Piros szalaggal átkötve, mint egy karácsonyi ajándék pózol egy Mikulás ölben Mészáros Dóra a Playboy decemberi számának címlapján. A sztriptíztáncos nem először szerepel a magazinban, a Velvetnek némi nosztalgiával mesélt arról, milyen hatalmas dolog volt 2002-ben playmate-nek lenni. „Akkoriban indult újra az újság, előttem nem sok ”ismeretlen” lányt tettek a címlapra. Természetesen neveket szerepeltetni az újságban minden főszerkesztőnek az álma, hiszen csinos lányból elég sok van az utcán, de az elismert az színésznők, énekesnők mindig több olvasót vonzanak. Ezért is volt számomra hihetetlen, hogy egy casting után azzal a hírrel hívtak, hogy engem választottak címlaplánynak. Nagyon boldog voltam. Alig vártam a fotózás napját, még akkor sem hittem el mi történik, amíg meg nem jelent a címlap."
Mészáros elmondása szerint azóta sok víz lefolyt a Dunán, szerepelt több magazinban, itthon, külföldön egyaránt. „Rutinos lettem a fotózások terén, nem izgulok, ha kamera elé kell állnom. Szőke lettem, megváltozott a testem formája, szélesebb lett a csípőm, érettebb az arcom. És azt is megtanultam, az előnyei mellett hátránnyal is járhat, ha az ember ismert ember lesz, főleg ha vetkőzés révén.” Ennek ellenére nem habozott, amikor jött az újabb felkérés, már egy ideje beszélgettek róla a főszerkesztővel, Radnai Péterrel. „Nem légből kapott dolog volt, a Playboy címlap szereplésem, csak a megfelelő időpontra vártunk és az ihletre” – magyarázta a sztriptíztáncos. „Az ötlet a szerkesztőktől származott, de azért a sminkben illetve hajban "szabad kezet" kaptam. Legalábbis megmondhattam, ha valami nem tetszik, és kompromisszumot kötöttünk."
A címlap másik főszereplője, a Mikulás már korábban is statisztált filmekben, Mészáros szerint pedig egy nagyon aranyosan játszotta a szerepét. Rénszarvas szán helyett ugyan motorral érkezett, de a playmate számára elég hitelesnek tűnt. „Kedvesen mosolygott végig, de nem tudtam, kínjában, mert talán nehéznek talál, vagy esetleg tetszett neki egy-két alkatrészem formája.” Ha pedig már a formáknál tartottunk, a címlaplány azt is elárulta, hogy akár diétának is lehet nevezni a fotózást megelőző időszakot, de nem azért, mert nem akart enni, hanem, mert kicsit betegeskedett a fotózás előtt, sőt még közben sem volt egészen jól. „Ehhez képest nagyon jók lettek a képek, örülök, hogy a stáb profin tudta kezelni a helyzetet” – tette hozzá.
„A saját tükörképemmel sohasem vagyok elégedett” – vallotta be. „Mindig észreveszek valami apró kis apróságot amin változtatnék. Például szeretnék magasabb lenni, szeretnék teltebb ajkakat, de ezek adottságok, amiken sajnos nem tudok változtatni. A melleim formája tetszik, bár már elgondolkodtam egy picivel nagyobb cicin is. A "konkurencia" véleményét pedig sosem szabad meghallgatni, mert ők mindig túloznak a kritikával.” Egy valamiben viszont biztos, mégpedig abban, hogy nem egy beképzelt típus, sőt. Úgy érzi, ráférne kicsit több önbizalom.
„A címlap számomra is egy magasabb szintet jelent, így saját magammal szemben is megnövekedett az elvárásom. Eddig is egy magasabb árfekvésben dolgoztam, de jelentősen ez nem drágítja a gázsimat" - utalt arra, hogy munkája révén folyamatosan az erotikus rendezvények vendége, mindemellett pedig legénybúcsúkra is meg lehet hívni. "Van egy határ, aminél többért nem lehet erotikus műsort eladni. Hiszen amennyiért én csak táncolok tíz percet, annyiért a fóti szemétégető mellett négy lányt kaphat az, akinek másra van igénye.”
