Király L. Norbi: A tombolásra ment rá az agyam

2011. január 12., szerda 10:29
Ha az ember elég tudatos és kreatív, mindig van hová fejlődnie és mindig tud újat mutatni - véli az X- Faktor énekese, aki a Velvetnek kijelentette, nem azért jelentkezett a tehetségkutató versenyre, hogy egy év után eltűnjön a süllyesztőben. Király L. Norbi ígéri, nem fogja magát visszatartani a színpadon, ha úgy adódik, a kontroll-láda is repül majd a közönség közé.

Már jóval az X-Faktor előtt is kacérkodott az énekes előadói pályával Király L. Norbi, de sokáig nem volt mersze kiállni a színpadra. Az egykori titkár aztán az RTL Klub tehetségkutató versenyének felhívására nem tudott ellenállni, úgy döntött, jelentkezik, aztán lesz, ami lesz. „Hirtelen megjött a bátorságom. Öregszem” – mondta a Velvetnek. „Onnantól kezdve az volt a napi teendőm, hogy délelőtt az irodában voltam, délután pedig gyakoroltam otthon, rikácsoltam a lakásban.”

Repülhet a kontroll-láda

Király legelső előadásával szinte sokkolta a nézőket és a közönséget: különlegesen groteszk mozgását és mimikáját („Mintha pézsmapockot forgatnál a szádban” – csodálkozott rá Geszti Péter) sokáig nem tudták hová tenni, egyes fórumokon több kommentelő meggyőződése volt, hogy értelmi fogyatékos. Aztán ők is bizonyosságot kaptak afelől, hogy szó sincs erről. „Amikor a színpadon vagyok, elkap a hév, elkap a gépszíj, és olyankor nem nagyon érdekel, mit csinálok” – magyarázta az énekes. „Nem igazán szoktam kontrollálni magam, mert szerintem az önkontrollnak nem a színpadon van a helye. Jó, ez nem azt jelenti, hogy bedobom a közönség közé a kontroll-ládát (vagyis egyelőre még nem tartok ott, hogy ezt megtegyem - egyelőre), de ahogyan a rockosabb irányt kezdtem nyomatni, a tombolásra ment rá az agyam.”

Geszti Péter kezdeti lelkesedését később egyébként a bizalmatlanság váltotta fel, a reklámszakember, dalszövegíró nem sokkal a műsor fináléja előtt úgy nyilatkozott, Király L. Norbi nehéz utat választott, és akár egy nap alatt elfordulhatnak tőle a rajongók, mert ráunnak. „Ő lesz az a srác, akit egy éven át széttépnek, mert jól szórakoznak rajta, rengeteg helyre elhívják, de egyszer csak eljön egy nap, hogy azt mondják: ezt már láttuk, most már nem tudunk ezen annyit röhögni" – fogalmazott Geszti.

Nem lesz Justin Bieber

Király azonban ragaszkodik ahhoz, hogy nem azért jelentkezett a versenyre, hogy utána egy év múlva eltűnjön. „Geszti így látja, én nem így látom. Én tudom, hogy ezt akarom csinálni és foggal-körömmel ragaszkodom hozzá. Ha az ember elég tudatos és kreatív, mindig van hová fejlődnie és mindig tud újat mutatni” – mondta az énekes, aki úgy véli, látványos változáson ment keresztül az X-Faktor alatt.

„Ez annyiban nyilvánul meg, hogy magabiztosabb vagyok, több önbizalmam van, mint a verseny előtt. Bátrabban merek belenyúlni új dolgokba. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy elszálltam volna magamtól. Úgy gondolom, az elszállás az emberi kommunikációban mérhető le, amikor az ember félvállról veszi a másik dolgait, esetleg lenéz másokat.” Az énekes mindemellett hozzátette, a szakmai életben is szeretné önmagát hozni, és ez vonatkozik a leendő albumának stílusára is. „Semmiképp nem Justin Bieber leszek, igyekszem majd valami egyedit kitalálni, mindenképp Király L. Norbert akarok maradni.”

