Desiré Dubonet tűsarkúban, rövid fehér szoknyában és flitteres fehér felsőben támasztja a korlátot. A férfi testbe született Desiré, polgári nevén Dr. William Charles Nelson, a nemzetközi melegvilág markáns alakja, énekes és filmrendező, a Bohemian Alibi Klub tulajdonosa, aki transzvesztitaként a homofóbia ellen küzd. Mellesleg két gyermeket nevel feleségével, akivel boldog szexuális életet él. Az Amerikából hazánkba költözött orvos széleskörű tevékenységét kvantumbiológiai alapokon nyugvó találmányából valósítja meg, amely alternatív gyógymódot kínál többek között a rákos betegek számára.
Desirével a Mr. Gay Europe döntőjének budapesti gáláján beszélgettünk, aminek ő volt az egyik fő támogatója. A rendezvény véleménye szerint egy ünnep, az egyenlőség ünnepe, ami lehetőséget ad az embereknek a szabad önkifejezésre. Az előadóművész roppant ideges volt, mindenért izgult. Még azért is, hogy mi lesz, ha valaki véletlenül a porond körüli vizesárokba pottyan. Például ő.
Kiderült, hogy egy ilyen rendezvény megszervezése nemcsak logisztikai, de pszichológusi jártasságot is igényel, hiszen, mint mondta "ezek az emberek elég hisztisek. Úgy értem, elég érzékenyek. Rendszeresek köztük a sértődések és az intrikák. A homoszexuálisok sokkal érzékenyebbek [mint a heterók], olyanok mint a csajok. Én pedig a tyúkanyójuk vagyok: ők a kiscsibéim. Próbálom őket megvédeni."
Desiré maga is célpontja a homofób agressziónak. A Mr. Gay Europe rendezvénysorozatra kitalált jelmondata, mely szerint "csak a látens homoszexuálisok tiltakoznak a melegek ellen", úgy tűnik bevált, ugyanis ezúttal semmilyen atrocitás nem történt. "Az agresszivitás mindig olyan emberektől származik, akik megpróbálják meggyőzni magukat vagy barátaikat arról, hogy nem melegek. Ez az egyetlen ok, amiért másokat bántanak. Persze, ha nem szimplán őrültek."
Desiré egy három éve megesett történetet mesélt el, amikor a melegparádén a kamionjuk felé átkokat szóró skinheadeket a rendőrök tartották vissza egy kordon mögött. Ő nyugalomra intette a "lányokat", kezébe vette a mikrofont, és a kopaszok szemébe nézve kemény rockot kezdett játszani, amivel a hőzöngőkbe fagyasztotta a szót. Még aznap este öt skinhead lement klubjába, ahol a kidobó nem akarta őket beengedni. Desiré közbenjárásával mégis bejutottak, hiszen "a klubba mindenki bejöhet. Ha valaki balhézik, azt ki kell dobni, de bejönni mindenki bejöhet. A heterókat is szívesen látjuk, ahogy minden normális embert." Miután az énekes mindent beleadott a zúzásba, az öltözőjében megjelent az öt nagydarab, veszélyes kopasz. "Ember! Te vagy a legjobb - mondták - senki sem nyomja úgy a rockot, mint te." Desiré pedig meghívta őket egy sörre.
"Ezeket a gátakat fel lehet oldani. Az emberek nem rosszak, csak nem szeretik, ha zavarják őket. Ezért nem kedvelem a melegparádét. A parádé butaság. Nem kell az utcára vonulni. Az emberek azt hiszik az ott felvonulókról, hogy "na, ilyenek a melegek", hogy így néznek ki. Pedig nem, nem olyanok, és nem is olyanok, mint én. Ha meghívnak a parádéra, elmegyek, mert segíteni akarok." Az idei parádén azonban nem kértek a segítségéből. Három nappal a rendezvény előtt közölték vele, hogy a parádé elmarad, mert nem engedi meg a város vezetése. Nem maradt el. Hogy miért nem akarták, hogy ott legyen? "Féltékenységből. Van nektek egy ilyen mesétek, hogy lefekszik a paraszt, és arról ábrándozik álmában, hogy a Jóisten megöli a szomszéd disznaját. Na, ilyen."
"Sok meleg férfi gondolja úgy, hogy a homoszexualitás csak a férfiak közötti szerelemről szól. Ez nem igaz. Vannak leszbikusok, és vannak olyan emberek mint én. Én nő vagyok. Egy csaj, farokkal. A feleségem és a gyerekeim így szeretnek, és elfogadják, amilyen vagyok, elfogadják, hogy ilyen akarok lenni. Amikor két férfit látok együtt, azt nem igazán szeretem. Valahogy belegondolok és nem. Nem szeretem. Nekem a feleségemmel remek a szexuális életem, de ez sokkal inkább két nő közötti kapcsolat. Egyfajta leszbikus szex. Ilyen az élet."