Még több a velveten
- Ambrus Attila: Egyszer majd be kell mennem egy bankbaSzívét-lelkét beleteszi a kerámiáiba, az okostelefonokat viszont nem meri használni. Megvolt az egykori rabló első interjúja.
- 18+ A legpofátlanabb politikusok ülésteremben nézik a pornótA legutóbb lebukott azt mondta, egy nő megerőszakolását nézte meg figyelemfelkeltő céllal, más vicces emailekre hivatkozott.
- Osztrák mizu: Seggekről énekelnek lábossal a labanc indiánokMegpróbáltuk megtudni, ki lehet a szlovák, román, ukrán, horvát és szerb Fluor Tomi.






Kommentek
2009.11.27 12:34:21Jedlik
Keresem Mészáros Dóri faluszéli bukkake filmjét önkielégítés céljából. Ha valaki tud linket, tolja ide!
2009.11.27 12:36:21PiszkosFreddy
2009.11.27 12:31:16Mr. Makimajom
Mindíg van egy-két debil,akit hozzád hasonlóan nem a téma,és a szórakoztató kommentek érdekelnek,hanem az agyaskodás,arcoskodás.
Hajrá,csak így tovább!!!
2009.11.27 12:36:55fvipera
tetszik, amikor valakinek a bérét kurva-óradíjban határozzák meg. Ezt az egyenértékest alkalmazzák C. Ronaldo esetében is.
2009.11.27 12:37:05Mr. Makimajom
akarki
meg mindig nagyobb mint egy oylan embernek aki konzervativ latasmoddal bir es azt hiszi o szarta a spanyol viaszt :O
2009.11.27 12:37:53Mr. Makimajom
PiszkosFreddy
es mindig van egy oylan ember aki azt hiszi hogy par ures mondattal iget terjeszthet a birkak kozott.
2009.11.27 12:38:50PiszkosFreddy
Mr. Makimajom:
A te problémádon már tudnak orvosok segíteni,
keress meg egy specialistát!
2009.11.27 12:40:18Mr. Makimajom
es egy ujabb pengevaltas a hostol :D
szep volt d’Artagnant
2009.11.27 12:40:53Mr. Makimajom
Valami frappansabbra szamitottam de latom tul 40-en mar nehezkes
2009.11.27 12:41:22The Green Manalishi
2009.11.27 12:33:33PiszkosFreddy
Én az észak-európai szőrtelen fajtát kedvelem legjobban... Sajnos a tenyésztőknek még nem sikerült ezt tökélyre vinni, így a közönséges borotvált (felül rövid, sportos uszkár-bóbitával) fajtával is beérem.
2009.11.27 12:44:02akárki
Hát, én nem gondolom, hogy én találtam fel a spanyol viaszt, azt viszont nem tudom, te miért hiszed azt, hogy mérvadó a véleményed, és egy fikarcot is számít. Meg hogy miért érzed úgy, hogy nálad a világ esze.
Az ilyen kiabálós emeberek mindig gyanúsak. De van egy tippem számodra miért egy kurva lenne az ideális feleségnek. Nem tehetne megjegyzést a méreteidre.
Nincs szükségem férfias önértékelésre.
2009.11.27 12:45:03Senta.
Gyerekek, nézzétek meg Dórit a Télapós képen - tisztára majom pofája van, még jó, hogy megmoccant rá valami Mr.Makiban.
2009.11.27 12:45:51indahouse7
Én láttam egy pornófilmben Dórikát: a 20 cm-es Néger Broki csak úgy lazán beslisszant.
A jelenet egy fürdőszobában volt, és eléggé kikészült, mint itt egy pár kommentelő...
2009.11.27 12:46:28Mr. Makimajom
nem hiszem kedves akarki.
de egy mocskos kurva, rophadt ribanc stb mondatoknal szerintem megha szamodra nehezkes is felfogni, toleralobb.
2009.11.27 12:46:57akárki
Senta., ennél nem is világíthattad volna meg jobban a problémát :D
2009.11.27 12:49:16akárki
Mr Csimpánz, kérlek, mutasd meg, hogy hol írtam, hogy mocskos ribanc. Annyit jegyeztem meg, hogy nem egy észlény, és hogy hülye fejeket vág. A kurva szót te használtad, mikor megosztotad velünk a feleségideálodat.
