Kovács Áron: Egy rádiósnak működjön az arca és a szája

2009. november 20., péntek 10:29 |
A 36 éves műsorvezető a Class FM-en vezet műsort, melyet leginkább a világrádióhoz hasonlít, és könnyen előfordulhat, hogy perui slágerlistából szemezget majd. Az Áll az alku házigazdájaként megismert Kovács Áron szerint azért őt választották, mert ismert arca van, és jó dumája. A politikáról azonban csak a barátaival cserél eszmét.

Miért vállaltad el a Class Fm felkérését?

Mert rádiózni jó. Rádióztam már két évet, és nagyon élveztem. Délutáni műsort csináltam, ahogy itt is. A rádiózásnak a többi mellett két különösen fontos része van, amikor az emberek mennek munkába,és amikor mennek haza. Én ez utóbbit kaptam meg, tudok majd értekezni a hallgatókkal, de alapvetően zenei rádióról van szó.

Milyen műsort készítesz majd?

Erről még nem sokat tudok mondani, még csak műsorötletek vannak, és technikailag még nem mindegyik kivitelezhető. Nagyon izgalmas, olyan lesz, mint egy világrádió. Megnézzük mi újság az emberekkel a világban Kínától Floridáig. Nem a mi, magyar problémáinkkal szeretnénk foglalkozni, amik már mindenkinek az agyára mennek, és már unjuk őket. Régen nagyapám még világvevőnek hívta, és szerintem a rádiónak ezt a tulajdonságát elveszítettük, vagy a világnak csak egy kis részére koncentráltunk. Ilyen például az amerikai meg az angol slágerlista, de a világ ennél sokkal jobb, így könnyen elképzelhető, hogy belehallgatunk például a perui toplistába is.

Miről lesz még szó, foglalkozol majd a politikával?

Természetesen lesz szó zenéről, sztárokról, napi történetekről, lesznek nagy dumálások. Egy dolog viszont biztos nem lesz benne, és az a politika. Olvasom az újságokat, és jókat mosolygok magamban, hogy megy itt a riogatás jobbról-balról, miközben egy teljesen kereskedelmi és zenei alapokon nyugvó rádióról beszélünk. Ha nem így lenne, akkor nem engem hívtak volna. Ha politikai rádióról lenne szó, akkor a legutolsó ember lennék, akit megkerestek volna.

Ez gondolom, nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem foglalkozol a kérdéssel.

Természetesen van véleményem a dolgokról, vannak nézeteim, mert én is itt élek, és támadnak gondolatai az embernek. De ezt a rádióba nem fogom bevinni, mert Magyarország erre teljesen alkalmatlan. A baráti körömben meg tudom azt csinálni, hogy más politikai nézeteket valló emberekkel megyünk el közösen például síelni. A politikával a nyilvánosság előtt nem kívánok foglalkozni, ezt a vargabetűt is csak azért tettem, ha lehet, eloszlassam azokat a nézeteket, miszerint a műsorom politikai szócső lesz. Szó sincs róla, ha azzá változik, az első ember leszek, aki feláll. Szórakoztatni szeretném az embereket, helyenként pedig elgondolkodtatni, de egyetemes érvényű dolgok, nem pedig pártok mellett.

Szerinted miért pont téged kértek fel a szórakoztatásra?

Nyilván egy rádióba egy olyan ember kell, akinek működik az arca, és azon a szája, olyat, akinek van dumája, aki szeret beszélni, és akiből talán gondolat is kijön néha. Bennem szerintem ezek megvannak. Gondolom, ismert embert kerestek, és mint a Tv2 egyik arca, bizonyos ismertségre tettem szert az utóbbi pár évben. Azt gondolom, akartak egy olyan arcot, akit ha kiraknak a plakátra, az emberek megismerik.

Csak ismert emberekkel lehet eladni egy rádiót?

