Ha azt mondom, hogy képzeljen maga elé egy a szőke haját két copfban hordó, 14 éves, egyenruhát viselő angol kislányt, akkor bizonyára valami mosolygós cukiságot lát maga előtt.

Úgyhogy most gyorsan ki is ábrándítom, mert a címben szereplő 14 éves kislány így néz ki, és tényleg percekig üvöltve fenyegetett és bántalmazott egy nála nagyobb, de legalábbis magasabb fiút. Az esetet társaik videóra is vették, majd kitették a Facebookra, ahol pár nap alatt már több millióan látták.

A Daily Mail szerint ennek köszönhető az is, hogy a felvétel eljutott a rendőrséghez, akik a 14 éves lányt elég hamar elfogták, és le is tartóztatták.

Ha nem lenne kedve megnézni a videót, amit teljes mértékben megértek, csak annyiról marad le, hogy egy kislány elég durván fenyeget egy nála magasabb kissrácot, a pulcsijánál fogva rángatja az utcán, miközben üvölt vele, és többek között azt kérdezi tőle, hogy hol a füve, majd ököllel arcon is vágja.

Az eset egyébként London déli részén, Selsdon környékén, vélhetően egy iskola közelében történt. A videót május 14-én délután posztolták Facebookra a Young Rich Britain oldalra, a rendőrök pedig már másnap megtalálták a fenyegetőző 14 évest, akit már a napokban bíróság elé állítanak.