Mi ez, hogyan működik? Celebhatározó - Magyar Hírességek Adatbázisa

Völgyesi Gabriellát az önkontroll óvta meg a celebgyártól

2010. március 22., hétfő 09:34 | Frissítve: 2010. március 22.
A Unique együttes 33 éves énekesnőjét már csak a szakvizsga választja el a szárazbélyegzőtől. Annak ellenére, hogy még nem tagja a Budapesti Ügyvédi Kamarának, Völgyesi igyekszik példamutató életet élni, amiben már-már görcsös önkontrollja segíti. Bár Völgyesi Gabriella nem celebvilágbeli elszólásai miatt lett ismert, nemrég ő is részt vett az RTL Klub főzőműsorában, ami után több lap is megszólta azért, mert a forgatás alatt nem tudott kellően ellazulni.

A bulvárhír-termést tekintve Völgyesi Gabriella aligha éri utol a celebvilág olyan neves versenyzőit, mint Kiszel Tünde, Hajdú Péter vagy Benkő Dániel, holott nemrég még az RTL Klub főzőműsorában, a Vacsoracsatában is szerepelt. A 33 éves énekesnő a Velvetnek elmondta, több okból döntött úgy, hogy feltűnik a műsorban. „Felkértek rá, és az is szerepet játszott, hogy a Unique-nak nemrég jelent meg a Hiszed vagy sem című kislemeze. Szerencsére már most nagyon pozitívak a visszajelzések, de azért szeretnénk minél több fórumon bemutatni. Erre a műsorban lehetőségünk nyílt, aminek nagyon örültem” – mondta a Velvetnek Völgyesi, akit a Vacsoracsata után több újság is megszólt azért, mert saját bevallása szerint sem tudott kellően ellazulni a forgatás alatt.

A36V4016

Otthonról hozta az erős önkontrollt

„Mindig le kell vetkőznöm ezt a nagyon erős kontrollt, ami a fejemben van, és ez teljesen sosem megy, ami nem biztos, hogy baj. Nem az a bulvárhős vagyok, akit azért szeretnek, mert mindenféléket mond, vagy csinál. Ráadásul ügyvédjelöltként, aki mindjárt belép az ügyvédi kamara tagjai közé, figyelnem kell arra, hogy milyen életet élek. Törvényi kötelezettségem mindenkor az ügyvédi hivatáshoz méltó magatartást tanúsítani. Még várat magára, hogy megtaláljam az egészséges határt, minden esetre egy nyilvános, ordenáré hányás egy műsor kellős közepén nem férne bele, mert akkor azzal játszanék, hogy kicsap a kamara. Egyszerre kell kamera- és kamarabarátnak lennem, valamint arra is figyelnem kell, hogy se a Unique, se a szakmám ne sérüljön a celeblét miatt.”

IMG 7857es

Az énekesnő úgy véli, hogy az önkontrollt valószínűleg otthonról hozta, de azt sem tartja kizártnak, hogy a szerzett tapasztalatok késztetik arra, ne adjon támadási felületet. „Valójában nem is értem, miért van ez ilyen erősen bennem, hiszen nem támadnak, sőt.” Völgyesi Gabriella úgy sejti, azt is az önkontrollnak köszönheti, hogy nem darálta be a celebgyár, ugyanis mint mondta, nem szeretne minden hülyeséggel feltűnni a médiában.

Hízelgő a Playboy

„Megjelenhetnének velünk kapcsolatban könnyedebb témák, de nem akarom, mert van egy másik lábam, és a kettőt szeretném szinkronban tartani a lelkemben. Persze, le is vetkőznék, ha akarnék, de nem akarok”- utalt Radnai Péter top tízes „kit látnék a Playboy hasábjain” listájára Völgyesi, akinek azért persze legyezgeti a hiúságát a Playboy-főszerkesztő többszöri megkeresése. „Persze, hogy jólesik, hisz én is nőből vagyok, de nem tudom elképzelni, hogy megmutassam a bájaimat. Annál sokkal szemérmesebb vagyok. Végül csak igaza lesz annak az újságnak, amelyik azért kritizált, mert nem tudok ellazulni a kamerák előtt: egy prűd görcshalmaz képe rajzolódik ki, aki szórakoztatni próbál” – ironizált.

