Feljelentőnk a Hungexpón szúrta ki a műsorvezetőt egy dekoratív keleti lánnyal. Mivel Jáksó egy időben telesírta a médiát azzal, mennyire szeretne ázsiai csajt magának, megörültünk, hátha összejött neki. De nem. Viszont elárulta, hogy tud kínaiul. Olvasni.

Feljelentőnk március 2-án a Hungexpón járt, ahol ügyesen celebspottolta Jáksó Lászlót egy ázsiai nővel. Ez azonnal égetően fontos kérdést vetett fel benne: "Ma láttam az élőben sokkal jobbképű celebet a Hungexpón egy ázsiai nővel! Kedélyesen sétálgattak kék illetve piros pólóban. Próbált úgy tenni, mintha átlagos ember lenne, ami nehéz lehetett, mivel a barátnőimmel nagyon feltűnően az arcába bámultunk, és közben hangosan találgattuk, hogy a már említett hölgy vajon a barátnője-e" - izgult Hiqra. Mivel a műsorvezető már többször nyilatkozta, hogy ázsiai lányt akar magának, megkérdeztük, gratulálhatunk-e.

Csak barátok

„Valóban egy vietnámi lánnyal voltam a Hungexpón, de nem a barátnőm - bár az lenne!" - lombozott le bennünket Jáksó. "Rengeteg ázsiai barátom van, ő az egyik". Vigasztalásul azonban elárulta, ha ázsiai csaja nincs is, a kínai kultúrához azért sikerült közel kerülnie: hangoskönyvet készített, amelyen Benedek Elek Három kismalac című meséjét olvassa fel kínaiul.

A kínaiak sose jelentenék fel

A műsorvezető természetesen nem ismeri mind a 42000 kínai írásjelet, ezért a mesét fonetikusan írták le neki, ennek ellenére a kiejtéssel még így is akadnak problémái. „A kínaiban minden szótag egy bizonyos hanglejtéssel bír, amit nehéz utánozni” – mondta Jáksó, aki mindig is odavolt Ázsiáért, az ötezer éves kínai kultúráért, de mindennél jobban a távol-keleti nőkért. Sőt, a férfiakért is. „Nemcsak a nőkről, a férfiakról is az a véleményem, hogy nagyon értékes emberek. Annyira mások, mint mi, annyival jobbak. Őszinték, csendesek, kiegyensúlyozottak, továbbá mélységesen tisztelik a másikat. Ők például soha nem írnának feljelentéseket egy internetes oldalra” - mondta meg nagyon a műsorvezető.

Azért örül, hogy jóképű

Bár a magánéletét firtató írásoknak nem örül, Jáksó szívét azért némi melegséggel töltötte el, hogy feljelentőnk élőben „sokkal jobbképűnek” titulálta a külsejével amúgy mindig elégedetlen műsorvezetőt. „Megtisztelő számomra a dolog, de azt üzenem a kedves feljelentőnek, hogy legközelebb bátran jöjjön oda hozzám, és kérdezze meg, hogy kivel sétálgatok.”

Jáksó azt is tervezi, hogy nyáron ellátogat Kínába, addig azonban azt üzeni minden olvasónak és feljelentőnek, hogy továbbra is sokszor lesz látható ázsiai barátaival.