Egy amerikai sztárszakács segítségével készítettek paleo szakácskönyvet, amitől akár meg is halhat a gyerek - számolt be a Jezebel.  A Bubba Yum Yum című szakácskönyv forgalmazását le kellett állítani már azelőtt, hogy a boltba kerülhetett volna, ugyanis az ausztrál sztárszakács, Pete Evans olyan recepteket ajánl a tápszerek helyett, amiktől biztos, hogy nem lesz a gyerekeknek fejlődési rendellenessége, ugyanis meghalnak. Evans harcol a tápok ellen, hiszen abban túl sok a vegyszer, ezért csirkemájas csontlevest ajánl helyette. Ez elsőre nem hangzik rosszul, ám olyan szakemberek, akik tisztában vannak az ételek tápanyagtartalmával és azzal is, hogyan működik egy csecsemő szervezete, azt állítják, hogy ebben tízszer annyi A vitamin található, mint amit egy csecsemő  fel tud dolgozni, ez pedig komoly mérgezéshez és akár halálhoz is vezethet. A kiadó megijedt, hogy túl sok olyan ember lesz, aki inkább egy ismert TV-s arcnak hisz mint a tudománynak és a hatóságoknak, akik jóváhagyják a csecsemőknek szánt táplálékkiegészítőket, ezért nem forgalmazzák a könyvet. Meg persze a perektől is félnek. 

Ráadásul az is kiderült, hogy Evans és a szerzőtársai maguk sem voltak biztosak abban, hogy amit leírtak az rendben van. A könyv hátán, lábjegyzetben hívják fel a figyelmet arra, hogy a receptek akár károsak is lehetnek az egészségre.  Igazán jó ajánlás egy gyerekkönyvhöz. Mindezek ellenére e-könyvben a szerzők ki fogják adni a szakácskönyvet, amivel gyerekeket lehet ölni.