Judy Nero Marilyn Monroe-nak öltözve bizonygatja, hogy gyógyul

2010. március 11., csütörtök 12:36
A pánikbeteg expornós úgy gondolja, Marilyn Monroe bőrébe bújva gyorsabb és hatékonyabb lesz gyógyulása, az egykori szexszimbólum ruhájában még az utcára is kimerészkedett. Ezzel a húzásával ismét bizonyosságot nyert, hogy Judy Nerót valóban nem érdekli, ha tök hülyének nézik az emberek, bár állítása szerint barátai jó heccnek találják legújabb ámokfutását.

Szőke parókával a fején, Marilyn Monroe-kosztümben sétálgatott a járókelők között Judy Nero, alias Faragó Judit. A mostanában pánikbetegségével haknizó, celebkolléganőit lekurvázó egykori pornós a Nyugati pályaudvarnál merészkedett a jelmezben az emberek közé, ezzel tudatva mindenkivel, hogy most éppen teljesen jól érzi magát.

Nero esetében persze már meg sem lepődik az ember az ilyen húzásokon, tudvalevő, hogy magasról tesz arra, ki nézi őt hülyének. Sőt, véleménye szerint pont emiatt érzi annyira jól magát az egykori szexszimbólum bőrébe bújva. „Mindig is imádtam Marilyn-t. Az, hogy a reinkarnációja vagyok túlzás, csak sok közös momentumot véltem felfedezni kettőnk között” – magyarázta a Velvetnek a sztriptíztáncos, aki korábban a blogjában is ecsetelte, miért is hasonlít Marilyn Monroe élete az ő életéhez.

Például Monroe is elvált a férjétől és ő is. A Golden Globe-díjnyertes színésznő is depressziós és álmatlan volt, akárcsak Judy Nero. Mondjuk, ilyen alapon kismillió Marilyn Monroe reinkarnáció rohangál a világban, de az expornós még ennél is meggyőzőbben érvelt: „Házassága kilenc hónapig tartott, az enyém öt.... Az elnök szeretője volt... na! Itt álljunk meg! Én nem vagyok az elnök szeretője, bár még lehetek... Ha Ő is akarja!”

És aki ez idáig kételkedett volna igazában, annak Nero hétfőn be is mutatta, hogy a Monroe-féle ruhát mintha ráöntötték volna. „Marilyn egy szeretni való személyiség volt, aki ugyanakkor mindig valamivel megbotránkoztatta az embereket. Sosem lehetett tudni, mikor mit fog csinálni. Hajlamos volt ő is kifordulni magából” – magyarázta, és hozzátette, ha az ember – mint például hosszú ideje ő is - keresi önmagát, néha jó álarc mögé bújni, ott védelmet talál, míg végre erős lesz. „A környezetem jópofa heccnek gondolja. Sőt! A barátaim a napokban egy életnagyságú Marilyn képpel állítottak be. Az egyik barátnőm pedig Marilynnek nevezte el a kutyáját. Bár ő fiatalon meghalt, és ugye nem lehet tudni, hogy megölték vagy gyógyszer túladagolás végzett vele, én nem szándékozom meghalni. Inkább meggyógyulni. Addig pedig jól jön ez a stílus.”

Az expornós külföldön már egy éve Marilyn Monroe imitátorként lép fel, és állítása szerint nem akarják levenni a műsorról, annyira imádják. „Azt mondják, illik hozzám és ez vagyok én. Úgyhogy lassan én is elhittem. Amúgy is mindenki az, ami és aki akar lenni az álmaiban. Én miért ne lehetnék Marilyn?”

Kommentek

  • 2010.03.11 12:43:21AnnaM

    Na, neki is elmentek otthonról... Mindenki agyalágyult lesz egy idő után? Le kéne jönni a szerekről, vagymi.