Hogy ehhez te mit költöttél hozzá, az nem az én dolgom
2009.11.27 12:50:06Mr. Makimajom
na
zarul maki mokatara a kicsinyes, megfaradt, magabafordult, es nem utolso sorban megkeseredett kommenteloknek tovabbi szep napot kivanok es boldog karacsonyt sok befegest az asztalnal es boldog uj evet.
remelem jovore hasonlo mod beszelgethetunk es a szinvonal mit sem fog valtozni.
ne is valtozzon hisz a valtozas rossz dolog nemde?
legyunk igaz nagy magyarok/keresztenyek es verjuk a mellunk, hogy mekkora egy tokeletes eletunk van/felfogasunk.
2009.11.27 12:50:37fougyesz
illik azzal tisztába lenni, hogyha valaki elmegy sztriptiztáncosnak vagy meztelenre vetkőzik a playboyban, akkor bizony neveletlen és sületlen kölkök fognak nevetgélni, lekurvázni, leszottyattozni, lemajmozni. az összeg 99%a amit egy ilyen közzétet testér megkap az ember, az ezért jár. vagy mit gondolt, hogy azért kapja mert annyira szép? ugyanmár, a magyar génállomány annyira jó, hogy minden második csajról lehetne ilyen képeket csinálni... csak nem mindenki vállalja be... szóval pont a velveten álszenteskedve papolni a durva beszólásokért kb olyan mint egy pohár vizzel ellenlocsolni a tsunaminak. nevetséges. nem kell komolyan venni...
2009.11.27 12:51:18morisilwen
ez a csaj tök szép. nincs műmelle. profi abban amit csinál. retusálták a képeit, hogy tökéletes legyen a bőre. na és? íyg is esztétikus és szép. volt a dove-nak egy kampánya amiben csupa retusálatlan fotón, átlag nőket szerepeltettek. nem voltak csúnyák, de nem kaptam kedvet tőlük, hogy megvegyem a dove termékeket. az emberek nem az átlagra akarnak hasonlítani - a természetesen tökéletest közelítő szépség meg igen ritka. ezért technikával pótolják. ez ugyan jó nagy ámítás, de ez van. ilyenek vagyunk, így működünk, így lehet nekünk eladni a szart is ha szépen be van csomagolva és akik értik ezt a pszichológiát jól ki is használják. amúgy nem egészen értem miért kell minden egyes alkalommal - bárkiről és bármiről is szól egy cikk - a legtöbb kommentelőnek kiállítani magáról a szegénységi bizonyítványt? miért van az, hogy minden kommentelés előbb-utóbb személyeskedő acsarkodásba megy át?
2009.11.27 12:55:39fougyesz
"miért van az, hogy minden kommentelés előbb-utóbb személyeskedő acsarkodásba megy át?"
szerinted?
ha némelyik itt nagyhangú a valós életben ilyeneket engedne el mint amiket itt, kapna akkora sallert, hogy 30 colosra duzzadna a feje... igy meg nem kap.
anonimitás. érted...
2009.11.27 12:56:15Senta.
Kedves Kommentelő! Ha te is ordas kurvának hívod az ordas kurvát, akkor kicsinyes, megfaradt, magabafordult, es nem utolso sorban megkeseredett vagy! - Maki szerint a világ...
2009.11.27 13:02:27gonosztojás
Szerbusz Senta...
Nem ordas, csak magyaroschan Piroschkás..
kicsi, sárgás, de a miénk..
Makimazsom meg majd átvált a Makiverem nickre a képek nézegetése közben..
2009.11.27 13:02:28kyskalacs .
hát Senta. ilyen majomvilágba élünk sajna ...igy aztán sose lesz belölünk jó feleség :))
2009.11.27 13:02:45chek
Aki inkább nézné Mészáros Dórit szintikkel, annak erre: http://audioporncentral.com/2009/10/the-ultimate-gear-porn-2010-calendar-by-apc.html
2009.11.27 13:02:54chipshop
Ennek a lanynak gyonyoru teste van mondom nokent,szinten klassz testtel,de ez a wow faktor,coool:-)))Tokjol nez ki,es hajra:-))
meg kulonben is.Vegre nem valami muno,es ez klassz:-)
De tenyleg,most kut erdekel hogy mirol beszel es mennyi esze van?Ez nem muveltsegi vetelkedo:-))szoval fogalmam sincs ki o,de jo volt latni:-))
2009.11.27 13:04:21gonosztojás
nem bazze, nem műnő, csak csöpög a képekről a photoshop..