Nyilvánvaló, hogy egy kereskedelmi rádió abból él, hogy értékesít, és a releváns arcokat lehet eladni a legjobban. Úgy tűnik, hogy a média világában én egy releváns arc vagyok, ráadásul rádiós tapasztalatom is van, nem ijedek meg attól, ha mikrofont tolnak az arcom elé, és vannak elképzeléseim arról, mit szeretnék. Ugyanakkor a döntést szakmainak tartom, mivel nem barátokon vagy ismerősökön keresztül kaptam ezt az ajánlatot. Leült velem a vezérigazgató, akit előtte sosem láttam és nem is hallottam róla, és elmondta, engem tartanak alkalmasnak a feladatra.

Mitől lesz valakiből jó rádiós?

Három vagy több lábon kell, hogy álljon az ember. Ebben a rádióban fontos, hogy a zenéhez közöd legyen, ez megvan, hiszen zenélek, énekelek, hangszeren játszani tudó ember vagyok. Fontos lehet, ha egy délután műsorról beszélünk, és azt mondják: a műsorvezető Kovács Áron, akkor az emberek ismerjenek mögötte egy arcot, szerintem ez is adott. A harmadik pedig az, hogy legyen rádiós gyakorlatod, vagy legalább nagydumás hírében állj. Azt gondolom, ezek miatt esett rám a választás.

kovacs aron 2

Mit gondolsz arról, ha a rádiós állás miatt jobbosnak titulálnak majd?

Engem azzal vádolnak meg, amivel akarnak. Nagyon sok mindennek titulálnak, ami nem vagyok. Ha bárki ez alapján jobbosnak vagy balosnak gondol, mert egy olyan rádióban teljesítek szolgálatot, aminek a vezetőjének politikai befolyásoltságot gyanítanak, akkor legyen. Egy jobb- vagy baloldali gyárigazgató munkásai akkor jobbosok vagy balosok? Ez egy baromság. Ezt úgy fogalmaznám meg, akinek nagy tőke van a kezében, annak a hatalmas anyagi és egzisztenciális hordereje miatt vannak politikai kapcsolatai. Ha én egy ilyen gyárigazgató lennék, a munkásaimnak még akkor se lenne ehhez köze.

A másik dolog, amit elfelejtenek ebben az ügyben, és ez a legfontosabb ebben a kérdésben, hogy a Danubius és a Sláger tulajdonosi körének ugyanúgy vannak politikai kapcsolatai. Azt elfelejtettük, hogy a Slágert állami pénzből mentették meg, és simán meghosszabbították a két rádió hétéves konzorciumát? Az, hogy a főnökeink hova tartoznak, teljesen ireeleváns. Az emberek egy jó rádiót akarnak, és ez az ügy egy nagy vihar egy kanál vízben.

A televíziós munkáid továbbra is megmaradnak?

Persze, a kettő simán elfér egymás mellett. Jáksó László, Sebestyén Balázs is dolgozik a tévében, egy időben Bochkorékra is elmondható volt ugyanez. A rádió és a Tv2 leült, megbeszélték egymással, hogy nem az a cél, hogy az egyik a másikat tönkretegye. Azt remélem ettől az egésztől, hogy erősíteni fogja egymást a tévés munkám, és a rádiós szereplésem. Illetve azt is szeretném, hogy a saját életem is jó irányba befolyásolja, mind szakmailag, mind anyagilag.

Nem vesz el sok időt a családodtól a rádiózás és a televíziós munka?

Szerintem nem dolgozom többet, mint más emberek, akik bejárnak a gyárba, a hentesüzletbe, butikba. Más időbeosztással és intenzitással mennek a dolgok, de nem hiszem, hogy időben többet venne el tőlük. Nekem sokkal többnek tűnik az, amikor valaki 8-tól 5-ig dolgozik.

Mit gondolsz a konkurenciádról, a Neo FM-en veled egy időben jelentkező Winkler Róbertről  és Bazsó Gáborról?

Őket nagyon szeretem, nagy dumájuk van, szeretem a műsoraikat. Hajrá, ez így jó, nem jellemző rám az irigység, örülök annak, hogy sikeresek. Egyébként Winklerről sem gondolom, hogy azért mert a Neóban van, akkor majd vörös csillaggal a homlokán vonulna az utcán. Bochkoréknál és Sebestyén Balázséknál divattá vált egymás hívogatása, lehet, majd ápoljuk mi is ezt a hagyományt. Felhívom, hogy milyen autót vegyek, és majd jól kiokítanak.

