Trokán Péter és Papadimitriu Athina lánya a színháznak és a fotózásnak él, és mostantól a lovait sem hanyagolja el. A Nagy duettben a Caramellel közös munkát élvezte a leginkább, és úgy tervezi, ezután is fog énekelni, tévézni viszont továbbra sem szeretne.

Habár Trokán Nóra még nem tudja, részt vesz-e a Nemzeti Vágta sztárfutamán, azért megjelent az esemény sajtótájékoztatóján. „Hároméves korunk óta lovaglunk a tesómmal, de néhány év kimaradt a főiskola miatt, ahol sajnos a lovaglás már nincs benne az órarendben. Már nagyon hiányzik, úgyhogy próbálom úgy beosztani az időm, hogy beleférjen” – kezdte a Velvetnek a színésznő, aki a Nagy duett kedvéért vállalta, hogy Caramel segítségével magasabb szintre emelje közepes énektudását. Úgy tűnik, ez sikerült is, Caramellel megnyerték az énekes-celebes versenyt.

Feri, a zseni

Eddigi életén semmit sem változtatott, hogy az exmegasztárossal első helyen végeztek a versenyben, amiben énekes celebekkel kellett duettezniük a nem énekes előadóknak . „Persze örülök, hogy nagyobb figyelmet kapok, de nem akarok ezzel visszaélni vagy akár csak élni belőle. Jólesik a szeretet, amit kapok az emberektől, de az egészben az volt a legjobb, hogy megismertem Ferit, mert nagyon jó volt együtt dolgozni.”

Trokán Péter és Papadimitriu Athina lánya sokat hezitált, hogy elvállalja-e a felkérést, de végül rábólintott, mivel semmiféle rossz érzést nem okozott számára a dolog, sőt, igazi kihívásként élte meg az énektanulást. „Gondoltam, hogy nyilván nehéz lesz, mert itt nem számított, hogy tanultam már énekelni, mindent elölről kellett kezdenem. Tudtam, hogy lesz bulvároldala, de nagyon sok pozitívumot kaptam a műsortól.”

Színésznőként természetesen előnnyel indult, ezt sokszor meg is kapta, pedig elmondása szerint egyáltalán nem volt könnyű tartani a lépést Caramellel. „Kecskeméten amúgy is játszottunk már zenés darabokat, tudom, hogy nem vagyok kezdő, nyilván Hajdú Péterhez képest volt előnyöm. Valójában Árpáéknak nagyon drukkoltam, míg ki nem estek, azt hittem, hogy ők nyerik. Amikor aztán a mi nevünket mondták ki, meglepődtem, és ez nem egy álszerény dolog, tényleg furcsa volt. Már elkönyveltem, hogy magunknak és egymásnak megfeleltünk, ezzel számomra le is zárult a verseny, meglepődtem, hogy mégis mi jöttünk ki nyertesként, pláne mivel korábban mindig majdnem kiestünk. Nem is tudom, hogy mi történhetett.”

Állatokat nem, embereket szeret fotózni

Trokán a siker ellenére sem tervez pályamódosítást, marad színésznő, bár a műsor hatására azért szeretne komolyabban foglalkozni az énekléssel. Az elcelebesedés nem különösebben veszélyezteti, egyáltalán nem szeretne tévézni vagy műsort vezetni, és semmi hasonlóval előrukkolni. Nincs is rá különösebb szüksége, ha másért nem, hát azért, mert már régen megtalálta a hobbiját a fotózásban. „Az elmúlt nyolc hét alatt alig tudtam fotózni, de most, hogy kitört a nyár, könnyebben fog menni, hiszen nem lesz színházi munkám. Egy Nikon D300s típusú gépem van, és felkértek, hogy a Színház - és Filmművészeti Egyetem honlapjának én készítsem a portréit, ami nagy megtiszteltetés és kihívás is egyben, mivel ezek az emberek nem szeretik, ha fotózzák őket.”

„Sose tanultam fotózni, számomra ez mindig csak hobbi lesz, de próbálom komolyan venni, még a gimiben kezdtem” – mesélte, ám a környező lovak nem ihlették meg, legfőképp azért, mert már rengeteg lovat fényképezett a múltban. „Inkább a portrék, az emberek állnak közel hozzám, imádok embereket fényképezni.”

A színésznő szerint nehéz, de jó dolog színész szülők gyerekének, mert nagyon őszinte fórum. „Ha anyu azt mondja, hogy nem volt jó, amit csináltam, akkor hiába mondja bárki, tudom, hogy neki van igaza. Ők mindig őszintén megmondják, és erre szükségem is van. Néha a Nagy duett alatt is kértem tanácsokat anyutól, olyankor segített, de amúgy sosem nyüzsgött körülöttem kéretlenül.”

Kecskemét, a színház

Papadimitriu Athina lánya jól érzi magát a kecskeméti Katona József Színházban, többek között azért, mert nagyon jó műhelymunka van kialakulóban, köszönhetően Cseke Péter igazgatónak - méltatta a vezetést.

„Egyre több olyan rendező jön, akiért a két kezünk összetesszük, hogy egyáltalán dolgozhatunk velük, és a darabok is nagyon változatosak. Úgy mentem oda, hogy alig voltak fiatalok, így rengeteg szerepet kaptam, nagyon sokat játszhattam, és mivel ez egy gyakorlati szakma, erre szükség is volt. Mindenféle műfajt színpadra vittünk, 13 bemutatónk volt egy évben. Magam se tudom, miért, de valahogy visszaszoktak az emberek a színházba, már elfogadóbbak akár egy Szász rendezte Három nővérrel is, nem csak értetlenkednek. A jövő évünk is igen húzós lesz, így igazán nagyon jó Kecskeméten” – mondta, majd kifejtette, most, hogy a Nagy duettnek is vége, lesz ideje végre pihenni, amire szüksége is van, mert az év vége nagyon kemény volt. „Amúgy nem bírom, ha nincs mit csináljak, de azért most jó lesz hátradőlni.”