Pfffff...
2009.11.27 13:08:42erus 84
hühhha, ti meg olyan mergesek vagytok itt,
hogy ezert nem maradok.
2009.11.27 13:10:27OKAMI
Dev Null!
"OKAMI! Az igazi feleségnek való, az bezzeg azt nézi, hogy a pasi hogy néz ki, meg mekkora farka van!"
Bocs, kicsit rosszul fogalmaztam meg a dolgokat, nem pont így akartam... :-S
Ebből is ki lehet hozni valamit:
Az igazi feleség nem marad csak azért egy kisfarkú, ronda vén f..sz mellett, mert sok pénze van, az igazi feleségnek vannak igényei, de nem a pénz az első, mellesleg meg ha végignézel az utcán, általában ezt látod többször:
-kopasz, kövér férfi egy átlagos nővel. A férfiak sok esetben elvárják, hogy a feleségük úgy nézzen ki, mint egyesek ízlése szerint ez a nőstény fent, de ők már nem néznek tükörbe... és hány ilyen van.
Én sosem maradnék csak azért egy férfi mellett, hogy a pénzéből eléldegéljek, főleg ha NEM VAGYOK BELÉ SZERELMES, nem ad magára, sokkal öregebb nálam, de a fenti megtenné. Nekem nem lenne képem hozzá. Azzal meg ne jöjjön senki se, hogy beleszeretett az idős úrba, és álompárok (mint Dobó Katáról mondták). Kata nem kapott jó szerepeket, és érdekes módon kiszeretett az öregúrból.
2009.11.27 13:12:01Senta.
Annyira ki van készítve a csaj, hogy szimplán gumibabának néz ki. Kibaszottul nevetséges.
2009.11.27 13:12:49Mannah
Nyaktól lefelé elmegy, de az az arc, phöee...
2009.11.27 13:14:27OKAMI
http://m.blog.hu/me/melegemvan/image/kiszel.JPG
Ez jut eszembe, ha ránézek a fenti képekre....
Tünde
2009.11.27 13:14:41Mannah
Egyébként meg mi az, hogy nem műmell??? Nézzetek már rá! Feszíti a szilikon.
2009.11.27 13:15:24Senta.
Jah, szia Tojáska :)
2009.11.27 13:18:43OKAMI
"Egyébként meg mi az, hogy nem műmell??? Nézzetek már rá! Feszíti a szilikon."
Tudod, akik még nem láttak igazi női mellett (mert csak pornót néztek), igazi nőt, csak a gépük előtt kockultak, azoknak ezek is jók.
2009.11.27 13:21:21OKAMI
Az se véletlen, hogy Luxusprostiként hirdetik Mészáros Dórát.... vajon miért???
2009.11.27 13:25:57kyskalacs .
OKAMI- ne kérdezzél ilyet,mert úgy sem tudjuk hogy az :DD
2009.11.27 13:28:32OKAMI
:D luxusprosti?! :-O Az meg mi?! :-*
Csak nem?! De! Olyan mint...? :O Mint a Mészáros Dórácska? De miért? Hiszen ő egy szent! xD
Jót nevettem ismét.
2009.11.27 13:30:02Jedlik
Hölgyek és pajtások, akik áradoztok Dóri melleiről:
Plasztikai sebész kiemelkedő munkája ez is.
2009.11.27 13:30:38PiszkosFreddy
Mr. Makimajom:
Kedves,színes,szórakoztató egyéniség vagy.
Szép lehet az életed.
2009.11.27 13:32:02Dr.Traktor (ktari fanclub tag)
meztelen nő b+!!!!
megbasznám?
meg
fotosopp nélkül is?
igen!
van még kérdés?
nincs
megyek kiverem! de jó hogy van velvet!
YEAHH!
2009.11.27 13:32:23OKAMI
"Sikerei ellenére mindig elégedetlen magával, bár a konkurencia véleményére nem ad."