Kommentek

  • 2009.11.20 10:36:03hasznavehetetlen régensherceg

    1.

  • 2009.11.20 10:36:34hasznavehetetlen régensherceg

    "Az Áll az alku házigazdájaként megismert Kovács Áron " én ismertem azelőtt is... pl luxor

  • 2009.11.20 10:44:05Csabikuci85

    Számomra egy undorító ripacs.

  • 2009.11.20 10:44:44Senara

    Arca az van :-))))

  • 2009.11.20 10:47:40blah

    egész értelmesnek tűnik az interjú alapján, bár tv-s műsorvezetőnek elég gáz.

  • 2009.11.20 10:48:35elég.volt

    >Az Áll az alkus Kovács Áron szerint azért lett >a Class FM egy műsorvezetője, mert ismert arca >van, és jó dumája.

    Ez egy pszichopata fasz. Elég ránézni.

  • 2009.11.20 10:48:44MySQL

    Én kifejezetten bírtam, amíg az éneklős műsort csinálta, az nagyon feküdt neki. Az Afrikás műsorban és az Áll az alkuban viszon már nézhetetlen. Romokban a karaktere, szerintem.

  • 2009.11.20 10:58:32TheAz

    Áronnak fogalma sincs a saját képességeiről.

    Remélem minél hamarabb le fogják cserélni. A TV műsorait sem bírtam megnézni és a rádióadásait sem fogom meghallgatni. És szerintem ezzel sokan vagyunk ugyanígy.

  • 2009.11.20 11:09:47mirka

    számomra elviselhetetlen, nézhetetlen és hallgathatatlan figura

  • 2009.11.20 11:10:29mirka

    a zalatnay tévéjében még hosszú hajjal nyomta :D

  • 2009.11.20 11:18:19silverwol

    O az a musorvezetok kozul, akinek legszivesebben bemosnek egyet. Amennyire el van szallva magatol, annyira szanalmas ez az ember.

  • 2009.11.20 11:19:27knoti

    "Úgy tűnik, hogy a média világában én egy releváns arc vagyok..."

    Persze! Max. irreleváns arc lehetsz, bukott musorokkal!
    Ripacs

  • 2009.11.20 11:19:38a_tom

    Jó dumája van??? Én kérek elnézést...

  • 2009.11.20 11:22:16Latyak

    Nyomd a rákkenrólt Áron! Sok sikert!

  • 2009.11.20 11:25:54Az évek meg a rutin

    A Class FM-nél biztosan kiemelik majd, hogy Kovács Áron a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett :)

  • 2009.11.20 11:32:08KpA3ocska

    EN csak addig birtam mig volt Popdaralo.Utana szerintem mar nagyon elszallt magatol.

  • 2009.11.20 11:38:36fehela78

    1

  • 2009.11.20 11:51:21deswxy

    A sikerhez némi alázat is kellene! Nem?!
    Ez egy pöcs!
    Nem! Simán ripacs!

  • 2009.11.20 11:52:19trafikuty

    Kellemetlen, antipatikus fazon ... Az urat volt szerencsém Indiana Johnsként látni a helyi postán. Hát, az a nagyképű, lekezelő stílus, ahogy a postáskisasszonnyal szót váltott, bizonyára a Class FM-en is bejön ...

  • 2009.11.20 12:00:53Moser

    Egy ripacs, beszédhibás, nagyképű közönséges szarházi.
    Hihetetlen kikből csinálnak műsorvezetőket.
    Van ember, aki a közönséges, sablonszerű viccelődésein nevetni tud!?
    Szánalom gyermeke ez az arc...

  • 2009.11.20 12:04:52murunga

    húúú bazmeg, tök gáz ez a csávó...ezzel az erővel rejsz bandit is berakhatták volna, ha csak a kapa kell...de a neo-n is hasonló a helyzet - a winkler pl. vidéki gyerek? mert van egy akcentusa néki is (a beszédhibán kívül)
    megint kiosztották a posztokat a belterjes haveri körnek, ahelyett hogy normálisan és érthetően beszélni képes embereket válogattak volna - mert egy rádióba sztem olyan kellene...