Az énekes napjai a tehetségkutató óta is változatlanul zsúfoltak, interjúkra, fellépésekre jár, de mindezt ugyanolyan lendülettel csinálja, mint a kezdetekkor. „Aki ebben a világban akar érvényesülni, annak az kellene, hogy legyen az első dolga, hogy az agyában tudatosítsa, hogy ez mivel jár. Az egy dolog, hogy fizikailag elfárad az ember, de azt ki lehet tudni pihenni.”

Kommentek

  • 2011.01.12 11:27:47mákosnudli

    Szimpatikus a srác, de hallgatni tényleg nem jó. Olyan, mintha a torkán akadt volna vmi és nem tudja felköhögni.

  • 2011.01.12 11:28:13Stipistopi

    2011.01.12 11:24:57trafikuty

    A tévés habverőárusítás is szép szakma...


    Akkor Horst munka nélkül marad....

  • 2011.01.12 11:30:28Dinsdale Piranha

    Ez az ürge annyira mesterkélt és szánalmas, hogy az ember legszívesebben ordítana a fájdalomtól.

  • 2011.01.12 11:30:38Shuvoh Pedersoli

    Szégyen, hogy ez a patkányarcú senki valaki lehetett. Szegény Magyarország, se a rockhoz, se a zenéhez, se a jóízléshez nincs már semmi közöd. :((

  • 2011.01.12 11:30:52tjunior

    Azért én inkább arra tennék, hogy előbb fogják Norbikát megdobálni a színpadon a minősíthetetlen produkciója utána mint ő bármit is bevágjon a közönség közzé.
    Használja ki ezt a pár hónapot ami a következő tehetségkutatóig van, csak ezzel a szerencsétlennel elhitették hogy van hangja meg kreatív meg van megjelenése a színpadon. Ha van esze hamar rájön hogy nincs, ha hülye akkor rámegy pár éve míg beleverik a fejébe hogy csak egy gyorsan elavuló cikk volt és semmi keresni valója egy színpad közelében sem.

  • 2011.01.12 11:33:58Sokorai_Atala

    Pongó úr már ki is esett?:)

  • 2011.01.12 11:34:39Shuvoh Pedersoli

    "Azért vannak hangok amiket igen is el tud találni"

    Esetében már ez is dícséretet érdemel...

  • 2011.01.12 11:37:04Shuvoh Pedersoli

    Egyébként hazudik a köcsög, először azt mondta, hogy életében nem énekelt még nagyobb nyilvánosság előtt.

  • 2011.01.12 11:38:58számá

    Csatlakozom az előttem szólóhoz: hajrá NORBI! xD

  • 2011.01.12 11:50:57HalivudEstevez

    Lehet irigykedni, de van rajongótábora.

    Shuvoh Pedersoli: a köcsög aki mondja/írja.

    Hallgatom 8nem nézem) és átjön, megborzongok!

  • 2011.01.12 11:52:37szitu

    De gyerekek nem kell ocsárolni mert még ö legaláb szorakoztat de ha jol körülnézünk a magyar szuper sztárok közöt pl:x-faktoros zsüri tagok közöt akkor szerintem jogos a kérdés OTT KI SZTÁR VAGY KI ÉRDEMELNÉ MEG HOGY AZ LEGYEN???
    most egy ilyen tehecség kutaton ugy elbuknának mint a szar oda sem mernének menni mert OTT NINCS PLÉBEK.

  • 2011.01.12 11:52:39HalivudEstevez

    Fikázó gépek vagytok, azok vagytok! Ennyit tudtok!

  • 2011.01.12 11:53:47szitu

    ja egyépként hajrá NORBI JO VAGY

  • 2011.01.12 12:06:08betuteszta

    Először, amikor a válogatót mutatták, azt hittem, dinka. Utána kiderült, hogy nemhogy nem az, hanem az egyik legintelligensebb ember a mezőnyben, akinek hihetetlen akaratereje és kreativitása van.
    Ennyi.
    Amikor az utolsó két adásban sikerült valakinek lebeszélni róla, hogy hörögjön (vagy ő maga gondolta, ezt nem tudom), az is kiderült, hogy énekelni is tud.
    Van egy tisztességes hangja, ami BŐVEN elég ahhoz, hogy az átlagon felüli ritmusérzékével (mozgásával), a hangszeres tudásával és az egyéb színpadi ötleteivel lekösse egy koncerten az emberek figyelmét.

