horoszkóp

Gombos Edina nem egyenlő a fogyókúrával

2011.01.21. 10:38 Módosítva: 2011-01-21 11:17:44
Gombos Edina az utóbbi időkben főként fogyásával került be az újságokba, pedig nem ez tölti ki az életét. Ahogy a nevével visszaélők utolérése sem fontos számára, pedig több százan visszaéltek nevével, fotóival az elmúlt években. Ezeknél sokkal jobban foglalkoztatja a műsorvezetőt, hogy férje, Alberto magyar állampolgárságot kérvényez, illetve az, milyen műsorban szerepelhet tavasztól.

„Az elmúlt hónapokban rengeteg cikk és hirdetés jelent meg az interneten, nagyrészükhöz nincs közöm, meg sem kérdeztek. Ezt a dömpinget valakik generálták, nyilván élelmes vállalkozók, akik úgy gondolták, velem könnyebben el tudják adni a fogyókúrás termékeiket. A szülés után rajtam maradt plusz kilóktól 7 hónap alatt megszabadultam, már rég nem foglalkoztat a súlyom, nem is kell, hogy ezzel törődjek, hiszen stabilan 56 kiló vagyok. Tehát értelmetlen dolog bármilyen testsúlycsökkentéssel kapcsolatos témát velem együtt emlegetni” – tisztázta az interjú elején Gombos Edina, akit az elmúlt hónapok fogyókúrás hírözöne után súlyvesztéséről próbáltuk kérdezni.

Fotók: FEM3
Fotók: FEM3

A műsorvezető csak annyit mondott el, hogy majd 10 kilótól szabadult meg a hízásra hajlamos gének blokkolásával, amellyel magára haragította a kúra sikerességében azóta is kételkedő Schobert Norbertet.

De nem csak Schobert folyt bele kéretlenül Gombos fogyókúrájába: a műsorvezető által is emlegetett „élelmes vállalkozók” például mindent megtettek, hogy hasznot húzzanak a fogyásából. A megkérdezése, beleegyezése nélkül használták a nevét, fotóját: „Nagyon sok reklám, banner jelent meg velem a világhálón és újságokban az elmúlt időszakban, egészen addig merészkedtek, hogy ezeket a fotókat a saját internetes oldalamról töltötték le. Családi képeket is használtak, olyanokat, amelyeken a férjem, sőt a kislányom is ott van. Ők úgy gondolják, az én nevemmel bármi eladható. És valószínűleg igazuk is van, szép hasznot hozhatott nekik ez a jogtalan kampány” – mondta a Velvetnek a műsorvezető.

"Több száz céget bíróság elé vinni lehetetlenség, sokról ki sem tudtam deríteni, ki áll mögötte. Volt, akitől levélben kértem az illegális reklám megszüntetését, és azonnal le is vette a hirdetést az oldaláról. Akadtak közülük olyanok, akik azt üzenték, hogy az interneten bármit szabadon tehetnek, a fotóim mindenki számára elérhetőek. A többség válaszra sem méltatott” – tisztázta a helyzetet a FEM3 műsorvezetője, aki már arra készül, hogy tavasztól ismét forgat.

Régi csatorna, új szerepkör

„Most épp fizetett szabin vagyok, december közepéig forgattuk a Boszorkánykonyha második évadát, márciusban azonban újra képernyőn leszek„ – mondta Gombos, aki a tavalyi Boszorkánykonyhában nagyon jól érezte magát, sőt előrelépésként élte meg a szereplést a gasztro-életmód magazinban.

„Azt kell mondjam, hogy nyilván presztízsben sokkal erősebb az Aktív és a Magellán, mert ezek a műsorok egy mindenki által elérhető csatornán mennek főműsoridőben, és ezek által váltam népszerűvé, ismertté. Azt kellene mondanom, hogy jobban szerettem őket, de ez nem lenne igaz. A Boszorkánykonyhát előrelépésként éltem meg, mert több, mint egy klasszikus súgógépes műsorvezetés. Bár én írtam a TV2-nél is a felkonferáló szövegeimet, azért a mostani munkám jóval nagyobb felkészülést igényel. Ez egy olyan napi magazinműsor, amiben nincs ott segítségnek a súgógép, gyakorlatilag magadra vagy utalva. Élveztem, hogy ki tudok teljesedni, sokkal jobban megmutathatom a saját stílusomat. Eddig ezt a munkát bírtam a legjobban” – mondta Gombos, akit a rádiózás újrakezdése is egyre jobban foglalkoztat. „Mindig is kreatív voltam, most is folyamatosan azon agyalok, miként tudnék a terveimhez partnert, lényegében befektetőt találni. Sajnos nem vagyok egy ’kopogtatós’ ember, aki telefonálgat és benyit mindenhová, nyilván ez az akadálya annak, hogy ezek a dolgok létrejöjjenek”.

Alberto hordja a nadrágot

MG 0446

Míg a műsorvezető nem kezdi el az újabb forgatásokat, fizetett szabadságát tölti: így például van ideje felkészíteni férjét, a kubai származású Alberto Costafredat, a magyar állampolgárság megszerzéséhez szükséges vizsgákra. „Február végén alkotmányos alapismeretek vizsgát tesz, mivel régi vágya a magyar állampolgárság megszerzése. 6 éve, a házasságkötésünk óta él ebben az országban, azóta született egy gyermekünk is, így igazán aktuálissá vált a dolog, hogy ne kubai útlevéllel és letelepedési engedéllyel legyen itt. Magyarországon dolgozik és adózik” – mondta Gombos.

Alberto a 21 tétel magolásával párhuzamosan, 4 év után felhagyott a légiutas-kíséréssel és informatikusnak állt. „Úgy érezte, most jött el az ideje annak, hogy munkát váltson, egy olyan állást válasszon, amivel jobban hozzá tud járulni a családi költségeinkhez. Sokan úgy gondolják, én hordom a nadrágot, de ez nem igaz. Büszke vagyok a férjemre, hogy ilyen erős és céltudatos. Óriási dolog, hogy otthagyta a családját, és nem azért, amit sokan hisznek. Bár Kuba egy nagyon szegény ország, a férjem szülei a munkájuknak köszönhetően az átlagnál jobban élnek. Albertónak tehát nem kellett menekülnie a rossz elől, kamaszként magántanárokhoz járt, nyelvet tanult és utazgathatott. Amikor Magyarországra költözött, két év alatt megtanulta a nyelvünket olyan szinten, hogy itt is tudjon érvényesülni. Most egy amerikai cégnek dolgozik, melynek budapesti irodája fogja össze az egyik gyorsétterem-lánc összes egységét. Az informatikai problémákat itt oldják meg, ő a spanyol nyelvű csapatban dolgozik” – mondta Gombos, aki már kezdi unni a hosszúra nyúlt téli szabadságot.

„Hülyén hangzik, mintha panaszkodnék, de őszinte leszek: ilyen szabadságra vágysz mindig, és nagyon élvezed 1-2 hétig, hónapig, de utána űr keletkezik benned és már nagyon csinálnál valamit! Eljön az a pont, amikor már nagyon várod, hogy felhívjon valaki és azt mondja, van egy nagyszerű lehetőségem, ötletem számodra. Örülnék már, ha újra dolgozhatnék” – nyilatkozta a Velvetnek a műsorvezető.