  • 2009.11.20 12:04:56Toyota

    de sokan vagyunk akik nem bírják már! a popdarálóban még kedveltem de utána vége mint a botnak. tényleg ripacs és NINCS jó dumája. ha meglátom a tv-ben, sírva menekülök.

  • 2009.11.20 12:05:11tikó

    Moser: te ostoba senki.
    Ismerem az Áront, több nyelven beszél, zenél, K1ezik, bűvészkedik, egy csomó arca van.
    Mindazt, amihez neked közöd sincs valszeg.
    Szal fogjál vissza az arcodból és ne kompenzálj mások fikázásával.

  • 2009.11.20 12:05:14pampalina

    Szánalmas! Olyan szánalmas, mint amilyen Ganxsta Döglégy "Betyárbecsület" ZolEE a sláger frekvenciáján! Még annyi vér sem volt az ereiben, hogy benyögje a Bochkornak, hogy csütörtöktől én leszek reggel! Szánalmas próbálkozások ezek. Ganxstát meg leírhatjuk nyugodtan.
    Szánalmas, ez a szó illik legjobban rájuk és a műsoraikra.

  • 2009.11.20 12:07:22Toyota

    murunga, mennyire igazad van!

  • 2009.11.20 12:10:15kultúrpesszimista

    Jól van, gratulálok. Működik a cenzúra... Micsoda egy fertő ez itt!

    De akkor is: irreLEváns, az irreveláns helyett. Csókolom.

  • 2009.11.20 12:14:15bry

    Köszönöm, javítottam.

  • 2009.11.20 12:14:40platoon80

    Igazság szerint ez a Class Fm egy kalapszar, hallgathatatlan moslék zenét nyomnak egy-két kivételtől eltekintve. Rengeteg bakival és műszaki problémával, a XXI. században azért elvárható lenne, hogy megfelelő technikai felkészültséggel váltsanak egy másik rádiót. Fos ez is meg a NEO is, de nem a Matrixból..

  • 2009.11.20 12:25:51mohopasi

    Szerintem meg nem annyira gáz, sőt. A mai mezőny áltagából felfelé lóg ki.

  • 2009.11.20 12:36:55m_and_m

    Úgy általában kérdezem! Van nektek olyan személy, aki nem gáz, aki nem pöcs, aki nem szarházi...?

  • 2009.11.20 12:39:49házipálesz

    Na most akkor melyik a Zsideszes és melyik a Maszopos adó. Csak, hogy a későbbiekben polkorrekten tudjam hallgatni őket? :))

  • 2009.11.20 12:46:14AntiChrist

    m_and_m: Szerintem Kovács Áron sem gáz :)
    Nekem speciel nem tetszik a műsorvezetői stílusa, így aztán nem is nézem a műsorait (régebben belenéztem egy-kettőbe).

    Tényleg túlzás, hogy ennyire elszálljanak az indulatok :)
    Ettől függetlenül a magyar média világa (is) baromi belterjes, és van néhány ember, akin elcsodálkozok, hogy ugyan mit keres ott, ahol.
    De hát ez van :)

    tikó: "K1ezik" ??
    Mármint valamilyen küzdősportot űz? Kick-box? Thai boksz? K-1 versenyeken még nem találkoztam vele.

  • 2009.11.20 12:48:23cbc

    A Class FM tényleg olyan, mint valami iskolarádió, iszonyatosan rossz zenékkel, és teljes, bénító ötlettelenséggel. A NEO sem jobb, ott is rá fognak jönni, hogy a RadioCafé playlistje elől menekülni fognak a hallgatók.

    Áron pedig egy kedves, C kategóriás műsorvezető.

  • 2009.11.20 12:52:06holdika

    Áronka! te akkora marha vagy, én gyerekkoromban hallgattam a rádiót és fogalmam sem volt hogy kinek az arcához kötödik meg nem is érdekelt. Egy müsor jó vagy nem jó, tök mindegy hogy kinek a pofája van ott.

