A Mr Gay Europe meleg szépségverseny döntőjén, a Fővárosi Nagycirkuszban 21 ország küldöttei közül választották ki azt, aki a következő évben képviseli Európát. Gyöngyösi Nánditól, a tavalyi év győztesétől az indiai származású német jelölt, Jackson Netto vehette át a koronát.

Egy meleg rendőr zokog a cirkusz közepén. Válla hajlott, a szétgyúrt csuklyásizom ütemesen rázkódik a tapsban. Mellette egy magazin címoldaláról leugrott indiai férfi vigyorog fején szépségkirálynőknek járó, aranyozott koronával. A Mr Gay Europe döntőjén járunk.

Stallone és a feneketlen média

Az európai melegkirály választás Budapesten volt egy négynapos eseménysorozat keretében. Huszonegy ország meleg szépségei szálltak ringbe, hogy elnyerjék Gyöngyösi Nánditól a koronát, és képviselhessék országukat a Mr Gay International-en. A világ legjobb meleg pasija egyébként szintén ellátogatott Magyarországra. Magas széles vállú, izraeli férfi, aki inkább tűnik egy Ken baba és Stallone gonosz ellenfele keresztezésének, mint meleg pasinak. Hazug sztereotípiák.

A versenyzők első megmérettetésére csütörtökön, a Mr Swimwear keretében került sor, azóta túlestek egy kimittudon, két bulin, meg egy rakás interjún. Most a Fővárosi Nagycirkusz medencével ölelt porondján várják, ki nyeri a versenyt. A kopott narancssárga székekkel bélelt körstadion egyelőre kong az ürességtől. Izgalomtól remegő nézősereg helyett csak a sajtó képviselői keresik kameráikkal a színpadra vetülő legjobb szöget. Seggekről folyó társalgás híján, így csak a "fénytől függően húzom" jellegű mondatokat kaphattunk el.

Klikk!

Flitterek és fürdőbugyi

Végre benyomulnak a nézők, de így sem töltik meg termet, majd a tengeri csikós és halacskás díszlet közepén rövid szoknyában és flitteres felsőben megjelenik Desiré Dubounet, a rendezvény transzvesztita anyja, és megint énekel. Mindegy. Már megszoktam. Flitteres felsőt egyébként más is viselt.

Az hírhedt magyar-orosz vízilabdameccsre való patetikus megemlékezést követően, Desiré elénekli a Smoke on the Water-t, majd Adam Webb, a műsorveztő dalára bevonulnak a srácok. Igaz a jobbszárnyon van egy kis kavalkád, de összességében cuki látványt nyújtanak. Elvileg mindenki népviseletben parádézik, és meglepetten tapasztalom, hogy a fürdőbugyi és a sárga nyakkendő is reprezentál európai országokat.

A versenyen kiosztott számos díj közül az elsőt, a szimpátiaszavazáson nyertes szlovén fiú kapja meg. A magas, formátlan srácról első ránézésre nem nagyon érthető, hogyan kerül a helyes pasik közé, de úgy tűnik egyrészt jó fej, másrészt pedig, ahogy az egyik néző kifejtette: "bár nem extrémen jóképű, megragadó a mosolya. Nekem ő a favoritom."

Pávatoll és gruftik

A majd három órás rendezvény alatt a versenyzőket láthatta a közönség fürdőgatyában, majd parti szerkóban, előkerül az atléta, a kibontott ing, a halálfejes póló, és egy vállra szerelt óriás pávatoll, amivel tulajdonosa mindenkit hátba vág, de legalábbis huncutul megcsikizi az orrát.

