Ő a pasi a kapcsolatban, mégse bánja, ha nagy buli lesz, mikor összekötik az életüket Sebián-Petrovszki Lászlóval, bár őt csak kapcsoaltuk legitimálása érdekli. Sugár Berci elégedett a bejegyzett élettársi kapcsolattal, nem panaszkodik, hogy milyen szar nekik. A meleg énekes kilenc éve adott ki utoljára albumot, azóta a rajongói felnőttek, de azért reméli, új lemeze megtalálja közönségét.

Sugár Berci nemcsak azért érdekes figura, mert az elsők között coming outolt a hazai mezőnyből, de azért is, mert meglepő módon más dolgokban is vállalja önmagát még akkor is, ha ez nem tesz éppen jót az imidzsének. Most, hogy lassan megjelenik új albuma, minden akadály elhárult az elől, hogy hivatalosan is összekösse életét Sebián-Petrovszki Lászlóval, a Miniszterelnöki Hivatal egyik szakállamtitkárával.

Csak legitimizálni a kapcsolatot

Abból a szempontból is érdekes ő, hogy különösebben nem tartja nagyra az esküvőket, már abban az értelemben, hogy nem ad túl nagy jelentőséget magának a szertartásnak. “Ez egy dilemma, de nem szeretnék ebből óriási partit keríteni, inkább csak legitimáljuk a kapcsolatot, aztán megebédelünk szűk családi és baráti körben” - kezdi. – “Elég introvertált vagyok ebben a kérdésben, de még szervezés alatt van a dolog, és ha a Lacinak ez annyira fontos, akkor nyilván a terembe is eljön x ember.”

A kapcsolatban határozottan ő a férfi, számára részletkérdés a felhajtás, és a tapasztalatai sem túl jók e téren, mivel nagyon kevés jó esküvőn volt eddigi életében. “Én sokkal racionálisabb ember vagyok, ő a romantikus. Nézőként sem rajongok az esküvőkért, túl nagy a nyomás. De az fontos, hogy ha valamelyikünknek baja esik, a másik ott lehessen mellette. A praktikus oldalát nézem, a lényeg, hogy hivatalosan is összetartozunk.”


Más melegekkel ellentétben ő elégedett azzal, ami jogot a bejegyzett élettársi kapcsolat nyújt nekik. “Már az is félelmetesen nagy dolog, hogy erre sor került ebben az országban. Hihetetlen, hogy ez sikerült, lehet bízni benne, hogy akkor lesz több is. Vannak lehetőségeink, úgyhogy nem akarom azt kommunikálni, hogy milyen szar nekünk.”

Sugár Berci fel volt rá készülve, hogy a coming out-ja nem lesz ínyére sok embernek, talán ezért is nyilatkozta annak idején, hogy nem fél a rajongók csalódásától, mivel amúgy sincsenek nagyon rajongói. “Ráadásul kilenc éve jelent meg utoljára nagylemezem, az a generáció, aki akkor volt rajongóm azóta felnőtt. Különben is, ha valami fontos ügyben nyilatkozom, nem azon fogok gondolkodni, hogy kinek, hogy fog tetszeni.”

Berci és az ő zenéje

Disco című új albuma sajátos körülmények között készült, az egész albumot felvették demóra, és a kész anyagot mutatták be a kiadónak. “Ezt a lemezt úgy készítettem el, hogy megkerestem Tzumo Árpád jazz zenészt, aki a producere a lemeznek. Szövegeket írtam, kitaláltam kikkel csináljam meg az anyagot, meg a körítést. Ők mind barátok, de ez nem jelenti azt, hogy magamnak zenélek, csak most minden külső elvárást száműztem, az volt a legfontosabb, hogy nekünk tetszen. Elégedett vagyok, ez egy új időszámítás, és ugyan nem a kiadó csinálta a lemezt, de nagyon sokat segítettek benne azzal, hogy szabad kezet adtak. A Bery korszak ugye nem erről szólt, igazi diktatúra volt ehhez képest.”

Az énekes tisztában van azzal is, hogy új lemeze keresni fogja a közönségét, ő pedig csak bízik benne, hogy meg is találja. A kritikákat kíváncsian várja, de nem gondolja, hogy csak azért írnának jót a lemezről, mert az őszinte.

Egy rövid idő volt az életében, amikor egy színházi ügynökségnél dolgozott, ekkor jött rá, nem akar irodai munkás lenni, és mások helyett inkább saját sorsát fogja egyengetni."De azért nagyon sokat tanultam ebben az időszakban is, más tárgyalási alappal indulok, mint régen. Ebben a pillanatban a saját ügynököm is vagyok egyben, meglátjuk meddig bírom egyedül. Nem is nagyon tudok hosszútávra gondolkozni, de félplayback fellépéseket nem szeretnék vállalni. Most úgy néz ki, hogy Tzumóval ketten el tudunk vinni kisebb felkéréseket is, de egyelőre nem volt időm ezen gondolkozni. Nagy reményeim vannak az új klippel kapcsolatban, mivel szerintem a Bery korszak is a klipekben volt erős.”

“Amúgy egyik napról a másikra élek, intézgetem az ügyeimet, mert azért komoly tanulópénz volt összehozni egy ilyen lemezt. Persze azt is látom, hogy kevés cédé fogy, de én a mai napig megveszem a nekem fontos albumokat, ha másért nem, hát a borítójáért” – hozzáteszi, hogy megélni inkább a fellépésekből, illetve a jogdíjból lehet, így tervez is tavaszra egy lemezbemutató koncertet, amit előtte bepróbálna öt vidéki helyszínen. – “Most egyelőre örülök, hogy túl vagyok a lemezen, próbálom kitalálni, hogy merre tovább. Ha a pénzkeresés lenne az első, akkor sok döntést másképp hozok meg. De nekem az a fontosabb, hogy a saját elvárásaimnak megfeleljek. Most először csináltam valamit teljesen magamtól, ennél már csak jobbat akarok.”