  • 2009.11.20 12:53:46holdika

    tiko! ne szitkozodj! Mindenkinek szive joga megitélni ezt a ripacsot ,nekem sem tetszett sohasem .Egy nagyképü senkiházi f.sz

  • 2009.11.20 13:01:58Koky_

    Ez egy suttyó, aki még beképzelt is, pedig nincs mire. Sőt! Ha meglátom a tv-ben, elkapcsolok.

  • 2009.11.20 13:03:35szó

    Olvasgatom régóta a kommenteket és tipikusan magyar valóságot mutatnak általában. Irigykedés, szakmai hozzá nem értés, de tuti "megmondásokat", kritikákat lehet olvasni.
    Szánalmas- ez a szó tökéletes erre.
    Személy szerint örülök, hogy hiteles, nem álszent és objektíven szemlélő arc Kovács Áron.Világos, hogy nem véletlenül alkalmazzák egyre több helyen.Akinek van esze és szeme és minőségre törekszik, az tudja miért.
    Őszinte, hiteles arc. Van benne nagyképűség? Ezt önbizalomnak hívják ebben a helyzetben és a médiában nem lehet ezen tulajdonság nélkül semmihez sem kezedni.Hogy nézne ki egy olyan ember akár Tv-ben, akár rádióban, aki egy monitor mögül, megbújt állapotban hirdeti a nagy igazakat?! ugyan már kérem....Nem kell kedvelni, de csupa hülyeséget írni...na az tényleg szánalom....

  • 2009.11.20 13:10:38szó

    Az interjú értelmes kérdések és értelmes válaszokat tartalmaz. Ez a ritka ebben és nekem kellemes meglepetés.Van váza, felépítése , értelmi vonalvezetése. A figura is az, miután eddig csak "bohóckodni" láttuk, most megmutatta azt, hogy vannak benne komolyabb gondolatok is a maga őszinteségével.Nagyon elszoktunk a tiszta beszédtől...sajnos.

  • 2009.11.20 13:17:56Sollion

    Tegnap véletlenül hallgattam. Szar volt, de biztosan lesz még jobb is. A nő akivel együtt vezette a műsort nem tudom ki volt de nagyon pályát tévesztett.

  • 2009.11.20 13:19:52Toyota

    jaj. válaszom szónak:

    Személy szerint nem örülök, mert nem hiteles, valamint kissé álszent arc ez a Kovács Áron. Világos, hogy nekem nem jön be. Van benne nagyképűség, nem is kevés. Miután eddig csak bohóckodni láttuk, ezután is azt fogjuk.

    na bocsi, mennem kell, meg nincs kedvem folytatni.

  • 2009.11.20 13:25:48Fikalnyik Eugén

    Lehet, hogy nagy az arca, de nem beszédhibás.
    Tetszenek érteni? A mai magyar médiaviszonytakonyfertő egyik fehér hollója.
    Nem beszédhibás és megismétlem: nem selypít, nem raccsol, nem nyáladzik, nem vörhenyzik, nem taknyadzik. Csoda, hogy bekerült valahova.
    Áron szobrot minden köztérre!

  • 2009.11.20 13:32:46ektoplazm

    Az összes műsora, amit alá toltak a tv-kben egy nézhetetlen szar, ezt a nézettségi adatok is megerősítik. Ettől lenne ő releváns arc? Hogy a faszba működik itt a média?

  • 2009.11.20 13:42:24johevi

    Szegénynek a magáról alkotott képe szöges ellentétben van a róla alkotott képpel... Az "ismert arc" meg nem feltétlen dícséret.

  • 2009.11.20 14:13:07tjunior

    Alapból Áronkával az a gáz, hogy egyértelmű hogy a tévékettő, ilyen Sebestyén Balázs szerű valaki akart belőle csinálni, de legyünk őszinték hozzá képest még Balázs egy médiatörténeti mérföldkő (húúú ezt a képzavart :D).
    Sorozatos bukások, nem értem hogy van még a képernyős? kit kefélget?
    Amúgy meg Winkler/Bazsó duó köröket fog ráverni, reméljük a Class FM-nél értelmesebb emberek dolgoznak mint a tévékettőnél, és gyorsan kigyomlálják ezt a gyökeret a rádióból.