    Ő olyat tud, amit a többiek nem. Neki nem kell megmondani, hogy ugyan mozduljon meg, ugyan próbálja érezni a színpadot, ugyan ekkor és ekkor mit csináljon.
    Ő találja ki (nem valami menedzser), ő vállalja érte a felelősséget, ő ő. Nem majmol.

    Bárcsak több eredeti előadónk lenne. De sajnos nem sokat látok, ha körülnézek a hazai
    választékból...

    Geszti meg jobb, ha befogja, egyrészt más is lehet kreatív, nem kell rögtön elkezdeni a lejáratását, másrészt amilyen kis ellenszenves, sunyi, nagyképű szarkeverő volt a zsűriben, nem hiszem, hogy sokaknak pozitívan maradt volna meg.

  • 2011.01.12 12:06:25vernarancs

    Ne a szinpadon kapjon el a hev hanem a Filatori gatnal.

  • 2011.01.12 12:07:13Nelson Muntz

    egyepkent OMG

  • 2011.01.12 12:07:46zsemel

    Szórakoztató, de TÉNYLEG nincsen jó hangja. Az a rekedt nyekergős kiabálás, amit néha művelt inkább hasonlított halálhörgésre,mint énekre.
    Sajnos, már a szerény jelzőt is elvesztette valahol az elődöntők erdejében, és így már nem is jópofa, csak nagyképű :(
    Ha lenne humora, humoristának tök jó lenne, ezt az oldalát még nem csillogtatta meg.
    De az ÉNEKESNEK hívjuk, az azért valóban túlzás.
    ÉS UGYE, HOGY ÚGY NÉZ KI,MINT SID A JÉGKORSZAKBÓL?????

  • 2011.01.12 12:17:03betuteszta

    És? Akkor mi van?

    Óvodás korban szoktak csúfolódni a másik külsején, utána az értelmesebb emberek leszoknak erről, hiszen primitív dolog, mert nem tehet róla az illető.
    És az értelmesebbek arra is rájönnek, hogy a tartalom fontosabb, mint a külső, és az alapján ítélnek, sőt,
    a legértelmesebbek egyáltalán nem ítélnek.
    Ha nekik nem tetszik valami vagy valaki, akkor nem foglalkoznak vele és kész.

  • 2011.01.12 12:18:02gftamas

    És a hangja mire ment rá? Mert hogy nincs neki.... Egyébként mindig is sejtettem, hogy egy agyatlan pasi ez. De most már legalább tudom, hogy mire ment rá az agya. :)

  • 2011.01.12 12:19:20Shuvoh Pedersoli

    HalivudEstevez, gondolom rendel elmeszakértő és fül-orr-gégész a faludban, még ma keresd fel.

  • 2011.01.12 12:20:33kieltribi

    halálhörges,siralom..
    acdc-böl egy is sok.

  • 2011.01.12 12:20:57TFL

    2011.01.12 11:24:46Kerek Perec

    Az ország lelkiállapotát sajnos nem ez a srác tükrözi, vazze. Bár ő tükrözné, akkor mernénk megpróbálni valamit, nem csak ekézni azt, aki mer (és néha nyer), meg mernénk néha mosolyogni is. De így marad a sok mindentudó szájkaratés, meg az ekézés nihilje. Nem több millió troll országa vagyunk, lószart, a troll legalább tudja mit akar. Több millió profi fikázó országa vagyunk, mert nem jut más eszünkbe.

  • 2011.01.12 12:21:39Shuvoh Pedersoli

    betuteszta, a tartalom az eszetlen hörgés, és a Down kóros mozgás a színpadon?? Tényleg ennyire igénytelen ma Magyarország?

  • 2011.01.12 12:23:30GStarRaw

    azert megneznem a tokeletes hangu emberkeket AC/DC-t enekelni... Valszeg rajuk is ugyanezeket mondanatok, mivelhogy olyan nincs, hogy valaki mindent el tud enekelni... Amiket enekel Norbi, es eltalaltak a stilust vele, eskuszom jobban enekli, mint az eredeti eloado...

