Karsai Zita "flashdance-es őrületben" látható a Playboy januári címlapján. A vetkőzéssel nincs probléma, a táncosnő eddig mégis nemet mondott a hasonló felkérésekre. Most azért vállalta el a meztelenkedést, mert a fotózás során az ő véleményére is kíváncsiak voltak.

Karsai Zita, a Playboy januári címlaplánya nem lát összefüggést a három évvel ezelőtti aktfotók és a mostani meztelen képek között. "Az egy három évvel ezelőtti történet, de azzal akkor sem volt gond, hogy levetkőzzek. Nem vagyok szégyenlős" - mondta Karsai Zita, aki tavaly még attól tartott, hogy a nyilvánosságra került aktfotók miatt kialakult botrány derékba törheti karrierjét. Erre azonban nem került sor, Karsai ugyanis azóta is rengeteget dolgozik és több fotós ajánlatot is kapott már. Legutóbb a Playboytól érkezett a felkérés, amire ő igent is mondott.

Flashdance-es őrület

"Nem az volt a lényeg, hogy levetkőztessenek, hanem az, hogy a képeknek tartalma is legyen" - mondta az egykori megatáncos, akit már többször is felkérték aktfotózásra, eddig viszont - az ominózus képek óta - még nem láthattuk ruha nélkül. "Akkor semmi értelme levetkőzni, ha nincs mögötte tartalom" - véli Karsai Zita, így a Playboy felkérését is azért vállata el, mert az ő ötleteire is nyitottak voltak: "Én találhattam ki, hogy mi legyen a képeken. Egy táncos, flashdance-es őrület lett végül, illetve van még egy meglepetés, de azt nem árulom el".

Karsai nem volt kíváncsi családja véleményére a fotózás előtt, mert mint elmondta, 29 évesen már nincsen szüksége szülői engedélyre. Barátja véleményét pedig nem tudta kikérni, hiszen a táncosnő még mindig egyedül van, persze most sem magányos.

Klikk!

Rengeteget dolgozik ugyanis, így karácsonykor egymást érik a céges karácsonyi, évzáró partik, ahova táncolni hívják. "Nálunk táncosoknál az év vége a leghajtósabb, nyáron pedig pangás van, bár most ezt máshogy alakult, sok színházi munkám volt" - mondja Karsai, aki az LGT-Táncképek című darabban és a West Side Story-ban is táncolt. Ezeknek pedig, mint mondja, semmi közük a tévés szerepléséhez. "A táncosoknál nem függ össze a színházi munka és a tévézés, mert amúgy is kevés a táncos darab" - mondta.

Szívesen tévézne

A táncosnő egyébként nemcsak a tánc foglalta idén, hanem a Miniszterelnöki Hivatal Sz.É.P. elnevezésű, szűrővizsgálatokat népszerűsítő programjában is részt vett, Dobó Kata, Hevesi Tamás és Czene Attila társaságában. "A program jól sikerült, meg is ismétlik. Ingyenes programok voltak, minden városban két iskola versenyzett, a csapatkapitányok pedig mi voltunk, Czene Attilával. Az iskolák feladata pedig az volt, hogy minél több embert mozgósítsanak. Nagyon jó volt, sokan eljöttek" - mesélte a táncosnő.

Ennek ellenére van, ami mégis hiányzik az életéből. Ez pedig nem más, mint a televíziózás. "Hiányzik a tévé, szívesen vállalnék televíziós munkát" - vallotta be Karsai, aki egyelőre nem tud arról, hogy a jövőben számítanak-e rá valamelyik csatornánál. De persze bármi előfordulhat, hiszen szerinte "a tévés világban nagyon gyorsan változnak az arcok". Persze csakis táncos jellegű műsorban szerepelne, műsorvezetést nem valószínű, hogy vállalna.