  • 2009.11.20 14:13:10Szofilla

    hmm :D nagyon meg van elégedve magával az már biztos :D kíváncsi leszek mi lesz ebből :P

  • 2009.11.20 14:38:16májopinyön

    Remélem, csak öniróniának szánta, hogy ismert arc és jó a dumája...

  • 2009.11.20 15:45:35Chani Smith

    tök szupcsi, hogy ide csak azok kommentelnek, akik magyar szakos bölcsészdiplomával, illetve kommunikáció doktorival rendelkeznek. továbbmegyek, NEKIK több évtizedes médiatapasztalatuk van, dolgoztak a parlamentben, és világszerte híres televízióműsorokat gyártottak. gyerekek, tényleg mi a francot kerestek itt?!!! ja, és én is. picsába.

  • 2009.11.20 16:55:37Dark Medieval

    Miért?

  • 2009.11.20 17:16:00Dark Medieval

    Akkor részletekben írom:

  • 2009.11.20 17:16:47Dark Medieval

    Hihi, akkor én pont ide tartoznék? Bár kicsit szakmabelibbnek is hiszem magam elektronikus sajtó szakirányú diplomával.Persze, ez sem jelent semmit, mert nem feltételez önmagában szakmai affinitást.

  • 2009.11.20 17:17:20Dark Medieval

    Az ugyanis a nagy büdös helyzet a magyar médiaoktatással, hogy ugyan kiváló elméleti képzéssel meglepően hasznos általános és szakmai ismereteket kapunk, ámde a gyakorlati rész már bajosabb. Nincs ugyanis a hallgatói/nézői/olvasói igényeket kielégítendő technológiai infrastruktúra, amin gyakorolhatnának a médiatanoncok. Mi anno örültünk, hogy egy fapados keverőasztallal gyakorolni tudtunk, mert jellemző, hogy sok helyen még ez sem adatik meg. Szerencsére már vannak komolyabb fejlesztések, bár egyvalami akkor is gátolja az elhelyezkedést: ez a szakmai tapasztalat hiánya.

  • 2009.11.20 17:18:06Dark Medieval

    Egész egyszerűen jobban megéri a felkapott celebeket mikrofon meg képernyő mögé dugni, minthogy egy zöldfülű tanoncba invesztáljanak évekig. Igazuk is van, mert rengeteg olyan ember is diplomát kap, akinek semmi köze ehhez az egészhez - szerencsére nálunk ez annyira nem volt jellemző.

  • 2009.11.20 17:18:42Dark Medieval

    Jobbik esetben a médiapicra kikerülő zöldfülűek el tudnak helyezkedni szerkesztőként, vagy valamilyen egyszerűbb feladatot látnak el. Ritkább esetben - viszont ehhez már komolyabb, még az iskolapadból szerzett mecénás ismeretsége szükséges - el tudunk helyezkedni egy-egy komolyabb médiumnál. Ha gyorsan építesz jó kapcsolatokat, akkor van némi esély fürgébben megmászni a szamárlétrát, ellenkező esetben évekig tartó araszolás jellemző.

  • 2009.11.20 17:19:17Dark Medieval

    Nem baj, sok esetben kell is a kemény munka, hiszen így gyűlik a tapasztalat is. Viszont az általános képlet az, hogy a legtöbb ember hamar ráun az általában évekig tartó mókuskerekezésre; mert bármilyen tehetséges is, azért van annyira ambíciózus, hogy más területeken keressen gyors előrejutást.

  • 2009.11.20 17:19:56Dark Medieval

    Ami pedig Popdaráló Áront illeti - ha már róla szólt ez a cikk -, én simán megértem a rádió álláspontját. Hihetetlenül sokat számít a népszerűségi index. Anno volt szerencsém kokettálni az egyik danubiuszos vezetővel, aki elmondta, hogy Balázst is pontosan evégett csábították a Danubiushoz.

