horoszkóp
150776144

Rossz lábát műtötték meg, nem fizetnek kártérítést

2014.11.17. 17:30

Az alábbi történet nem valahol a vidéki Indiában történt, hanem a Szoljon.hu szerint Magyarországon. A zagyvarékasi F. Gyuláné Magdi problémamentes bal térdét műtötték meg a rossz jobboldali helyett a szolnoki Hetényi Géza Kórházban. Szörnyen fájt ugyanis a jobb térde hosszú ideje, nehezére esett a járás is, aztán az orvosok a műtét mellett döntöttek. 2011. május 3-án az eredetileg megbeszélttől eltérő orvos műtötte őt meg, így befeküdt, elaltatták és nekiestek a lábának.

Minden rendben is volt, a beteghordó előkészítette a jobb lábamat az artroszkópos beavatkozásra. Nem kell mondani, hogy mennyire megdöbbentem, amikor az ébredésem után arra eszméltem, hogy combtól bokáig bekötötték a másik, a bal lábam.

Ezeket nyilatkozta F. Gyuláné a Szoljonnak, majd hozzátette, az orvosok is elismerték a tévedést. Azt mondta a műtétet végző doktor, hogy "egy kis malőr történt". Persze azzal nyugtatták, hogy ott is voltak kis bajok már, hiába volt panaszmentes, tehát végül is nem is járt olyan rosszul. A nő most a fájó jobb lábára kénytelen támaszkodni, a vállalkozását abba kellett hagynia mozgáskorlátozottsága miatt, ezért ügyvédhez fordult és állítása szerint méltányos kártérítést kért a kórháztól. A történet innentől a tipikus magyar forgatókönyvet követi: a kórház és a biztosító egymásra mutogatott, majd egységesen elutasították a nő kérelmét. A kórház azzal indokolt, hogy a nő térdében lévő degeneratív elváltozások miatt nem tud járni, nem a lábcserés műtét miatt. Ja, és a kórház egyik levelében azért megemlíti, a bal láb műtétjéhez a nő nem adta hozzájárulását.

Taps.