  • 2010.03.11 12:46:31Kukori és Kotkoda

    Ez egy barom

  • 2010.03.11 12:46:33Tony S

    Vicc ez a csaj!

  • 2010.03.11 12:51:47vernarancs

    Kb ennyire gyogyulhatott meg:

    Hullaszállító: Visszük a halottakat! Hozzátok a halottakat! Visszük a halottakat! Hozzátok a halottakat!
    Falusi: Itt egy!
    Hullasz.: 9 penny.
    Öreg: Nem vagyok halott!
    Hullasz.: Mit mond?
    Falusi: Semmit! Itt a pénz.
    Öreg: Nem vagyok halott!
    Hullasz.: Tessék! Azt mondja nem halott.
    Falusi: Dehogynem.
    Öreg: De nem!
    Hullasz.: Tél’leg nem.
    Falusi: De mindjárt lesz.
    Öreg: Már jobban vagyok.
    Falusi: Mindjárt halott leszel.
    Hullasz.: Sajnálom, így nem viszem el.
    Öreg: Nem akarok a taligára kerülni!
    Falusi: Mit kényeskedsz, mint egy gyerek?
    Hullasz.: Sajnálom, így nem viszem el.
    Falusi: Ennyit igazán megtehetnél.
    Öreg: Csuda-jól vagyok!
    Falusi: Várj egy kicsit! Mindjárt kinyúlik.
    Hullasz.: Sietek Robinsonékhoz. Kilencen adták be a kulcsot.
    Falusi: Mikor jössz legközelebb?
    Hullasz.: Csütörtökön.
    Öreg: Tegyél le! Tudok én menni.
    Falusi: Nem tudsz te már semmit. Mondd, tényleg nem tudsz segíteni?
    Öreg: Hű, de jól érzem magam! (2×)
    /a hullaszállító leüti az öreget/
    Falusi: Köszönöm pajtás.
    Hullasz.: Csütörtökön jöv

  • 2010.03.11 12:54:50doktorbuta

    Ennyire nehéz lemondani arról, hogy "cikkek" jelenjenek meg az "emberről"?
    A hírhedtségről?
    Szánom szegényt, remélem tényleg jobban lesz.

  • 2010.03.11 12:58:59AnnaM

    2010.03.11 12:51:47vernarancs: örülünk az idézetnek, de nagyon nem vág ide...

  • 2010.03.11 13:04:26SzomszédKata

    semmi merylin monroe-s nincs benne. MM egy közismert szexszimbólum volt, Judynero egy leszbikus pornófilmekben szereplő csaj. a kinézetet és a gondolkodásmódot már ne is emlitsem..
    én meg akkor II. jános Pál reinkarnációja (haha) is lehetnék, mert neki sem volt felesége és nekem sincs (igaz férjem van...). Ő se olasz volt és én sem. Ő is szerette a gyerekeket és én is. Antikummonista volt, én is. 6 percig itta reggelenként a kávéjét én 4.5 percig. Nem volt macskája, nekem sem. Szóval több a hasonlóság köztem és az általam nagyra tartott egykori pápa között mint MM és Judy között mégse állítom magamrol hogy én lennék a reinkarnációja..

  • 2010.03.11 13:04:46kakukk78

    Judy pont erről bizonyitja azt hogy bolond.Kár érte mert szerintem női szemmel szép kis nő.
    Vérnarancs:Tán te is pánikbetegségben szenvedsz?:-)

  • 2010.03.11 13:05:52SzomszédKata

    ja.. és Ő sem szerette a leszbipornós színésznőket és én sem...

  • 2010.03.11 13:14:40kakukk78

    Kata nyugi...;-)

  • 2010.03.11 13:17:17OmegA404

    Tán rossz helyre ment a mélytorok?
    Szétdugták az agyát?

  • 2010.03.11 13:18:22OmegA404

    JA és dugnám... nyilván.

  • 2010.03.11 13:22:52ezittenkéremmagyarország

    OmegA404: micsodáját dugták szét???????????