A36V5556

Völgyesi Gabriella korábban emlegetett másik lába a paragrafusokat tapossa, a Unique harminchárom éves énekesnőjét már csak szakvizsgái választják el attól, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja legyen. Addig is egy belvárosi ügyvédi irodában dolgozik, ahol ügyvédjelöltként hasonló feladatokat lát el, mint főnöke. A különbség csak annyi, hogyha valami történik, nem őt terheli a felelősség. Ja, és, hogy nincs bélyegzője.

Gyermeket terveznek

Miután ismertsége miatt jobban odafigyelnek rá, Völgyesinek jobban kell koncentrálnia a feladataira ahelyett, hogy egy póznak próbálna megfelelni. Főnöke tolerálja médiabeli megjelenéseit, ezért az sem gond, ha az iroda helyett az RTL Klub stúdiójában interjúzik a munkakezdés időpontjában. „Már nem várok magamtól emberfelettit, mint régen. Tudomásul kellett vennem, hogy nem tudok olyan gyorsan fejlődni szakmailag, mint a többi ügyvédjelölt, de amely ügyekkel foglalkozom, abban igyekszem a maximumot nyújtani. Amint ezt tudomásul vettem, lenyugodtam, és már nem ostorozom magam, mert akárcsak a többi ember, én sem tudok többet teljesíteni 100%-nál.”

IMG 0731

A Unique énekesnőjétől azt is megtudtuk, hogy pasijával, az együttes zeneszerzőjével 14 év együttlét után gyermeket terveznek, de az esküvőn nem gondolkodnak, mert egyszerűen nem érdekli őket a papír. „20-23 éves korom óta imádom a gyerekeket, de eddig mást tartottam fontosnak. A gyerekvállalás időpontja pedig a szakvizsgától függ, azzal még szinkronba kell hoznom” – mondta.

Küldje el  |  Nyomtatható  |  

Kommentek

  • 2010.03.22 09:51:38Netizen70

    első:)

  • 2010.03.22 09:58:56chemical_tourist

    második! Domina a csaj!

  • 2010.03.22 10:04:49Yoss

    Jó fej, szép is, okos is..Mi kell még? Csak nehogy "igazi" magyar celeb váljon belőle!

  • 2010.03.22 10:11:19nico777

    Szerintem ő akkor sem tudna lealacsonyodni Kiszel, Győzike, Pákó, Hajdú Péter, stb. szintjére, ha nagyon akarna! Ő annál sokkal intelligensebb, hogy ezekhez a mögöttes érték nélküli, magamutogató "celebekhez" hasonlíthatna. Sokat kellene neki ahhoz butulnia!!
    Szép, okos, és még a hangja is jó!
    Miért is lenne arra szüksége, hogy hülyét csináljon magából???

  • 2010.03.22 10:26:54Hárslevelű

    Gabi nagyon ott van.
    Teszi a dolgát, istenien néz ki!
    Gyönyörű a hangja, sikeres.
    Egyszerűen így szeretjük, amilyen.
    Remélem soha nem hülyül meg.

  • 2010.03.22 11:31:51Csibefogó

    Imádom ezt a NŐt!!

  • 2010.03.22 11:55:12kamgabi

    Végre egy normális nem celeb celeb.

  • 2010.03.22 12:30:01anyahajókabinajtóhajtogató

    tökéletes

  • 2010.03.22 12:30:25Schobert Pákó

    Könyörgöm fogadd el a playboy ajánlatát Gabriella, látni akarom Magyarország leggyönyörűbb melleit!!!!

  • 2010.03.22 12:33:51Edward Nygma

    Na, belőle kéne még több, és akkor jutna egy nekem is! :)

    Nemcsak szép nő, de mindkét választott "szakmájában" is sikeres tud lenni, és mindemellett komoly értékrend is bele van építve... Tényleg, minden jót neki!