  • 2009.11.20 17:21:16Dark Medieval

    Egyszerűen ő volt az egyetlen és kellő szakmai affinitással (Z+, Viva, Rtl Klub, stb.) rendelkező celeb a médiapiacon, akivel versenyre kelhettek a Slágerrel szemben a reggeli műsorok hallgatottságáért. Balázs is és Kovács Áron is egy termék. Eladható termék, melyet minél többen ismernek, annál inkább értékesíthető.

  • 2009.11.20 17:21:47Dark Medieval

    Így már talán az is érthető, hogy mit keres majd Ganxsta Zolee a slágerutódnál, és mit keres most például Zimányi Linda a Cool-on. Sok pénzt. De félretéve a tréfát: ők népszerű emberek és nem érzik magukat feszélyezve milliók előtt. Akárcsak a többi, nem szakmabeli médiaszereplő, akiket valahonnan ismer a publikum.

  • 2009.11.20 17:22:21Dark Medieval

    Nos, ezért a modellért a haszonhajhász kereskedelmi médiumok komoly mértékben felelősek. Nekünk a politikai pszichológia kurzust oktató mentorunk például azt mondta, hogy a magyar média úgy ahogy van, idejétmúlt, általában politikától fertőzött és beteg. (Ennek ellenére is vannak hozzám hasonló hülyék, akik azon vannak, hogy változtassanak a status quón.)

  • 2009.11.20 17:57:28szó

    Dark Medieval: Ezt az elméletet, ha tovább fűzöd, hova juthatunk? Olyan emberekre van szükség, akikben a lehetőség és tehetség megvan. Olyanokra van szükség, akik tudnak bánni a helyzettel.Tanulni is sokan tanulhatnak, ha nincs érzékük hozzá.Nincs olyan ember(még a kommentesek sem azok), akit mindenki szeretne.Beatlest sem szereti mindenki, és?Nagyon rossz természet keverni-kavarni félinformációkat és abból levonni fent látott következtetéseket.Szegényes-egoista fájdalom(én is vagyok ilyen, miért nem én?hogy hogy ő van ott? stb kérdések jelzik) áthárítás és irigység. Szánalmas emberekre jellemző(tetszik, vagy sem)alapvetően. Mi nem egyszerűbb: Beképzelt, rossz, nagyképű, celeb, valaki nyomta,politikai nyomás,gáz,szar stb...Ez érdemi kritika? Röhejes hivatkozásokat lehet itt olvasni.

  • 2009.11.20 18:08:39Dark Medieval

    szó: nem emlékszem olyan állításomra, ahol azt mondtam volna, hogy jobban tudok csinálni bármit is, mint példának okáért Kovács Áron. Mindemellett ez nem az én - idézlek - szegényes-egoista-fájdalmam. Nekem szerencsém volt...

    Nem kavarok félinformációkkal sem, de összességében úgy látom, hogy te viszont feltűnési viszketegségben szenvedhetsz, ha már alapos érvek hiányában oltogatsz.

    (Megjegyzem: miért is nem volt érdemi kritika? Mert - tisztelet a kivételnek - nem egy "b"-betűs kötőszóval indítottam?!

  • 2009.11.20 18:36:50szó

    Dark Meedieval: nem rád gondoltam, nem rád céloztam és a fogalmazás sem ezt mutatta.
    Miután figyelmetlenséged elég nyílvánvaló nem kívánok reagálni már írásodra.

  • 2009.11.20 18:47:31Dark Medieval

    Én kérek elnézést, csak hát rám hivatkozva indítottad a bejegyzést :-) Újraolvasva az írásodat, teljes mértékben igazat adok.

    Mellékesen jegyzem meg, hogy az ltalad emlegetett irigykeés a szakmán belül még durvább, hisz általában mindenki feljebb akar kerülni.

  • 2009.11.20 19:59:13imela1990

    Aki danubiusos, menjen fel a rádió honlapjára, a hírek kommentjei között megtalálja a rádió online elérhetőségét. Kérlek este 8-tól, ma (7 perc múlva) minél többen hallgassátok! Köszönjük!