  • 2010.03.11 13:26:09Kiskrapek

    A Kozsó meg minek öltözik be, amikor ilyen szerepjátszós dugást csinálnak ?

  • 2010.03.11 13:29:18gonosztojás

    krapek
    Argentin dognak..

  • 2010.03.11 13:31:02mykee

    Na ja, ha már tegnap betettem ide a linket, akkor itt van újra, aki kíváncsi a riportra:
    [link]

    Közben meg jót mosolygom...

  • 2010.03.11 13:33:47Bougheau Tschichka

    a többeik a kurvák, pedig ő nyelte pénzért a gecit

  • 2010.03.11 13:34:18k13

    jó segge van :P

  • 2010.03.11 13:37:33gonosztojás

    Azért azt meg kell állapítani hogy abszolut "suna" kategóriás a lány,
    hogy az itteni szóhasználattal éljek.
    Nagy kár hogy nem a normál hetero világba tartozik.

  • 2010.03.11 13:50:28index-cenzura.biz

    kkrekeke, hogy pukkadoznak a kispolgárpalánták itt a fórumon :)

  • 2010.03.11 13:52:23Penta-bá

    Sini-sini.
    Oh yes.

    Ez veszélyes, hogy amit csinálok annak képzelem magam:DDDD
    Foglalkoztam lovakkal,
    mégsem hittem magam csődörnek.DDD
    Hát pedig.........

  • 2010.03.11 13:53:38Silent Bob

    Most már áruljátok el milyen műsort és melyik csatornán fog vezetni a művésznő, hogy napi két cikket olvashatunk tőle.

  • 2010.03.11 13:54:10Silent Bob

    helyett róla.

  • 2010.03.11 13:58:55tuskó

    finomfenekű:)

  • 2010.03.11 14:09:29gonosztojás

    tuskó
    meg hát..

  • 2010.03.11 14:17:26gonosztojás

    Silent bob
    Ebben a marilynes cuccban minden nap elnézném tőle az időjárás jelentést akár egy óráig is...

  • 2010.03.11 14:18:17SzomszédKata

    most komolyan tetszik nektek? én megnéztem a blogját kíváncsiságból, illetve azomn a képeket és nem egy szép lány.. szerintem

  • 2010.03.11 14:26:30gonosztojás

    SzomszédKata
    Asszem most konkréten nem arról értekezünk hogy hasonlít-e Venusra nyakon felül...

  • 2010.03.11 14:29:55kakaósbögre

    istenem.ha hülye hanem dugnám minta tököt.

  • 2010.03.11 14:33:51vernarancs

    2010.03.11 12:58:59AnnaM

    De.

  • 2010.03.11 14:35:08gonosztojás

    Meg fog gyógyulni ha szakít az idióta életnmódjával, amiben bemagyrázza magának hogy neki mindenáron továbbra is pornós vagy ahhoz közeli dolgokkal kötelező foglalkozni.Ha valaki mindig ugyanabban a körben forog, olyanokkal tartja a kapcsolatot akik a betegsége megjelenésében is ott voltak, jobb ha elmegy magáról méretet vetetni Hercsik koporsóssal hogy ne terhelje ilyesmivel majd a családot..
    Ezt most szándékosan írtam drasztikusan, hátha olvassa ő is a postot.

  • 2010.03.11 14:37:00Sixx! Anyád is nyugger?

    Ez hülye. Csak tudnám, mijafaszé kell reklámozni?

  • 2010.03.11 14:39:27sanyix

    mitől pornós ez a csaj? Csak leszbi meg hasonló softságokban volt. Amíg meg nem dugják a kamera előtt addig meg nem pornó...