    Azt pedig ne felejtsetek el, hogy neki pl. Nikolasszal vagy Vecaval ellentetben nem volt szakmai elokepzese, ot a tehetsege vitte tovabb... Aki meg itt fikazik az csak siman irigy, ennyi

  • 2011.01.12 12:25:26betuteszta

    2011.01.12 12:21:39Shuvoh Pedersoli

    TE ezt látod ki belőle.

  • 2011.01.12 12:26:30betuteszta

    (ezzel csak azt akartam mondani, hogy más mást is megláthat benne)

  • 2011.01.12 12:30:24zsemel

    2011.01.12 12:17:03betuteszta
    nem csúfolom, TÉNYLEG úgy néz ki :))))
    Belső tartalomról meg sajna nem beszélhetünk, mert nincs jó hangja. Itt nem arról van szó, hogy nem tud elénekelni "mindent", de gyakorlatilag úgy kellett olyan dalokat keresgélni,amiket el tudott énekelni.
    Nem irigykedek, mert ez az élet szerintem teljesen bedarálja az embert, hanem szerintem tényleg nem üti meg azt a szintet, amikor már "énekesnek" lehessen hívni valakit.
    A hozzászólásod meg gondolom megtalálható a kozhelyek.hu-n is?:)

  • 2011.01.12 12:38:50bájgúnár

    Ha jó ennek az országnak egy Győzike egy fekete pákó,Maóónika shóó akkor igazán nincs mit ennek a fiunak a szemére vetni.Százszor értelmesebb és szórakoztatóbb mint az előbb felsorólt IQ hiányos emberkék!

  • 2011.01.12 12:42:45AnjunaBosco

    megtévesztő hasonlóság:
    [link]

  • 2011.01.12 12:49:38Oleg Gontar

    whoaaa 40 kilo dinamit

  • 2011.01.12 12:52:00Oleg Gontar

    Egyebkent hasonlo a noi sztarok fejlodese. Arckepek, glamour fotok, aztna kicsit megorul, 10 evvel kesobb meg kokainos orral tolat egy lo muszerere.

  • 2011.01.12 12:58:45Kerek Perec

    GStarRaw
    "Aki meg itt fikazik az csak siman irigy, ennyi"
    LOL

  • 2011.01.12 13:02:17520d Touring

    Maradjatok már! Miért ne lenne igény a csávóra?
    A zsűriből Maleknak sincs semmi hangja, mégis nyomatják a rádióban azt a szar számát, zseton a zsákban vagy mi a faszom, rögtön elkapcsolok akkora hányinger. Senki nem kérdezi, hogy tetszik-e, lenyomják a torkomon, vagyis csak próbálják.

    Akinek nem tetszik Norbi ne nézze, de nem is kell köpködni rá. Addig amig hulladékokkal van tele a popszakma, bőven elfér ő is benne.

  • 2011.01.12 13:06:48Szabó Patrícia

    Igazad van Touring, én pl nem is nézem. A faktort megnéztem, mert az érdekelt, de külön a KLN biztos nem fog rávenni semmire. Egy poénra játszó figura, akinek tetszik, vegye a lemezét, menjen a koncertjére, csak ne hívjuk már énekesnek, az nem ott kezdődik, hogy valaki énekel.

  • 2011.01.12 13:15:18Chingachgook

    ennel a csavonal csak a zsuriben ulo hulyepicsa volt cikibb

  • 2011.01.12 13:16:30Turanga Leela

    "lehet tudni pihenni"

    NEM BESZÉLNI MADZSAR!:D

  • 2011.01.12 13:29:12komzol

    Ilyen jóhangú ember Pavarotti óta nem volt.

  • 2011.01.12 13:29:26Τücsi

    és most akkor ki esett ki, ill jutott tovább? án Katkának drukkolok, Hajrá Katka, te fogsz nyerni!

  • 2011.01.12 13:35:16Stipistopi

    Tücsi, Feri maradt bent...

  • 2011.01.12 14:38:53nem_tudom_mi_van_velem

    Norbi egy reciprok Szíj Melinda!
    Norbinak nincs túlságosan szép és nagy terjedelmű hangja, de kiváló előadó. Melindának szép a hangja és a terjedelem is rendben lenne, de nem nagyon tud vele bánni, és idegesítően csapnivaló előadó!
    Ha választani kell akkor Norbi koncertre megyek, Melindát meg a rádióban sem akarom hallgatni.