  • 2009.11.20 21:18:29avil

    Ma véletlenül,- mert még nincs átállítva a sáv -, belehallgattam az egyik rádió adásába, szörnyű volt! Eddig is csak az autóban hallgattam a Slágert, most inkább az útra figyelek, kit érdekel ez az egész. Majd a valóság megadja a választ, látnok nem vagyok, de már semmi jóra sem számítok. Miért is kell rádiót hallgatni????????????????? Vannak más lehetőségek is!

  • 2009.11.20 21:41:41Tom29

    Nagykepu majom ez,semmi tobb..

  • 2009.11.21 00:28:57szl1973

    Nem hittem volna, hogy - az ócska gimnáziumi poénjaival, amiket naponta kellett eltűrni, s már 20 éve is a kiscsoportos szintet súrolták alulról - a "csúcsra" jut.

  • 2009.11.21 14:43:31anita0091

    Áron!
    Ne figyelj azokra akik "leripacsoznak" téged! Nekik inkább sürgősen elő kéne venniük a Magyar Értelmező Szótárat!Minden embernek ilyennek kéne lennie a médiában, mint amilyen te vagy! És számomra te messze nem vagy celeb! Azok a celebek akiknek semmi de semmi tehetségük nincsen, mégis a fenekük alá tolnak mindent! Te messze nem ilyen vagy! Rendkívűl jó a humorod és szuperül énekelsz, jó az ízlésed, és még sorolhatnám!Te vagy a példaképem! Örökké tartó sikereket kívánok neked!

  • 2009.11.21 20:13:04vonzol69

    Kovács Áron inkább alkudozzon tovább a TVben!
    Hallottam már jó néhány rádiós műsorvezetőt életem során,jó néhány rádióban,de ő az egyik leggyengébb akit valaha is halottam!
    A poénjai gyengék,ócskák és infantilisek!
    A szövegei pedig... élvezhetetlenek és röhejesek...és még finom voltam és nőies!
    Szegény Vágó Piros,vajon hogyan bírja...?!!
    Igaz Ő nem tehet róla...megkapta,mint "üveggolyót"...egy "jó pofa",aktuális gyerek a TVből..
    Szerintem ezt a fickót két dolog zavarja...
    Hogy nem lehet látni,mint a TVben,és a mikrofon!
    Borzalmas ahogy műsort vezet a rádióban!
    Jobb szót nem találtam...
    Ne engedjétek mikrofon közelbe!! Mindenkinek jobb lesz,higgyétek el! Még neki is!

  • 2009.11.21 23:24:04Megdobbent

    fideszes poenok fideszes hallgatoknak. Bezarult a kor :>>> (a polgari?)

  • 2009.11.22 10:58:52Lenis

    Sziasztok!

    Nem akarom bántani Áront – valószínűleg magánemberként szimpatikus ember -, de nekem egyik műsora sem tetszett még. Így számomra hiteltelenné vált: tuti, hogy a ClassFM-en sem fogom hallgatni.

  • 2009.11.23 22:08:45dagobertbacsi

    az áll az alku is minősíthetetlen, egyszerű szerencsejáték amit az ő jelenléte csak tovább ront a ripacskodásával. a luzersegerol híres tv2 egyik szintén híres arca. grat

  • 2009.11.23 22:36:13lady_g

    nekem tetszik a classfm nem lehetne ezt a szerencsétlent átrakni a másikba? nem tehetek róla de vmi hihetetlenül irritál ha vki azt gondolja magáról h híres közbe meg egy zs kategóriás celebhamisítvány

  • 2009.11.24 10:18:30szó

    Egyre jobb a Class Fm-ben is.Belehallgattam többször és egyre jobban belejön ő is. Irritál sok embert a magabiztossága, de ez simán csak pszichológiai állapotról tesz tanubizonyságot, amikor valakit zavar más ember magabiztossága. Az lenne ugyanis a normális és a frusztrált, depressziós viselkedés meg a zavart állapot. "Utálom azért, mert kiegyensúlyozottabb, mint én."Inkább másnak is egyensúlyra kellene törekedni! Több haszon van ám benne, el kellene gondolkodni.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
hirdetés