  • 2010.03.22 12:36:46SZDSZPistike

    MELLEK
    Nagy-nagy mellek

  • 2010.03.22 12:42:12ebenbry

    A cicije valóban hatalmas, de az arca olyan Molnár NagyŐ Anikós.

  • 2010.03.22 12:48:28brrrrrr

    sznob idióta ribanc,
    állandóan az ügyvéd leszek duma nyomatása, most komolyan, miért kell ezzel felvágni? ki a szart érdekel, akkor ő most olyan nagy szám ? mielőtt jön a sok "irigy vagy mert vitte valamire" elárulom, én is ügyvéd vagyok, belülről nem olyan nagy fun, mint kívülről nézve, szerintem.

  • 2010.03.22 12:49:04borisz

    istenem, évek óta imádkozom, hogy valamelyik lapban dobja le a ruháit, de ezek szerint reménytelen..
    hüpp

  • 2010.03.22 12:53:40ebenbry

    Igen ez a "jogot végeztem, ügyvédjelölt vagyok" szöveg tényleg elég beképzelt dolog. Főleg 33 évesen, amikor már régen szakvizsgázott ügyvéd lehetne, nem csak egy mezei lótifuti ügyvédjelölt.
    Évente sok száz jogász végez Magyarországon, nem olyan különleges dolog, hogy ő is köztük van, legfeljebb a kívülállóknak, akik nem látnak bele.

  • 2010.03.22 13:07:58misbelief

    "brrrrrr", "ebenbry":
    Nem azért, mert én írtam, de...
    [link]

  • 2010.03.22 13:16:39macmonk

    Vegulis igazatok van, sokkal jobb olyan celebeket nezni a TV-ben, akik butan bamulnak ki a fejukbol. Az viccesebb egy kicsit, nem kell rajuk irigynek lenni. A magyaroknak meg ugy latom tenyleg Molnar Aniko es Gyozike a szinvonal...

  • 2010.03.22 13:24:06pentye

    szeretem a unique-ot nagyon, de tényleg túl sokat nyomatja ezt az ügyvéd vagyok/leszek dumát Gabi. Nem is tudtam h ez a srác a pasija!:O kár:D

  • 2010.03.22 13:25:05ebenbry

    2010.03.22 13:16:39 macmonk

    nem látok túl nagy különbséget aközött, hogy Molnár Anikót, Győzikét meg Völgyesi Gabit nézik a TV-ben az emberek. Mind celeb, bármelyiket nézni, leülni miattuk a TV elé elég szánalmas dolog. Völgyesi Gabi a "jogász vagyok, nem vetkőzök", Győzike meg a "dicsak, de sukár" szöveggel hívja fel magára a figyelmet.
    Az eredmény ugyanaz: nézi őket a birka nép és keresi az indokokat, hogy az egyik mitől jobb a másiknál.

  • 2010.03.22 13:34:39Anhel

    Alapvetően egy helyes, kellemes jelenség. Igen, a cicije is rendben van, tényleg megérne egy pár oldalt a nyuszisban...:)
    De az utóbbi időben kezd belecsúszni az örök "éppenállamvizsgázom" Bálint Toncsi-féle "rácáfolok a hiedelemre miszerint egy szép, dekorítav nő nem is lehet okos tételre" szerepkörbe, és ez neki azért nem áll jól, mert tényleg görcsöl emiatt. Nincs egy természetes megnyilvánulása a kamerák előtt, annyira koncentrál az imidzse megőrzésére.
    Nem kéne ezt a részét erőltetnie.
    Énekeljen, legyen ügyvéd, legyen, maradjon boldog!

  • 2010.03.22 13:56:11borzash

    ültem mellette egyszer szemináriumon. élőben is ilyenek a mellei (meg nem is hülye). mondjuk a zenkarát nem bírom.