  • 2010.03.11 14:42:47gonosztojás

    Vigyázunk a hülyézéssel.
    Van olyan ismerősöm aki egy munkahely elhúzódó elveztése miatt lett depressziós és pánikbeteg.
    Két kiskorú gyerekkel.
    Mondjuk itt Judy a saját maga tevékeny részvételét is okolhatja a következményekért.
    Nem volt elég intő példa neki úgylátszik a szakmabeli Moniqe Couvet esete..

  • 2010.03.11 14:43:52sir fanyuly

    nálunk vidéken rendbejöhetne....

  • 2010.03.11 14:47:43gonosztojás

    Ugye, üzlettárs?
    Elvinnénk egy jó kis disznóölésre oszt elfelejtené a pánikot a tepsi hurka-sütőkolbász kombó meg 2 lityi bor után..

  • 2010.03.11 14:49:48Gene Simmons, a PEGAconsult Kft. ügyvezetője

    Sunáznám...de az biztos, hogy nem beszélgetnék vele.

  • 2010.03.11 14:52:56sir fanyuly

    tojcsi: én mondtam neki mikor itt kommentelt a mútkor, hogy 3500 naponta meg koszt és kvártély...azt mondta ki akar kerülni a mókuskerékből....de nem kellett neki:( pedig esténként is csak betakargatnám:)

  • 2010.03.11 15:03:04gonosztojás

    Jó. Te takargatod, én meg adom a jóéjt! puszit..
    puszit..puszit.puszitpuszit...nyammnmyamm..
    Balllatonlllelllle!...
    nemis..
    Llllilllllafüred!
    Lllllosangellllles!

  • 2010.03.11 15:03:17KriszRebel

    Pedig Judynak tök jól ál a Marilyn koztűm,aranyos benne,az még nem aszt jelenti hogy bolond és hogy elment az esze,csak azért mert ígyérzi jól magát,vagy mutogasa.Amolyan kis leánykásan viselkedik lehethogy,de nem bolond!

  • 2010.03.11 15:04:34sir fanyuly

    tojcsi: semmi baj, mindjárt adom azt a fránya tabit:))

  • 2010.03.11 15:09:18gonosztojás

    Nyul
    költözzünk át a galambokhoz a papagájosra.
    Nem jön ez a Jutka...
    C'mon

  • 2010.03.11 15:12:081Valaki

    go Judy go!
    Nincs még vége! Biztos kitalálsz még valami baromságot, hogy ilyen színvonalas hírekkel örvendeztethess minket!
    Nyugi, Napoleon a 2es szobából majd mevigasztal...

  • 2010.03.11 15:29:42KriszRebel

    Sőt Judy Nero a legaranyosab csaj.Szexis,vonzó,igazi nő egy picit bolondos de melik csaj nem.Tud szexelnni,főznni,táncolnni mikőzben levetkőzig.Kel etől job nő.Aranyos huncut csajszi!!!

  • 2010.03.11 15:33:46stikasz_1

    Judy Nero? Monique Couvet? Dobja még valaki Michelle Wild nevét is, hadd legyen szép a hölgykoszorú. Basszus, a pénzéhes orvostanhallgatókat ekézik, amikor ilyen "szakemberek" dolgaival van tele a média...

  • 2010.03.11 15:50:52vernarancs

    Sot dzsudinero az egyetlen noszemely a foldon!

  • 2010.03.11 15:56:20kakaósbögre

    amennyire hülyül még a végén elfogadja a nyúl ajánlatát...de akkor lefosom a vádlim.

  • 2010.03.11 16:07:57nunista

    Ez nem beteg????

  • 2010.03.11 16:09:06kakaósbögre

    kit érdekel?ezért a seggért csak elviselném..:)

  • 2010.03.11 16:15:36mykee

    Hát ha a bulvárnak hír kell, miért ne csinálna? Aztán jöhetnek majd az okos kommentek, akik komolyan veszik a szívatást.
    :-)))
    De ezt a disznóölést megkérdem tőle, nem tudom mit mondana... A színpadon már főznek is tánc közben.
    :-)))

  • 2010.03.11 16:17:57kakaósbögre

    egyébként akkora fake ez a hír mint ide Tibet.
    mindettől függetlenül lerángatnám ezt a cuccot róla.

