Meztelenül, karjában egy cuki kisbabával nézett meg egy kiállítást pár nappal ezelőtt a svájci-spanyol-szlovák Milo Moire. A Németországi Münsterben, az LWL-Museum für Kunst und Kultur (LWL-Múzeum a Művészetért és Kultúráért) nevű intézményben hajtotta végre performanszát egy, az aktokat középpontba állító kiállításon. Nem gondolta túl az egész művészi koncepcióját: akitképek között akart meztelen lenni, egyedül a kisgyerek hatott furcsán a karjaiban.

A Madonna-szimbólumot több látogató nevetségesnek és erőltetettnek írta le, persze akadtak férfi műkedvelők, akiknek tetszett a fiatal és csinos művésznő műalkotása. Moire műmellei és vaginája nem először sokkolták a békés nyugati közvéleményt. Az alkotó – 18+-os – honlapjáról összeszedtünk videókat arról, mikén pukkasztott korábban polgárt Moire.

közösségi oldalas

Ha ön egyből a művésznő nagy rajongója lett, követheti őt a Facebookon, Instagramon és Twitteren is. Saját csatornái vannak a YouTube-on és a Vimeón is.

Moire egyszer azt találta ki, hogy Düsseldorfot, majd egy évre rá Baselt is megnézi magának, azaz hogy felkap egy szemüveget meg némi feliratot, és úgy megy ki az utcára meg utazik a tömegközlekedéssel. A fogadtatás a szokásos volt, a sokat látott svájciak is megrökönyödve nézték, ahogy a magas, szilikonmelles, dekoratív művésznő ruhák nélkül, pusztán a ruhanevek felirataival a testén flangál.

Tavalyi performansza volt szintén, amikor a vaginájába festékkel töltött tojásokat helyezett, majd felállt két padra meztelenül, és kirottyantotta a résen a tojásokat. Ezek egy vászonra hullottak és törvényszerűen eltörtek, amiből egy Pollock-szerű, fröccsöntött kép alakult ki. Persze van itt mindenféle háttérmagyarázat az alkotásról mint szülésről, miegymás.

A hasadt agy címet adta a következő performansznak a művésznő: ebben egy maszkot visel, úgy fetreng a hóban, az utcán, mindenféle szürreális helyszíneken. Persze a maszkon kívül nemigen van rajta ruha. A lényeg, hogy milyen harcok zajlanak nap mint nap a fejünkben, akár önmagunk ellen.