Tommy Ramone, azaz Erdélyi Tamás az egykori legendásan rövid koncertekhez hasonlóan mindössze 10 perces interjúnkban sem cifrázta túl mondandóját. A The Ramones punk rock zenekar egyetlen élő eredeti tagja a héten érkezett Budapestre, és yeah, sure, nagyon örül annak, hogy 50 év után végre szülővárosában is népszerűsítheti egykori zenekarát, ami - ha csak a Zöld Pardonban az egy négyzetméterre jutó The Ramones-pólós rajongók számát nézzük - még minidig ugyanolyan népszerű.
"Nagyon szerettem volna látni Budapestet, hazajönni végre. Nagyon büszke vagyok a The Ramonesra, és szeretném, ha minél többen megismernék" - feleli kérdésünkre a megőszült rocker, aki csak akkor veszi le Ray Ban-napszemüvegét, ha fotósunk éppen pihenteti kameráját. Na de mi másért is jöhetne haza több mint ötven év után a Rock Halhatatlanjainak egyetlen magyar tagja, aki a vad punk rocker korszak után hatvan felé közelítve inkább folkos-indie-s bluegrasst játszik.
Szerinte a spanyol ruhaüzletláncban kapható The Ramones-mintás pólók is csak erre jók. És persze azért pénzt is hoznak, még akkor is, ha esetleg a vásárlóknak már gőze sincs arról, mi is az a The Ramones: "Vegyék csak! Persze ehhez kellett az engedélyük, és hát ez is csak egy hirdetés. Ha olyanok is megveszik a pólót, akik nem hallottak még a zenekarról, talán felfedezik maguknak a zenekart és megveszik a lemezeinket is".
"Természetesen a korai rock and rollon kívül nagyon sok popzene is befolyásolt minket. A korai rock közül hatással volt ránk Elvis Presley, Little Richie, Chuck Berry zenéje, és a Beatles is. De utána a pop is. A többiekről nem tudok, de engem például a képregények is inspiráltak, sokat olvastam fiatal koromban" - mondja Tommy Ramone, miután azt kérdezzük tőle, talán a zenéjük popos hatásai miatt lehet-e az, hogy némelyekre (például kolléganőnkre) a The Ramones hallgatása határozott kedélyjavító hatással van.
Ugyanaz, kicsit másképp
Az egykori dobos és producer mostanában az Uncle Monk nevű bluegrass formációban zenél, de azt vallja, tulajdonképpen ugyanazt csinálja, mint régen, csak a forma változott. "Az Uncle Monk annak a folytatása, amit mindig is csináltam, csak akusztikus hangszerekkel. Vannak népi hangszerek, felhasználom a bluegrass, az indie-zene elemeit is és egy rám jellemző eleggyé kombinálom őket. De e mögött az alapok, a keretek ugyanazok maradtak".
Tommy Ramone eredetileg a csapat menedzsere volt, akkor lett dobos, amikor Joey Ramone-ról eldöntötték, ő az ideális frontember és a dobok mögül hiányzott egy ember. De mint megtudtuk, Erdélyi Tamás már gyerekkorában is a dobokhoz vonzódott: "Nekem már itt, Budapesten a dobok tetszettek meg, pedig még nagyon fiatal voltam, körülbelül öt éves. Aztán gitáros lettem. A The Ramones-ban pedig azért lettem én a dobos, mert tudták, hogy dobolok és amikor nem volt dobosunk, csak felküldtek a színpadra. Aztán ott ragadtam".
Nem voltak már tinédzserek
Tommy Ramone-t arról is megkérdeztük, szerinte mi a különbség a hetvenes-nyolcvanas évek zenei világa és napjaink zeneipara között. A zenész pedig elmondta, tulajdonképpen semmi, de igazán arra sem akart válaszolni, kiben lát olyan újító lehetőséget, mint annak idején, a punkot létrehozó The Ramones volt. "Ma is nagyon sok tehetséges zenekar van. Azok, akik megújíthatják a zenét, talán úgy, ahogy mi tettük, folyamatosan jelen vannak, sohasem tudhatod, hogy végül kiből lesz az a zenekar, akinek hatása lesz a zenére. Az a zenei színtér, ahonnan a The Ramones feltűnt, egy bohém, intellektuális közeg volt, nem voltunk már tinédzserek, huszonévesek voltunk."
A The Ramones rengeteg rockcsapat munkásságát meghatározta, a Sex Pistolstól kezdve a kilencvenes évek elején feltűnő The-zenekarokig. A mostani utódokról eltérő a véleménye: "Nagyon sok ilyen zenekar van, vannak közöttük jók is, rosszak is, van, ami kifejezetten gyenge zene. Én mostanában bluegrasst, jazzt hallgatok. A legjobban Ricky Skaggs bluegrass-zenészt szeretem".
"A zenészeknek ki kell találni, hogyan keressenek pénzt A zenének nem az tesz jót, hogy le lehet tölteni az albumokat, ami jót tesz a zenének, az maga az internet, mert több emberhez el tudnak jutni a zenekarok. De szükség van a zenekiadókra, hogy promotáljak, felépítsék a zenekarokat. Ehhez pénz kell, nekik pedig van. A myspace és társai is jók, de a zenészeknek is meg kell élni valamiből. Érdekes, hogy mi sül majd ki ebből az egészből, valakinek meg kellene oldania ezt a problémát" - elmélkedik Ramone, amikor a zeneletöltésekről kérdezzük.
Johnny Rotten zseniális, de elviselhetetlen
Tommy Ramone Sex Pistols-os kollégájával, Johnny Rottennel ellentétben nem érzi úgy, hogy a bulvármédián keresztül kellene üzengetnie Amy Winehouse-nak vagy beszólnia a Coldplaynek vagy Stingnek: "Johnny egy nagyon tehetséges előadó, akinek van egy idegesítő személyisége. Ahhoz én már öreg vagyok, hogy én is üzengessek. Amikor fiatal voltam, megtettem, ma már nem" - mondta a zenész, aki a zenéléshez azért még mindig elég fiatal.
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.



