Ritka az a férfi vagy nő, aki az alkalmi partnereinél is odafigyel arra, hogy az élvezés folyamatában merre tart a partnere. Még ritkább, hogy teljesen spontán ugyanott járjon két ember az orgazmusig tartó úton, majd a tetőfokot egyszerre érjék el. A szexológusok szerint ezt lehet gyakorolni, és meg lehet tanulni a párkapcsolatban.

A szexológusnak, Dr. Justin Lehmillernek tették fel azt a kérdést a blogján, létezik-e, hogy két ember egyszerre élvezzen el, vagy ez csupán romantikus álom. A válasz röviden az, hogy be lehet gyakorolni, hogy egyidőben élvezzünk el a partnerrel, csak közben megtörténhet, hogy a gyakorlás elveszi a szex élvezetét. Pláne, ha az egyik fél kicsit görcsösebben áll az orgazmushoz, mint kellene – akár a férfi, akár a nő.

Az orgazmus nem minden nőnek jön össze minden egyes szex alkalmával, így azt is bele kell kalkulálni, hogy egyszerre elélvezni nemcsak a gyorstüzelők miatt nehézkes. Az pedig csak rátesz egy lapáttal, hogy mindenhonnan az folyik, hogy egy nőnek el kell élveznie – ha nem teszi, akkor a partnere érzi magát kellemetlenül. A frusztráció tehát mindenképp hátráltatja a romantikus álmot, hogy a nagy szenvedélyben, egymás szemébe nézve élvezzünk el.

A teljesítményszorongás energiát vesz el, az örömről és az élvezetről nem is beszélve. A szexológus azt tanácsolja, hogy ahelyett, hogy arra koncentrálunk, el kell élvezni, orgazmusnak kell lennie, egyszerre kell megtörténnie, csak adjuk át magunkat az élvezetnek. Ha összejön, és egyszerre élveznek el a felek, akkor tökéletes, ha ez nem történik meg, akkor sincs semmi.

A borzasztóan hangzó „közösülés igazítási technikával" elérhető, hogy a partnerek egyszerre, egyidőben élvezzenek el. A nyolcvanas években a szexológusok arra jutottak, hogy misszionárius pózban, amikor a férfi farka a hüvelyt és a csiklót is egyszerre izgatja mozgás közben, elérhető az egyszerre élvezés. Ez azonban összehangolt mozgást, és komoly közös munkát igényel, így a pároknak azt javasolja a szexológus, hogy gyakorolják ki maguk – de csak ha nagyon elszántak.