  • 2011.01.12 14:42:28Zarbon

    "szopjatok le mind"

    lilu

  • 2011.01.12 14:44:53Gadget

    Meg lehet próbálni azt a kontroll láda dobálást. Egyszer. De ne jöjjön le a szinpadról, a legkissebb hangtechnikus is legalább a kétszerese ennek a gyereknek, csúnya véget vizionálok neki. :)

  • 2011.01.12 14:47:10átlátó

    Norbi fiam, csak annyit mondok neked, hogy egyszer egy labilisavbb idegrendszerű sztédzsród úgy fog lebaszni a színpadról, hogy kezsed-lábad töröd. Láttam már én ilyet, mikor a sztárevics azt hitte ledobhatja azt, ami nem az ő tulajdona kicsigyerekem, erős tekintettel, hogy nem is akarta kifizetni, mert azt hitte sztárevics. Pofán leszel te még valami falunapos fesztiválon baszva, a tenyeremen érzem. :)

  • 2011.01.12 14:50:14Gadget

    átlátó. ugy látom szintén zenész vagy :)

  • 2011.01.12 14:50:53átlátó

    Nem tudom megállni Norbi fiam, hogy megjegyezzem. A Lemmy kapitány jut eszembe ha rád nézek, nagyon keménynek tűnsz, baszom a nénikédet.

  • 2011.01.12 14:52:42átlátó

    Gadget, :) maradok én a beksztédzs oltalmazó homályában. Onnan írom az élményeimet. :)

  • 2011.01.12 14:58:55átlátó

    Még kicsit osztom ezt a gyereket... az ilyeneknek szokták mondani a hangszakemberek, hogy az amit fog a művészúr, az maga a mikrofon, abba erőteljesen bele kell szólni-énekelni és akkor nem a keverőpult felé tekingetni igen kétségbeesett viszkászmacska tekintettel, hogy miért olyan vékonykán erőtlen az alapanyag. Vagyis a művészúr alapadottsága és a hangjára gondolok most, mert ott nem az enyhe potimista mosoly számít, mint ennél a Norbi gyereknél. :)

  • 2011.01.12 14:59:43átlátó

    A mosolya teszi velem. Tehát optimista.

  • 2011.01.12 15:04:26genyamagyar

    Nézd, átlátó, te is egy megkeseredett kis fikacájger lehetsz. Gondolom sokszor megszopattak nevesincs énekesek... Büszke voltál ha vihetted nekeik a hidegvizet. :-)))

  • 2011.01.12 15:07:12Gadget

    átlátó: Egyszer majd megtanulja. Most még hiába mondod, nem is érti mit beszélsz. Majd sok év múlva, esetleg, lesz neki mire szerénynek lenni. :) Addig meg egyik jön, másik megy. Pléjbekk huszárok mindig is voltak és lesznek is. Nekünk meg az a dolgunk, hogy megoldjuk keverőpulttal azt amit ők torokból képtelenek. :)
    Jó nekünk a beksztédzsben.

  • 2011.01.12 15:07:36átlátó

    Megettem ennek a velvetes terabitizének a vastagbetűben írt irodalmi túlzását, mindájrt reagáltam, ahelyett, hogy elolvastam volna, hogy szerény ez a mosolygós Norbi, mert még nem tart ott, hogy dobálná a kontrollféle ingóságokat. Ezt a szokását tartsa is meg mert néhány autogram kiosztása még kevés a dobálózáshoz, de továbbra is nézze a jútyúbon azokat, akik már megtehetik, mert tulajdonosként, a saját bítfelszerelésükön csapatják a rokendroljukat.

  • 2011.01.12 15:08:32genyamagyar

    Figyelembe véve mindkét tehetségkutatót, messze KLN volt a legjobb!

    Egyébként nem kell Gesztit bántani, ő csak arra a lehetőségre hívta fel a figyelemet, hogy ha Norbi nem fog tudni újat nyújtani, akkor bukta lehet a vége. És ebben igaza is volt. Én bízok KLN-ban hogy nem így fog történni, mert ő igazán tehetséges.