  • 2010.03.22 13:56:29Chiacig

    Mindig gyanús, amikor valaki azt reklámozza, hogy ő valójában mennyire normális és igen, ez a duma az ügyvédkedésről már nagyon unalmas.

  • 2010.03.22 13:58:39Bamba Barack

    A családjukban a húga volt a normális.Gabi mindig is többre tartotta magát mint ami...

  • 2010.03.22 14:13:57rágypéksérotomsik

    Ha nem akar celeb lenni, akkor miért akar celeb lenni???

    Aki nem akar celeb lenni, az teszi a dolgát és nem tolja bele magát a médiába. Énekel, ügyvédkedik, tanít, fát ültet, falat rak, takarít, egyszóval csinálja azt, amihez ért.

    A jogászkodásról meg csak annyit, hogy ma csak teljesen sztyupid elmék nem végzik el a jogot, tele van az ország futottak még jogi karokkal, ahol ha fizetsz, átmész. Csak pénz kérdése. Ezért van annyi segghülye fiatal ügyvéd meg jogászkodó balfék.

  • 2010.03.22 14:25:03vakarakar

    Mondjuk ő az ELTE-n végzett, ami ha nem is a legjobb, de elég nehéz.
    Az, hogy 33 évesen "még csak" jelölt, az amiatt is van, mert mellette énekel, turnéztak... Lehet utána csinálni. De persze az átlag kommentelőknek semmi sem elég, illetve a kákán is csomót keresnek.

    Gabi messze magasabb szinten van, mint Zimány Lindácska.

  • 2010.03.22 14:35:59rágypéksérotomsik

    vakarakar: több ezren csinálják utána, sok kákán is csomót kereső kommentelők - olyanok is, akik munka és család mellett, sokkal rosszabb anyagi háttérrel végzik az egyetemet. Például az ELTE-t (és igen, igazad van, már két éve nem országelső a jogászképzése, mert átvette a vezetést a győri SZE.)
    Zimány Lindát illetően egyetértünk, mert nála alacsonyabb szinten... csak ha a vakond is érdeklődik. (by Hofi)

  • 2010.03.22 14:39:37Grigorij

    "pasijával, az együttes zeneszerzőjével 14 év együttlét után gyermeket terveznek"

    Jó, jó, de mennyi van még ahhoz hátra?

  • 2010.03.22 14:47:53vakarakar

    rágypéksérotomsik: (jó a neved :) ) Ok, elfogadom, hogy sokan hasonlóan csinálják, de én csak arra akartam utalni, hogy általában ha egy celeb, vagy egy ismert ember tanul valamit, azt rögtön leszólják, hogy ugyan, büfészakon van, mindenki meg tudja csinálni. Sokszor egyet is értek ezzel, mert pl. sok bölcsész szaknak nem látom értelmét. Ok, hogy rengetegen végeznek jogot, de ez azért komolyabb, mint pl. a média-esztétika szak. Egyébként meg, akik nem alkalmasak jogásznak, azok előbb-utóbb kényszer pályaelhagyók lesznek.
    Szerintem Gabi esetében dicsérendő, hogy nemcsak az egyetemet végezte el, hanem teljesítette a jelölti időt is és készül a szakvizsgára. Ha ügyvéd lesz belőle, ha nem. Nem baj, ha büszke rá. Annyira sokat azért nem szerepel médiában, hogy ez túl sokakat zavarjon.

  • 2010.03.22 14:52:28vakarakar

    Kíváncsi lennék mi az a foglalkozás, amire azt mondanák, hogy ez igen. Büszke lehet magára! (Irónia nélkül!)
    Talán az orvosi?

  • 2010.03.22 14:54:14Patreides

    Nem lehet "csak énekelni". A zenekart és a lemezeket promotálni kell a médiában.
    Ez van, ez így működik.

  • 2010.03.22 14:56:37Mayday

    Azé' kiváncsi lennék rá hogy ha nem szilikon a melle akkor mitől áll így 3x évesen...

