Legalább negyedórán át fárasztotta és megfogta a kilenc kilós pontyot. Nem volt bunkó, amikor kiparkolt, és még csak mozgássérült matrica sincs az autóján - írta a velvetnek Vikidál Gyula, miután elolvasta cégünk jogászának beszámolóját a rétimajori horgászversenyről.
Véletlenül akadtam az Ön által írt részletes ismertetőre, melyben méltatja a rétimajori amatőr verseny eseményeit. Jó ha tudja az ország lakossága, hogy csupán a horgászat kedvéért milyen barátságban tud élni legalább ezen az egy napon az ismert világbajnok az újságot készítő, az örökké háttérben dolgozó nyomdásszal, vagy kezdő újságíróval. Mert mindannyiónk számára a nemes versengés a fontos, és persze a társaság amely ilyenkor összeverődik, és az sem számít, hogy fogunk valamit vagy sem.

Hálás vagyok, hogy ily részletesen megemlékezik az én jelenlétemről, bár végigolvasva azt véltem felfedezni, hogy szándékosan negatív kicsengése van a történetnek, mely némi korrekciót igényel.

Hogy valóban sietnem kellett, igaz, mert a délutáni előadásra mely három órakor kezdődött a Madách Színházban időben be kellett érnem. Az is igaz, hogy könyörögve kértem a horgásztársakat, hogy engedjenek valahogy ki a "lagunákból". Megjegyezném, hogy mindenkit tájékoztattak, hogy hol vannak az autók parkolási lehetőségei, melyet kényelmi szempontok miatt nem mindenki vett tudomásul. A szóhasználat a leírt esetben úgy érzem szándékosan rosszindulatú, melyet visszautasítok, ugyanis az Ön által leírt szavak nem hangzottak el.

D.B.Gyulával történt összetévesztés esetében, súlyos látási zavar állapota áll fenn, mely aggodalomra ad okot, ugyanis nincs feltéve az autómra a mozgássérülteket megkülönböztető embléma. A magyar rockzene történetét nem kötelező ismerni, ám egy bizonyos szinten azért kellemetlen ha Babos, Deák Bill, vagy Vikidál azért mert mindegyik "Gyula", sikerül nyilvánosan összekeverni.

A szóban forgó halacskáról elküldöm a mellékletben, az egyik leghitelesebb szakember által készített fotót, mely úgy gondolom minden további kételyt eloszlat. Csupán azért fárasztottam kb.15-20 percig, mert nem akartam szétszakítani a hal száját. A legszebb pillanat amikor a hal a tartóban van, ám számomra és sok sporthorgász társam számára a fárasztás a gyönyörűség, a pillanat megérzése amikor a hal már nem harcol teljes erővel, majd eljutni addig míg sikerül kiemelni megszokott közegéből.

Több éve járok Rétimajorba, és pontosan tudom mi illik és mi nem. Lévai Ferenc "tógazdával" elég régóta ismerjük egymást, ebből adódóan tudjuk, hogy az anyahalakra vigyázni illik, mert ők adják a jövőt.

Remélem sikerült meggyőznöm, hogy az a jó, ha mindkét fél elmondhatja a véleményét, mert ha csak az Öné olvasható, még azt hiszik az olvasók, hogy úgy történt ahogy Ön írta.

Vikidál Gyula