    És azért lássuk be, hogy pl. Hobó még életében nem éneket ki egy nem hamis hangot, sőt, még a lemezein is hamis volt! Az pedig nagy szó! :-) És mégis lett VALAKI a magyar könnyűzenében.

  • 2011.01.12 15:09:23valaki más27

    Elég szánalmas élete lehet annak, akiből egy énekes ilyen indulatokat képes kiváltani mint itt némelyekből. Miért nem foglalkoztok azokkal akiket szerettek?

  • 2011.01.12 15:12:18genyamagyar

    Ha már szerenyság:

    "Minden embert be akarunk vonzani, hogy megfordíthassuk a világot, és mostantól fordítva forogjon a Föld! Annyi energiát fektetek majd ebbe, amennyit csak tudok, élharcosa leszek az ügynek" - mesélte lelkesen a kisebbik Vastag testvér."

    Bezzeg ezeknél a mondatoknál nem hörögtetek, pedig ez aztán nem a szerénység mintapéldája.

  • 2011.01.12 15:12:25átlátó

    Gatget, most én kérdem. Szintén hálni jár belé a plébekk helyekről is elköltöd a bérleti és átlátói munkadíjat? (Én már nem annyira aktívan, de az emlékek föl-föl hasadnak.) :)

  • 2011.01.12 15:12:43ranierri

    #
    2011.01.12 15:10:01érdekes33

    Jéééé,itt az egérke hőrgőbohócunk


    Ezen kivűl mást nem tudsz irni?

  • 2011.01.12 15:14:23genyamagyar

    Valaki más27: " Miért nem foglalkoztok azokkal akiket szerettek?"

    Mert frusztáltak és tehetségtelenek! lásd: kognitív disszonancia

  • 2011.01.12 15:14:56Gadget

    átlátó: Mi tagdás, volt olyan része az életemnek, amikor ebből éltem. Ma már nem megélhetésiből, csak néha élvezetiből. És ez így jó. :)

  • 2011.01.12 15:16:41átlátó

    Valakimás27, csak a rend kedvéért, ha esetleg rám gondoltál volna. Én nem vagyok indulatos, én annyi szart láttam már színpadon, hogy megszoktam a nyugalmat. Tehát egészen nyugodtan ez a véleményem.

  • 2011.01.12 15:17:14Raszputyina

    Norbi nekem nagyon bejön, de nemcsak nekem, hanem a huszonéves lányomnak, sőt a nyolcvan körüli szüleimnek is. Mert tűz van benne és lendület. A humorról és az öniróniáról nem is beszélve. Olyan jó, hogy valaki helyettem is kirúgja a ház oldalát, ha már nekem a koromnál fogva nem illik. A sok besavanyodott fikázó meg ne hallgassa vagy nézze, hanem menjen el egy Veca fellépésre, akinek egész produkciója alatt csak a ruhája mozog, ha kellően lenge és jól működik a szélgép.

  • 2011.01.12 15:21:58átlátó

    Gatged, akkor nem kellenek a félszavak se, a tekintet összevillanásából is értjük egymást. És nekem se rossz, hogy márcsak akkor és ott dugok össze, ahol én is élvezem. :)

  • 2011.01.12 15:30:10ranierri

    Egy ideig a csucson lesz, oszt tovább hogy?
    Ő is eltünik a süjjesztőben, mint a többi!

  • 2011.01.12 15:44:35El Polako

    Ajvé. Hallgassatok inkább valami jobbat ennél:
    [link] ;)

  • 2011.01.12 16:19:32A zöld lific

    Aki elmegy egy Király L. Norbi koncertre, az meg is érdemli, hogy a fejére dobják a monitorládát...

  • 2011.01.12 16:24:47AUSZ

    HOGY LEHET ENNYI IRIGY ORDENÁRÉ HOZZÁSZÓLÓ? Akiné az é n e k e s szó kiveri a biztosítékot, és ocsmánykodásra van ideje, az inkább a cikk iróját vegzálja! A hétszázát! Ez a Norbi-gyerek mit tehet róla, talán bűn, hogy jelentkezett az X-faktorba?
    Na ennyi elég belőletek, lépek.