  • 2010.03.22 15:00:47mbaye

    2010.03.22 14:52:28 vakarakar

    Szerintem azt senki nem kifogásolja, hogy mi a munkája (ő éppen ügyvédjelölt, de lehetne orvos, mérnök is), de ezt állandóan emlegeti, hogy megkülönböztessen magát a többi celebtől és villantson egyet a pórnépnek. Ez a baj. Ha orvosit végzett volna, és azzal vág fel, akkor az lenne a baj.
    Csak csendben végezni kellene a munkáját (ami egyáltalán nem különleges) és mellette énekelgetni (amiben lehet különleges).

  • 2010.03.22 15:07:06vakarakar

    mbaye: Rendben. Csak szerintem nem hirdeti ezt annyit. Inkább az újságírók kíváncsiak erre, ő meg válaszol. Lehet, hogy el kéne zárkóznia ettől és csak a zenéjükről kéne tájékoztatni a jónépet, de nem látok ebbe akkora kivetnivalót, mint a pl. a vetkőzésben :).

  • 2010.03.22 15:10:24Patreides

    Hát mit mondjon, ha a riporter az életéről kérdezi? Hogy civilben vécét takarít egy lebujban, vagy segédmunkás a kazángyárban?
    Vagy azt kellene mondania, hogy "van civil foglalkozásom, de erről nem szívesen beszélek"?

  • 2010.03.22 15:14:33.syl.

    o igen, engem kell utalni, en kerdeztem errol.

  • 2010.03.22 15:17:53Hárslevelű

    Akinek Győzike kell, nézze.

    Én inkább (sajnos csak) nézem, meg
    hallgatom Gabit.

  • 2010.03.22 15:21:00Ancient Methods

    nem vagyok oda a popzenéért, de amit ők csinálnak, az jó, a csaj hangja szép, van mondanivalója a szövegnek. a teste se rossz, meg valószínűleg az agya sem, ha elvégezte a jogot, de a tv interjúkban egy irritáló picsa rajzolódik körbe.

  • 2010.03.22 15:21:53Tonyk

    húúú, mit kapna a mellei közé :PPPPPPP

  • 2010.03.22 15:24:16Hárslevelű

    Engem is irritálhatna egy kicsit.

  • 2010.03.22 15:30:48BISMARCK

    Én az éneklésre büszkébb lennék.
    jogász=betűmagyarázó

  • 2010.03.22 15:36:10Bougheau Tschichka

    A legutóbbi főzöcskés tévéműsorban majdnem minden adásnap kitette azt, amije van.

    Ezzel még nem lett volna baj, de ötpercenként lenézett rájuk, ami nekem azt juttatja eszembe, hogy vagy szorongásos, vagy többre képzeli magát

  • 2010.03.22 15:36:14Patreides

    .syl.: "o igen, engem kell utalni, en kerdeztem errol."

    Senkit nem kell utálni.
    Úgy értem, ilyesmiért.

  • 2010.03.22 15:41:41Pink72

    Gabi istennő! Jófej, természetes, okos, és tehetséges. minden jót neki! :)

  • 2010.03.22 15:42:53.syl.

    Patreides: oke, csak azon ment a vita, h milyen bekepzelt, h errol beszelt. engem speciel ez az oldala jobban erdekelt, ugyanis eleg sok mostanaban a mondvacsinalt ugyvedceleb

  • 2010.03.22 15:44:20Füredi 2.0

    Engem csak az zavar Gabiban, hogy olyan furcsán veszi a levegőt éneklés közben.

  • 2010.03.22 15:50:51rágypéksérotomsik

    Szívesen olvasnám azt a névsort, ami azoknak a nevét tartalmazza, akiket megkerestek ugyan a főzőműsorok, de köszönettel nemet mondtak.
    És azt a listát is, amin azok vannak, akik önként ajánlkoztak, de a csatornák mondtak nemet :)

  • 2010.03.22 16:08:10gulb

    Nem is kell velemnyt irni mindent leirtatok mar:)
    Enekeljen az jol megy nekik.

  • 2010.03.22 16:15:27Hárslevelű

    utolsó.

