Egyelőre a Csillag születik győztesének keresetéből, illetve a pótlékból tartja fent magát a fiú édesanyja és tesvérei, akik jelenleg a nagyszülőknél laknak. Utasi Árpi szülei nemrég döntöttek úgy, hogy külön költöznek. A mesemondó családja a tervek szerint a nehézségek ellenére nemsokára birtokba vesz egy 15 ezer eurós házat.

Miután Utasi Árpi szülei úgy döntöttek, hogy jobb, ha útjaik különválnak, a Csillag születik győztese édesanyjával és két testvérével elköltözött a fiú édesapjától. Így a család most a mesemondó keresetéből, valamint a családi pótlékból tartja fent magát - írja a Bors. Utasi Árpi édesanyja jelenleg háztartásbeli, de úgy döntött, nemsokára ő is munkát vállal, hogy még több pénzből gazdálkodhassanak. Erzsike az Esti Frizbi felvételén azt is elmondta, párjával már jóval az RTL Klub műsora előtt megromlott a viszony, de a gyerekek miatt megpróbálták megmenteni a kapcsolatukat. Utasi Árpi egyelőre nem érzi, úgy megváltozott az élete, és azt sem bánja, hogy egyelőre ő az egyetlen kenyérkereső a családban.

A kis család egyelőre a nagyszülőknél lakik, de reménykednek abban, hogy nemsokára beköltözhetnek saját otthonukba. "Hamarosan veszünk egy házat, ami két szobából, konyhából, kamrából, gyönyörű verandából áll, s még egy hatalmas műhely is tartozik hozzá . Szóban már meg is állapodtunk az eladóval. 15 ezer euróba kerül, amiből 11 ezer euró már a számlánkon van" - mesélte Erzsike. A csantavéri fiú még tavaly, győzelme után elhatározta, hogy nyereményéből házat vesz családjának. Később felmerült, hogy családjával áttelepül Magyarországra, hogy megvalósítsa nagy álmát, vagyis hogy színész legyen. Majd ismét módosult a terv, és mesemondó fiú édesanyja úgy döntött, hogy inkább egy kis gazdaságot hozna létre.

Utasi Ápri a családfenntartó

Pár héttel később Utasiék arról panaszkodtak, hogy még nem folyósították nekik a nyeremény első részletét, ám a támogatást már megvonták tőlük a hivatalos szervek. Ráadásul a környékbeliek emelt áron ajánlgatják nekik ingatlanjaikat. Utasi Árpi ezután úgy döntött, hogy eladja az ajándékba kapott autót, amit a pénznyereménnyel ellentétben időben megkapott. Márciusban a fiú és édesanyja valóban átköltözött Magyarországra, mivel Utasi Árpi szerepet kapott a veszprémi színház egyik darabjában. Erzsike gyermekei - a 17 éves Renáta, a 12 éves Ancsa és a 2 éves Melani - nevelését ekkor a párjára, valamint a nagynénire és a nagymamára bízta. Hiába vált valóra Fárby Sándor védencének álma, ahogy teltek a hetek, rájött, hogy legszívesebben visszaköltözne a Vajdaságba.