  • 2010.03.11 16:20:14mykee

    2010.03.11 16:17:57 kakaósbögre:
    Rájöttél? :-))) De ha a bulvár szeret csámcsogni, adjunk neki, hogy legyen min... :-))) Cirkuszt a népnek!

  • 2010.03.11 16:34:14AnnaM

    2010.03.11 14:33:51vernarancs

    de nem.

  • 2010.03.11 16:39:06Eprecske01

    "Én nem vagyok az elnök szeretője, bár még lehetek... Ha Ő is akarja!"
    Ezek szerint a Judyka akarja...de mégis melyik ocsmányságra gondolt? :/

  • 2010.03.11 16:41:09AnnaM

    csak nehogy úgy végezze mint a johnson lány...

  • 2010.03.11 16:45:35vernarancs

    2010.03.11 16:34:14AnnaM

    De igen.

  • 2010.03.11 17:00:31AnnaM

    2010.03.11 16:45:35vernarancs

    nem nem.

  • 2010.03.11 17:02:49vernarancs

    2010.03.11 17:00:31AnnaM

    Lehet, hogy neked nem. De valojaban igen.

  • 2010.03.11 17:28:03deflorator

    Ha úgy érzi, hogy bizonyítania kell, hogy jól érzi magát, akkor nem lehet túl jól...
    Inkább egy szanatóriumban lenne a helye pár hétig vagy hónapig.

  • 2010.03.11 19:49:30Gatto Negro

    Még hogy Marilyn Monroe? LOL!!! A főoldalon található fotón pont úgy néz ki, mintha Medveanyó panoptikumból elcsórt viaszfiguráját tették volna ki az utcára...:)))

  • 2010.03.11 23:10:33KriszRebel

    A főoldalon található fotón Judy nagyon szép és vonzó.A kép izléses,tüzes,szemetgyönyörködtető.A fotós szintén nagyon szép munkát végzet/BRAVO/!Egy szép képhez szép terentmény kel és jó fotós akor tökéletes a kép.Mind két dolog meg volt.Aki viszont ere aszt mondja mintha Medveanyó akor vak vagy nincsen izlése,izléstelen!A szanatóriumról nemis beszélve,vigyáz az élet kiszámíthatatlan,néha kegyetlen,ne igyál a medve bőrére,még te is ki köthetől szanatóriumban!

  • 2010.03.14 18:45:22kivagyokén

    Mostanában nagy divat lett Marilyn-reinkarnációként bemutatkozni. Először az az a félkegyelmű nő, aki cikket is íratott magáról azzal, hogy ő "Marilyn javított kiadása" aztán meg ez a f@szszopó.
    Miért hiszik azt az emberek, hogy ők egy híresség reinkarnációi?

    Mellesleg Marilyn egy gyönyörű, különleges kisugárzással rendelkező nő volt, ez a nő meg csak egy olcsó lotyó, aki nem tud már hogy a köztudatban maradni.

  • 2010.03.14 23:50:29KriszRebel

    Lotyó,Hm!Mellesleg Judy nem lotyó mire fő ezek a szavak,ismered,meg bántot hogy lotyónak nevezed.Egy szép ari csaj aki egy picit kisleánykásan viselkedik.De kinnek nincsen hibálya,senki sem tökéletes.Ezek szerint ha ő lotyó akor vele együt rengeteg csaj lotyó volna!

  • 2010.03.15 01:16:45KriszRebel

    Aszta félkegyelmű nő,faszopó!Szép szavak!Mellesleg Judy szintén gyönyörű,különleges kisugárzással rendelkező nő!Mindegyik képen gyönyörű,elbűvölő!

CímkékCímkék

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
hirdetés