  • 2011.01.12 16:48:28becike4

    Még hogy rock hang?Ozy,hallod mit beszélnek a süketek?

  • 2011.01.12 16:58:50ÉN OF

    A helyzet az, hogy lehetne sorolni magyar előadókat, akinek egyedi stílusuk van és nincs Tom Jones hangjuk, mégis szeretjük őket. Pl. Charlie, Presszer, Demjén, Geszti stb. szerintem ebbe a kategóriába simán belefér egyedi stílusával és egyéniségével. Az a jó a magyar zenei életben, hogy sokszínű.

  • 2011.01.12 17:04:51mocc

    Énekelni mindjuk nem igazán tud, de - mivel csak néha láttam pillanatokat ebből a műsorból - ő legalább megmaradt a fejemben. A többiek leginkább sablonos, jellegtelen fellépők voltak. De tudom, ez kell a magyar poppiacra! És nem úgy emlékszem, hogy Nagy Feró az énektudása miatt futott volna be. A színpadra más is kell, nemcsak tökéletes hang...

  • 2011.01.12 17:08:38rekkenő

    oszt ki a fasz ez?

  • 2011.01.12 17:27:30Szarospalacsinta

    Rekkenő, Ő egy előadó, akit te is ismersz, ezzel szemben te egy senki vagy!

  • 2011.01.12 17:31:53beszólhatok?

    akkor is úgy fogják szeretni, ha tényleg a közönség közé dob valami nagy kemény tárgyat, vagy a bírósági tárgyalása lesz az új reality műsor?

  • 2011.01.12 17:52:34Dudva Joe

    Nem nagyon hiszem, hogy egy 600.000forintot érő monitorládát kidobna a tömegbe:
    1. nem bírja el
    2. a technikusok kinyírják, utánadobják, felnégyelik stb.( a megfelelő aláhúzandó)

    Valaki nem attól király hogy a színpadtechnikát dobálja, hanem hogy olyat performanszol hogy befosol.
    Hát ennyi.

  • 2011.01.12 18:07:04marica

    sok sikert es boldogsagot kivanunk neked ,mi szeretunk udv/florida/

  • 2011.01.12 19:21:30Hozéluiz

    Ez ki a here? Baszod "5000" komment? Ti hülyék vagytok? ( ez nem az, nektek írtam )

  • 2011.01.12 19:22:37Hozéluiz

    Ja már megtudtam. Azért a cirkuszok nyitva állnak előtte...

  • 2011.01.12 19:44:51Vadavír

    A Hobbit című filmben remélem ő szinkronizálja majd Szméagolt!
    De hasonlít egy kicsit a Macskafogó 4 gengszter patkányából az egyikre. Ja, igen, a magasabbik csajra! : )

  • 2011.01.12 19:59:06bulvárcsávó az rtlklub sztárja

    Mike Patton, Layne Staley /R.I.P./, Dave Grohl, Chris Cornell, Eddie Vedder a rock arcok, a teljesség igénye nélkül. A többi csak langyi puki se. Király L. egy vicc. Se.

  • 2011.01.12 20:45:36Dobos Márta

    A saját kisszerűségeteket, bunkóságotokat rejtitek a nick nevek mögé. Ti vagytok azok, akiknek mindenre és mindenkire van negatív, trágár megjegyzésetek, de egy értelmes, helyesen leírt mondatra sem vagytok képesek. Ti vagytok a szánalmasok! Mit kompenzáltok ezzel a rosszindulatú fröcsköléssel? Tessék: indulnak az új tehetségkutató műsorok, lehet bizonyítani!

  • 2011.01.12 21:54:36xanax

    Szintiboy 2.0

  • 2011.01.12 22:06:54seneva

    Minden egyes hozzászólás hűen tükrözi a kommentelő belső értékeit! Gratulálok hozzá!

  • 2011.01.12 22:07:34A zöld lific

    Nem az a baj, ha valaki nem tud énekelni, és olyan hangja van, mint a tüdőbajos Donald kacsának.
    Az a baj, ha az ellenkezőjét gondolja magáról.
    Bebizonyítom, hogy nem tudok énekelni, Norbika is megtette ezt. Csak nem értem, mire ez a népszerűség.