Az öltözőbe vonulás perceit az orosz vizicirkusz teszi kezdetben izgalmassá, majd a sokadik számnál veszettül hosszúvá, ami nem az ő hibájuk, hiszen felvonultatnak erőművészeket, egy kötélen pörgő neontarajos gruffti törzset, tűzkarikát meglovagoló nőt, és egy liliomból életre kelő Pöttöm Pannát is, galambokkal. A baj az, hogy már gyerekkoromban is utáltam a cirkuszt. Ahogy Bogi fotós is, aki az idomított állatok látványától lett kész. Volt ugyanis óriáskígyó a nézők ijesztgetésére, és dobálóztak kistermetű krokodillal, miközben tollas fejfedőjű lányok rázták popsijukat, egy-egy elvétett női sikolytól kisérve. Én pedig izzadtam, néztem, ahogy a megvilágított víz foltja kergetőznek a tetőn, és elültem a fenekem a régi mozik komfortjára emlékeztető székemben.

Híd és díjözön

A műsorvezetők mindeközben kellemesen izgatták a hangulatot, ami inkább volt köszönhető Adam Webb humorának, mint Piringer Patrícia fordítótevékenységének, meg persze a gála második felében a víztükör fölé állított hídnak, ami látványos volt ugyan, csak közlekedni nem lehetett rajta. Időközben a műsorvezető páros mellett meg-meg jelent Nicole, az Alibi legdögösebb transzvesztitája, akinek formás testére nem most irigykedtem először.

A díjak pedig folyamatosan hullottak a kordonon helyet foglaló hattagú zsűritől. A fürdőruhás megmérettetés győztese a német, az internetes szavazásé a holland fiú lett, Ladányi Ádám, a magyar versenyző pedig azért kapott díjat mert magyar. Ebből már sejteni lehetett, hogy nem jut be a fináléba. Bejutott viszont, többek között a norvég versenyző, a kimittud versenytáncos győztese, és az olasz srác, aki a kimittudon anyanyelvén szavalt szerelmes verset, és megdobogtatta Patrícia szívét.

Szégyenlős közízlés

A közönség a kiismerhetetlenségig vegyes képet alkotott. Voltak férfiak és nők, fiatalok és öregek, hetero és meleg párok egyaránt. Nem tudtam eldönteni, hogy külföldiek vannak-e többségben, vagy magyarok (mert a kétnyelvű konferálásra random reagáltak), vagy hogy tetszik-e nekik a show, vagy nem (mert néha unott arccal terpeszkedtek, néha pedig a székből felállva tapsoltak). Az viszont kiderül, hogy nekik miért volt fontos ez a verseny. "Mert megmutatja, hogy nem vagyunk egyedül."- hangzott a válasz. Akkor miért vannak ilyen kevesen? "Mert sokan nem vállalják fel a másságukat, ráadásul félnek, hogy megjelennek a médiában." A mi megszólalónk is félt egy kicsit. Még a diktafont sem kapcsolhattam be.

Nézze meg képeinket!

Mikor a három döntős szólították a színpadra, tényleg összeszorult a gyomrom. A német, az ír és a brit fiú összeölelkezve várta végső feladatát. Az utóbbi még akkor is sírt, mikor zenei aláfestés nélkül kellett elénekelnie országa himnuszát. De ő legalább tudta. Szemben a német sráccal, akitől az indiai himnusz foszlányait, és az az írrel, akitől pedig egy "Csiga-biga, gyere ki"-hez hasonló brit gyerekdalt hallhattunk. A nemzeti katasztrófák után kiderült, hogy a szépség megítélése nemi orientációtól független, hiszen a Mr Gay Europe címet Jackson Netto, a német származású szerkesztőségi favorit vitte el. A szintén dobogós pityergő brit rendőrbe pedig Kis Hegedűs Réka lett szerelmes. Ízlések és pofonok.

Hogy milyen volt Gyöngyösi Nándinak megválni a koronától? Érdekes. Nándi elmondta, hogy zsűritagként jobban izgult, mint amikor ő szállt versenybe, de kötelezettségeitől megszabadulva legalább több ideje lesz a meleg közösségért munkálkodni.

A gálát az It's raining man című dal zárta, majd a fozózkodás után mindenki átvonult a Városliget Plage-ra bulizni, ahol Boy George keverte a zenét. Legjobb tudásunk szerint, most nem hívta magára a rendőröket és nem csapkodott ostorral egy kikötözött prostit sem.