, akkor mindenki eldönthetné, hogy jogosan vagy jogtalanul szavazta-e le a zsűri”, utalt Gáspár Győző vádjaira Gundel Takács Gábor.

Tompos Kátyának eszébe jutott: túl elfoglalt

Az Eurovíziós botrány újabb hullámát Tompos Kátya váltotta ki, aki közleményében magyarázta meg, hogy miért is mondta le a versenyt. „A Nemzeti Színházban négy, a Bárka Színházban kettő, a Spinóza Színházban is két előadásban játszom, minden nap folyamatosan próbálok, több filmben is szerepet kaptam. Egy fiatal színész számára ez hatalmas ajándék, és természetesen nagyon kemény munka”, írja közleményében a színésznő, aki szerint a „felkészülés több energiát és időt kíván, mint amennyit erre szánni tudna”.

Mi ugyan nem értjük, erre miért nem gondolt akkor, amikor jelentkezett, és miért nem jutott eszébe mindez akkor sem, amikor néhány napja elfogadta a felkérést. „A maximumot szeretném kihozni magamból, akármit is csinálok, ezért úgy döntöttem, hogy lemondok a fesztiválon való fellépés lehetőségéről és teljes szívvel a színháznak szentelem magam. Meggyőződésem, hogy az Eurovíziós Dalversenyen Magyarországot olyasvalakinek kell képviselni, aki száz százalékosan a zenére, a dalra és a moszkvai fellépésre tud koncentrálni”, indokolta döntését a színésznő, aki menedzsere elmondása szerint többet nem kíván foglalkozni a történtekkel.