horoszkóp
1

Ikeás gagyival szívatták az arcoskodó műkedvelőket

bd
2015.03.23. 08:48

Ha valaha volt olyan sejtelme, hogy az önjelölt  műelemzők sokszor mások szavai, sőt, akár előítéletek alapján mondanak véleményt egy-egy alkotásról, akkor az i100 által felfedezett videós trollkodás csak megerősíti ezt.

A Life Hunters TV riporterei a közelmúltban már az ételkritikusokat is leégették kicsit, amikor McDonalds kaját etettek velük új bioételként (ők pedig ehhez méltón mennyei ízeket és egészséges hozzávalókat éreztek ki a hamburgerből), most pedig egy ikeás festményt mutattak be egy galéria látogatóinak, mint egy híres svéd festő Ike Andrews(!) alkotását.

Természetesen semmiképpen nem szeretnénk azt a látszatot kelteni, hogy a dolgok művészeti értékének meghatározása ennyire légből kapott, mindenesetre nagyon vicces, hogy a híres alkotó tudatában micsoda csodálatos jellemzők derülnek ki a pár ezer forintos képről ésa  festőről.

Persze az is lehet, hogy napjainkPicassója a megélhetésért robotol a svéd bútorgyárnak. Ha így van, érdemes váltania, ugyanis az egyik nézelődő akár 2,5 millió eurót (több mint 730 millió forint) is reális árnak tartott a művéért.