Az ellentét csak úgy sugárzik belőle... próbál okos lenni, de nem tud... illetve próbál okos dolgokat mondani, de nem megy neki... xD
2009.11.27 13:33:32Jedlik
Valaki tényleg nem tud egy-egy linket az European Bukkake 2 és az European Bukkake 4 c. filmekhez? Kiváncsi vagyok Dóri ifjúkori ballépéseire. Önkielégítési célzattal.
2009.11.27 13:33:54PaOntan
popoba engedi ?
2009.11.27 13:36:05OKAMI
#
2009.11.27 13:33:54PaOntan
popoba engedi ?
Szerintem, ha megfizetik neki, akkor igen. Szex közben meg úgy izgathatod fel, ha a bankkártyád számát suttogod a fülébe. Hajrá!
2009.11.27 13:37:42Jedlik
Tanulmányozgatom a munkásságát ( http://www.eurobabeindex.com/sbandoindex/dorothy.html )
és ott egy olyan, hogy Anal Master Class, szóval gyanítom igen, engedi popóba.
2009.11.27 13:39:24florabors
kizárólag a kommentekre voltam kíváncsi.
megérte bekukkantani :DD
2009.11.27 13:39:30PiszkosFreddy
2009.11.27 12:41:22The Green Manalishi
Kedves Green!Mindegy melyik fajtát szereted,
nagyon hűségesek,rajongva hálásak egy kis szeretetért,törődésért.Az igényes gazdik odafigyelnek rájuk,gondosan ápolják Őket.
2009.11.27 13:40:57OKAMI
32 éves? Pfff...
2009.11.27 13:41:59PiszkosFreddy
2009.11.27 13:33:32Jedlik:
Főketetted a kíváncsiságomatt!!Ha meglesz a film,szeretnék egy kopit belűle...kizárólag masturbálási célzattal...
2009.11.27 13:44:23Senta.
"Szex közben meg úgy izgathatod fel, ha a bankkártyád számát suttogod a fülébe."
Vagy meghúzás előtt lehúzod a combjai között.
2009.11.27 13:44:41Jedlik
Ezt googliztam össze ízelítő jelleggel:
http://www.teensex-movies.us/vids786qsx/ahme.html
2009.11.27 13:45:34PiszkosFreddy
2009.11.27 13:30:02Jedlik
Hölgyek és pajtások, akik áradoztok Dóri melleiről:
Plasztikai sebész kiemelkedő munkája ez is.
Jedlik,nekem is gyanús volt,de akkor a szája hogy lett ilyen gyenge?Elfogyott a zsé?Vagy mi?
2009.11.27 13:46:21Senta.
Freddy, azt Maki miatt hagyta ilyen majmosra :)
2009.11.27 13:46:22Jedlik
Tudja nyitni nem?
2009.11.27 13:46:56PiszkosFreddy
Senta: Nincs is szebb a pénzen vett,őszinte szerelemnél.....
2009.11.27 13:47:47fougyesz
http://galleries.primecups.com/dorothy/01/m1/_content/4.wmv
2009.11.27 13:49:55OKAMI
Hát szép... mit ne mondjak...
Ócska ribanc volt akkor is, meg most is.
2009.11.27 13:52:27Bartoki
"A melleim formája tetszik, bár már elgondolkodtam egy picivel nagyobb cicin is."
Nekem is tetszik, de a méret pont jó, nem kell nagyobb. :)
2009.11.27 13:52:28Senta.
KELL, hogy tudja, Jedik :)
2009.11.27 13:53:19PiszkosFreddy
2009.11.27 13:46:21Senta:
Nem akartam elmondani,mert maki megkért,hogy ne,mert neki nagyon kellemetlen,de azok után amit itt művelt nem tudom magamban tartani:
Mészáros Dóri az anyukája,azért volt így felháborodva a kritizáló kommentektől.Apuka pedig egy játékos csimpánz.De nem tőlem tudjátok...
2009.11.27 14:00:02nitro1
Nincs még téli szünet az isiben...?
Vagy eshetne egy kis hó, akkor a gyerekek kimennének szánkózni, és nem a gép előtt pötyögnének.
2009.11.27 14:02:35Solomon Freedlander
Van aki tenyleg megveszi ezt az ujsagot?