  • 2010.03.22 16:22:38stabiloboss

    I would suna this Ribizli

  • 2010.03.22 16:26:15Nyiri

    Hm. Ismerek olyat aki vele egy helyen "dolgozik" jelöltként. Hát igen. Mivel Ő építi a karrierjét így csak a legegyszerűbb ügyeket kapja amit kb. egy elsőéves lazán letud. Nem választanám ügyvédemnek az tuti. Úgy mászkál a többiek között mintha felsőbbrendű lenne.

  • 2010.03.22 16:30:22Füredi 2.0

    Nyiri: nekem - bíróként - más a tapasztalatom. Komoly alázat van a lányban a szakma iránt.

  • 2010.03.22 16:31:44Nyiri

    Bírókkal szemben még szép.

  • 2010.03.22 18:57:19Tozonborz

    Nahát, ez az együttes még létezik?!

  • 2010.03.22 19:26:00édriennn

    nah ő az elviselhető kategória nekem...a zenéjük nem a kedvencem,e nah...meg nem látom gyakran velveten ami már pozitív
    viszont azt nem értem mi a baj a jogászokkal :D

  • 2010.03.22 19:45:58Hatványpatkány

    Ez a nő az egyik kedvencem a hazai palettán. Értelmes, szép a hangja, és nem mellesleg a nőiességéről eposzt kellene írni.

  • 2010.03.22 20:32:04Pennywise

    Fantasztikus mellek.

    A megnyilatkozasai alapjan meg inkabb bekepzelt. Az a tipikus juppi.

  • 2010.03.22 20:49:20irritans

    gyerekek! mit nyaltok neki, hogy menyire jó, okos, stb...? csak nem akarja közületek valaki felszedni. igenis celeb, mint a többi, legfeljebb ez még az orrát is fentebb hordja. ha majd nem megy az ügyvédkezés, meg fogja mutatni a csecsebimbaját is. de lehet, hogy addigra már annyira savanyú és szottyadt lesz, hogy már senki sem lesz rá kíváncsi. vagy majd kér tanácsot a zalatnaitól, vagy a kiszeltől.

  • 2010.03.22 20:51:19termi

    A "Csak" szakvizsgáról annyit, hogy az három darab kemény vizsgát takar, minimum 3szor3 hét tanulás, napi 10-12 óra, semmi celebműszek.Mindez kb. 1 év,uh messze van ő még az ügyvédségtől.....

  • 2010.03.22 21:22:53scavengario

    nem tetszenek a mellei. túl nagyok :S
    tetszik, hogy tanul, nem hagyja magát elbutulni. de ne ülnék le miatta a tv elé. mint ahogy egyik celebért se. volt 5 perc pihi a melóból és idetévedtem a nagy olvasás közben :D

  • 2010.03.22 21:38:47Sanima

    Én is ügyvédjelölt vagyok, a mai napom fénypontja volt ez:

    Egyszerrek kell kamera-, és kamarabarátnak lennem.

    Ezen az irodában vinnyogva röhögtünk.

    Vajon mennyit gondolkodott, míg kiötölte ezt a frappáns megfogalmazást?

  • 2010.03.22 21:41:23Sanima

    termi,

    respect, egyetértek. De tudod, ö is CSAK 100%-on tud teljesíteni, ezért lehet, hogy neki hipphopp meglesz...mondjuk ha elénekli a Csillagtengerekent.

  • 2010.03.23 16:58:53atomrebel

    turja be magának a nagy faszt

  • 2010.03.24 02:07:51jahaha

    jo csaj, nekem tetszik. a zenejuk olyan-amilyen, kicsit tenyleg fura a legzestechnikaja, de a hangja rendben van.

  • 2010.03.25 20:31:25Plumper

    a Unique jelenleg a legjobb, legtehetségesebb és legemberibb arcú magyar elektro-pop zenekar.
    ennyi.

Stúdiófotó az új lemezhez

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

BooklineBookline

C-travel ajánlatokC-Travel ajánlatok

hirdetés