  • 2011.01.12 22:12:11szg307

    "600.000forintot érő monitorládát " Persze. Az aranykeretest.

  • 2011.01.12 22:18:51dzéta

    itt most csak azok kommentelnek, akik kibuktak a válogatón? vagymi? :D

  • 2011.01.12 22:25:22Dobos Márta

    Zöld lificnek:
    Elárulok neked egy apró titkot: lehet, hogy neked nem tetszik (nem kötelező hallgatni), közel 160 000 ezer rajongónak viszont igen. Tiniknek, középkorúaknak és nagymamáknak. Érdekes módon több x-faktoros versenyzőnek még mindig lehet kapni a CD-jét, Király L. Norbié már az első órában elfogyott. lehet, hogy rossz oldalon állsz?

  • 2011.01.12 22:34:23citanaf

    EZEKET MÁR RENGETEGSZER HALLOTTUK: NINCS HANGJA, HÖRÖG, BOHÓC, NEVETSÉGES, SZÁNALMAS, EGÉR...
    Hát csak ennyit tudtok? Meglehetősen vékonyka lehet a szókincs-táratok. Szegénykéim.
    Amúgy ha mind egyformán néznénk ki, kurvául unalmas lenne. Mit számít, hogy hogy néz ki? Nem a külső fontos, sokkal inkább a belső értékek. Vagy ezt ti nem tanultátok? Azt hiszem, az iskolában is okítják a gyerekeket.
    Ez a véleménynyilvánítás, no meg persze a stílusotok, nagyon hiteles képet fest rólatok.
    Szánalomraméltóak vagytok, őszintén sajnálom, hogy ilyen lelki szegények s korlátoltak vagytok.

  • 2011.01.12 23:10:33G.d.Magister

    Én most látom először ezt a csávót. Ez komoly?

  • 2011.01.13 04:10:25Drakomen

    „Mintha pézsmapockot forgatnál a szádban” – csodálkozott rá Geszti Péter).ÉS MÉG FINOMAN FOGALMAZOTT!„Ő lesz az a srác, akit egy éven át széttépnek, mert jól szórakoznak rajta, rengeteg helyre elhívják, de egyszer csak eljön egy nap, hogy azt mondják: ezt már láttuk, most már nem tudunk ezen annyit röhögni" – fogalmazott Geszti. ÉS EZ PONTOSAN ÍGY FOG TÖRTÉNNI KÉPTELEN VAGYOK NÉZNI HALLGATNI AZ ELŐADÁSÁT....BORZALOM!

  • 2011.01.13 09:18:23Pippike

    Azért azt megnézném ahogy bekúrja a kontroll ládát a közönség közé, aztán akit a láda hókon nyomott szépen felsétál a színpadra, őt is elkapja a hév, és úgy képen törli a művészúrat, hogy kirepül a fogsora.

    genyapipi

  • 2011.01.13 10:41:43Shuvoh Pedersoli

    Törpe, mi van a zsinagógás összeesküvés-elmélettel? Ugye nem Veca nyert, még dobogós se lett.

  • 2011.01.13 11:41:30exonka

    Szép lesz amikor le akar rúgni a stédzsről egy komolyabb méretű monitorládát :) Törött bokával nehéz lesz ugrálni :D Az meg más kérdés, hogy amikor koppan a földön és elhallgat a párszázezres láda, utána a cucc tulajdonosa más alkatrészét is komótosan eltördeli a "művészúrnak" ....
    Szóljon már valaki neki, hogy más cuccára még jobban kell vigyázni mint a sajátra! Zenészkörökben ez alap!!!!

  • 2011.01.13 11:57:25exonka

    @szg307: nem kell aranykeretesnek lenni.
    egy komolyabb minőségű JBL passzív monitorláda ára Németországban kb. 1800 euró! Ez MO-n kb 2000 eu. Ez 275-el szorozva is 550ezer Ft.
    És ez csak egy 1 monitorláda ára!
    Persze lehet kapni 70-100 euróért is, de az a sztárocskáknak úgyse lesz elég jó minőségű :)

CímkékCímkék

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....

Hirdetés

hirdetés