2009.11.27 14:08:38Lady Devonshire
Az én vőlegényem egyet mond az ilyenekre:
Agyonhasználtak
2009.11.27 14:09:13ezittenkéremmagyarország
most komolyan azon megy a vita hogy a képen szereplő kurvanéni kurva-e?
2009.11.27 14:11:33florabors
piszkos freddy, a szájából valszeg ezt lehetett kihozni :DDD
2009.11.27 14:12:27Totya_botya
Várjatok csak! Majd jön egérke a rendeleteivel, nem csak ruhát, de képet is csak
az ő ízlésének megfelelően lehet nézegetni!
Ne egymást ba…ssátok, hanem ezt az egérarcú patkányt!
2009.11.27 14:17:06florabors
műhaj, műmell, photoshop.
még a háttérben lévő karácsonyfa is műanyag.
plasztikvilág.
2009.11.27 14:25:00Dr. Stefan Krank
valaki szólhatna már a ribanc néniknek, hogy félig nyitott szájjal pózolni nem erotikus. tudom, hogy a Koviék ezt szeretik, de minden csaj fogyinak néz ki tőle. Dorotiblekk is.
2009.11.27 14:30:17vernarancs
Ezen kepesek voltatok vitatkozni?
Dori egy tipikus zsiraf: szep, szep de otthonra nem kene.
Nem egy eszleny es az elmult evekben nagyon fenn' hordja az orrat. De a kulseje miatt nem igen lehet ocsarolni (kiveve a szilikon melleket, bar amikor nekem volt hazza szerencsem akkor meg igaziak voltak). Erre is van igeny es ha van kereslet miert ne lenne kinalat. Egyebkent nem kurva, mert Boudi es a tobbi celebbel ellentetben dugasra nem lehet megvenni.
2009.11.27 14:31:37Dr. Stefan Krank
2009.11.27 14:30:17 vernarancs
pornót csinál még a drága?
2009.11.27 14:34:21chemical_tourist
...tegnap láttam valamelyik felnőtt adón egy csajjal...gyenge volt...műleszbi műmellekkel műanyagot (mű)kedvelőknek...
2009.11.27 14:35:38wazze37
'Mr Makimajom' igazat adok ama írásod mellet, hogy az észt a kúltúrát a toleranciát stb... nem a diplomával osztják. Azért mert valaki diplomás még lehet akkora sült paraszt, ogy kiesik a szájából a kolbász.
Fel kéne már végre fogadni, hogy ha már 20 éve demokrácia van ebben az országban akkor szabad vélemény nyílvánítás is van. Akinek a Dóra tipusú hölgyek jönnek be az olyat fog keresni és leszarja, hogy mennyit költ rá. Akinek meg nem az meg másmilyet. Ilyen egyszerű. A férfiakat mindíg is izgatták azok a nők akik többet mertek bevállalni mint az átlag.
Igazmondóember, kérdezném tőled, hogy vajon a főiskolát és egyetemet végzett barátaid közül tuti biztos mindegyik még rá se nézett azokra a képekre amiket Dóráról és hozzá hasonló lányokról, nőkről készítettek?
Lehetne itt regényt írni, hogy ki milyen de teljesen felesleges. Külömbözőek vagyunk és ezt vagy elfogadjuk vagy akkor minden hasonló esetben mehetnénk tüntetni.
2009.11.27 14:39:12Dr. Stefan Krank
2009.11.27 14:35:38wazze37
N-nel vagyunk különbözőek. egyébként meg tényleg hülyeség ezen vitatkozni.
2009.11.27 14:42:46vernarancs
Dr. Stefan Krank, szerintem lezbit csinal mar csak. A filmes szereplesei eleg gyengek, mar amit en lattam.
2009.11.27 14:47:24trafikuty
Dóri, ha engem is Mészárosnak hívnak, akkor most te rokon vagy ...?????? (név, cím, mobilszám leadva a telefonos kisasszonyoknak)
2009.11.27 15:05:06lagopus
Boldog Karácsonyt!
2009.11.27 15:05:10Androsz
Nagyon szép melle van. Biztos lesz, aki tudja, hogy műanyag, de ha az, akkor nem látszik rajta, a többin pedig látszani szokott. Ilyet kérek a Mikulástól.
