A tréner azt állítja, hogy tizenhétszer mártották be a Gazdasági Versenyhivatalnál az elmúlt pár hónap leforgása alatt. Schobert a versenytársaira gyanakszik. Bár tizennégy esetben a javára döntött a hivatal, három ügyben még nem született döntés. Norbinak azonban nem csak a konkurenciával gyűlt meg a baja, több üzlettársától is érdekes körülmények között vált meg.

A Bors információi szerint tizenhétszer jelentették fel a Nagy Fogyás trénerét az elmúlt időszakban a Gazdasági Versenyhivatalnál módszere, vagy termékei miatt. Norbi szerint konkurensei állnak a háttérben. „ Kifogásolták a csodalisztemet, az édesítőmet, az update logót és még sok mindent” – tette hozzá. Schobert a lapnak elmondta, hogy a Versenyhivatal tizennégy esetben tárgyalás nélkül az ő javára döntött. Három másik feljelentés esetében azonban még nem született ítélet. A meghallgatás állítólag karácsony előtt egy nappal lesz. „Így ahelyett, hogy nyugodtan készülhetnék az ünnepekre, ezzel kell foglalkoznom, nem tudom kiverni a fejemből.


Schobert Norbinak saját állítása szerint több álmatlan éjszakája is volt a vádak miatt. „Sokan kérdezték, hogy az elmúlt időszakban miért néztem ki úgy a műsorban, mint egy halálmadár. Sápadt voltam, nyúzott. Hát ezért.” A tréner azt is fájlalja, hogy a történtek miatt csapatával nem tudtak újabb termékeket kifejleszteni, hiszen mindenki azzal volt elfoglalva, hogy tisztázza Norbit a vádak alól.

Schobert azonban nem csak a versenytársai ellenszenvét vívta ki, hanem volt üzlettársaiét is. Az Update-módszer atyja az év elején állítólag egyik pillanatról a másikra jelentette be, hogy nem kíván tovább együtt dolgozni a Gastrofutár céggel. Koller Istvánt és alkalmazottait váratlanul érte ez a döntés. Az ügyvezető attól félt, hogy akár háromszáz embere is az utcára kerülhet, hiszen például a konyha többi üzletfelével felbontotta a szerződéseket. A cég azt tervezte, hogy Gastrodate néven tovább folytatják ténykedésüket. Schobert Norbi ügyvédje szerint mindössze annyi történt, hogy nem hosszabbították meg a szerződést. A tréner hozzátette, azért vált meg a futárcégtől, mert még jobb minőségű szolgáltatás szeretett volna nyújtani, ehhez azonban a Fodd Express volt a megfelelő partner. Schobert az új üzletet egy hakniparádéval népszerűsítette.

Pár héttel a Gastrofutár-incidens után kiderült, hogy Norbi egy korábbi üzlettársával, Horovitz Jánossal szintén hasonló körülmények között „szakított”. Ebben az ügyben ismeretlen tettes után nyomozás is indult, miután ugyanis Norbi egy taggyűlésen bejelentette, hogy továbbáll, valaki letörölte az Egészségkonyha szerveréről az ügyféladatbázist, és eltűntek a futárok által használt mobiltelefonok is. Miután Horovitz letiltatta a készüléket, valaki újraaktiválta őket, később pedig 2,7 millió forintot számlázott ki a szolgáltató az eltűnt telefonokra. Ráadásul a Norbival közös cég, az Egészségkonyha 16 millió forinttal tartozott Horovitz cégének – állította az ügyvezető. A tréner ügyvédje természetesen ismét megmagyarázta, miért döntött úgy ügyfele, hogy vált. Norbi állítólag úgy szerződött az Egészségkonyhával, hogy ha romlik a minőség vagy nem fizetik ki a számlákat, akkor megszüntethető az együttműködés. Az ügy pikantériája, hogy a Gastrofutár ügyvezetője Koller István, feleségével, Csábi Bettinával hálózatépítőként dolgozott Schobert és Horovitz cégénél, később pedig ők üzemeltették a Norbi Ételfutár honlapját.

Bár Schobert Norbi kemény üzletembernek tűnik, nemrég a Velvetnek elárulta, őt nem a pénz motiválja. „Azért dolgozom, mert ahhoz, hogy stagnáljak, már ahhoz is fejleszteni kell. Mert attól, hogy van új natúr chips, szendvics, nem leszek gazdagabb, mert van, ami közben idejét múlta. Az üzlet eszköz, hogy terjesszem, amiben hiszek, hogy megéljen a csapatom, de nem az motivál.” A trénez azért elárulta, hogy egy piaci elemző szerint a Norbi-Update márkanév másfél milliárdot ér. „Januártól lehet, hogy lemondok a Norbi Update Zrt. vezérigazgatói posztjáról. Már az utódom is megvan. Egy profi élelmiszeripari FMCG szakember. Szívesen viszem elöl a márkát, de mégis a háttérben szeretnék dolgozni” –tette hozzá Schobert Norbi, aki saját bevallása szerint ha újra kezdhetné, inkább hurkasütő lenne, vagy alapítana egy reklám-, esetleg egy takarítócéget.