A több szex nem tesz boldogabbá, állítják az amerikai kutatók. Bár korábban mások azt állapították meg, hogy a szex boldogabbá tesz a pénznél, szóval valahol a kettő közt lehet az igazság. 

Az amerikai Carnegie Mellon egyetem kutatása szerint minél többet szexelünk, annál biztosabb, hogy csökken a szexben rejlő élvezet – írja a Dailymail. A szex gyakoriságának és a boldogság kapcsolatának vizsgálatát 128 emberen végezték, ami egyáltalán nem reprezentatív.  Harmincöt és hatvanöt év közötti házaspárokat osztottak két csoportra a vizsgálathoz, az egyik csoportot megkérték, hogy duplázzák meg a heti teljesítményüket. A másik csoport nem kapott utasítást a szexuális életükre. A pároktól minden nap megkérdezték, mennyire boldogok és elégedettek az életükkel. 

Azok, akiket utasítottak arra, hogy kétszer annyit szexeljenek, kevésbé érezték magukat boldognak, és a szexben sem lelték igazán örömüket. A szexuális vágyuk is csökkent. Azt azért érdemes figyelembe venni, hogy van különbség az önként végzett tevékenység és a kötelezően csinált dolgok közt. Az előbbiben érthetően sokkal több sikert és örömet talál bárki, mintha köteleznék rá. Az amerikai egyetem kutatói nem adják fel, a témában több felmérést is végeznek majd, legközelebb nem utasítással veszik rá a párokat a több szexre, hanem más eszközökkel: például hotelszobai szexszel. 

A szex pedig igenis boldogabbá és kiegyensúlyozottabbá teszi az embert, leginkább akkor, ha teljes érzelmi és testi kielégülést is megélhet. Egy korábbi kutatás szerint a szex biztosan boldogabbá teszi az embert a pénznél, de ez korántsem jelenti azt, hogy akinek nincs pénze, sokkal többet dugna. Az angliai  Warwick egyetemen a szex, a pénz és a boldogság kapcsolatát vizsgálták meg 16 ezer emberen. Ha egyenlőségjelet lehet tenni a pénz és a szex között, akkor a kutatók szerint azok, akik havonta egynél többször, legalább heti egyszer szexelnek, hasonlóan boldogok, mint azok az amerikaiak, akiknek az átlagjövedelmük 50 000 dollár évente (13 636 750 Ft). A pénz valamennyire boldoggá tesz, de nem annyira, mint azt képzelnénk. Kell mellé a kiegyensúlyozott szexuális élet.