2009.11.27 15:07:53Iron Man
dögös, az biztos
2009.11.27 15:13:50zaphodbeeb
szülinapi partin műsorozott nálunk is (igaz régebben) és gyönyörű.
a melle javított, de az is gyönyörű.
a férfitársak megnyugodhatak, pár perc alatt bele lehet szerelmesedni :)
2009.11.27 15:18:26bgp
Nem érdekes hogy műanyag, meg retusált. Azért ez a Méhszájas Dóra csinosabb mint egy rakás celeb p.a akit eddig raktak ide ki.
Rá már elfogadható a "celeb" kifejezés is.
2009.11.27 15:29:55hatR
utolsó!
2009.11.27 15:40:32Démonmac1
Naszóval, én igencsak kedvelem a Dórit, úgyhogy +1 medve aki megveszi azt az újságot.
és dedikáltatni is fogom:)
2009.11.27 15:41:46elég.volt
1 kurva 4 kurva áráért. Hol ebben az üzlet? Lehet, hogy a lógó melle...
2009.11.27 15:44:54dénesfi
szerintem is jónő a dóri, és azt sem lehet rá mondani hogy segghülye
2009.11.27 16:01:11Androsz
Elég.volt, neked ott vannak a kitömött mellű nők, akiknek a mellén, ha előrehajolnak, oldalt látszik a tömés ráncolódása is. Ennek a cicinek súlya van csak, aminek az érzete a férfi számára számos kellemes élménnyel járhat, ezen a helyen nem lenne ildomos a dolgot részleteznem. Én ezt a formát tartom nagyon kívánatosnak. Ízlés dolga.
2009.11.27 16:13:32Jedlik
Androsz: teljesen igazad van, Dóri melle remek munka. Esztétikusak a fotók, mindenképpen fedezném a kishölgyet természetesen.
2009.11.27 16:17:29Androsz
Hát vannak még velem rokon lelkek. :-))
2009.11.27 16:40:58psmith
Jól néz ki?
Jól.
Egy ribanc?
Az.
Ez a HP nyivákolt, mikor egy vonaglófesztivál után a társnőivel felajánlottak pár tucat kutyakonzervet, ha lesz belőle sajtóesemény. A kutyamenhely visszautasította (azaz csak mint adományt fogadta volna el). Sebaj, a vetkőző "művésznők" akkor ebből csináltak médiacirkuszt.
Aztán egy pár kommentelő átutalt párszor annyit mint ezek fizettek volna a reklámért. Minden cirkusz nélkül.
2009.11.27 17:13:55-boxos-
hú, blokkolnám ezerrel, még ha már 32 éves is. rajta legalább lenne mit markolni meg paskolni, nem úgy mint a gebe 20 éves "szupermodelleken".
régi pornófilmjei letölthetők valahol?
2009.11.27 18:10:33Vizimazsom
hatR: :DDD
2009.11.27 18:56:59Páneurópai Harci Kos
M.Dóri, élőben is(nemcsak képen) aranyos egy darab.
A filmjei szerintem torrenten fellelhetőek, némi kutakodás a nicknevei után sokat segít, google használata ajánlott:)
2009.11.27 23:11:22predi
Áhh, itt van videó is a fotózásról:
http://playboy.hu/video/90_meszaros_dori_es_a_mikulas.html
A sminkes csaj a legkomolyabb :))
2009.11.28 07:28:28kicscsávók
Sunáznám.
2009.11.28 08:41:14Bibolyaadávid
Nem vagyok finnyás jöhet!
2009.11.28 11:37:12Sirbrilla
első pillantásra látszik h műmellek...hogy nem lehet ezt észrevenni nem is értem..
2009.11.29 22:27:02Dev Null
OKAMI!
Gondoltam én, hogy nem olyan vészes a helyzet! :) Azt viszont akkor még nem fogtam fel, hogy egy hölgy a legaktívabb felszólaló! Valamiért nagyon berágtál a Dórikára, megéri a felhajtást? Szerintem többnyire megleli a zsák a foltját... bár néha csak remélem. Szerintem ezek a "sunáznám" hangok sem mind valódiak, de ez egy másik történet!