Gáspár Győző egy egész autóparkkal rendelkezik, de a kocsik nagy részét ajándékba kapták. A Ferrari egy magyar barátjáé. A sztár azt ígérte, hogy az utolsó műsorban minden kérdésünkre választ kapunk.

Egyre több hír kering Győzőről és a Ferrariról. Először május 2-án írtunk arról, hogy egy feljelentőnk szerint a négynapos ünnep alatt látták Győzőt a Ferrarival. Akkor a sztár azt mondta, hogy az autó olasz barátaié, akik látogatóba érkeztek hozzájuk. Azóta azonban arról kaptunk feljelentést, hogy a Ferrari magyar rendszámú és Budapesten látták egy dugóban araszolni, Győzővel a volánnál. Erre a sztár annyit reagált, hogy azért van magyar rendszáma az autónak, mert barátja (aki egyébként magyar), kifizette a regisztrációs adót. "Tehetős, gazdag ember a barátom, miért ne fizette volna ki?" - magyarázta.

Nézzen autókat, amiket Győző hajt!

Szerda este viszont már egy Mercedes SLK-ba szállt be Győző Ferihegyen, mégpedig Timea Majorovával, a Hollywoodban élő magyar származású fitnesz-világbajnokkal. Megpróbáltunk utánajárni, hogy mi az igazság, és újra felkerestük a Művész Urat, aki a Velvetnek elmondta, hogy valóban kipróbálta barátja Ferrariját, ezért hihették azt az emberek, hogy ő vásárolta a luxusautót. A valóságshow-sztár külön kihangsúlyozta, hogy a barátaihoz senkinek semmi köze.

"Nem tudom, miért kíváncsi erre mindenki. Kinek mi köze hozzá, hogy milyen autóm van? Miért nem arra figyelnek, amit csinálok? Ha nagyon tudni akarjátok, enyém a Mercedes. Ezen kívül még van egy Peugeot 307-ünk egy Peugeot CC Cabrionk, egy Audi Q7-ünk és egy kisbuszunk. Ezek nagy részét ajándékba kaptuk, hogy reklámozzuk a műsorban. A mienk az ország legnézettebb műsora, természetes, hogy megkeresnek bennünket a cégek. Amint vége lesz a műsornak, ezeket az autókat vissza kell adnunk, de ha akarnám, megvehetném a Ferrarit." - nyilatkozta Győző. "Hétvégén Siófokon fogunk forgatni, ahova a barátom is elkísér majd, tehát ne lepődjön meg senki, ha arrafelé lát engem és a Ferrarit."

Gáspár úr még azt is hozzátette, hogy a repülőtérre azért ment a Mercivel, mert Timea Majorova egy hollywoodi sztár és őt nem lehet beültetni egy Peugeot-ba. "Az miért nem érdekli az embereket, hogy hova megyünk és mit csinálunk? Holnap is megyünk Timeával szórakozni a Hajógyári-szigetre."

Győző annyit fűzött hozzá a történethez, hogy megígéri, az utolsó műsorban minden ki fog derülni, a nézők választ kapnak a kérdéseikre.