Magyarország egyik legismertebb calisthenics-edzője Radányi Norbert. Amikor tavaly tavasszal beszélgettünk vele, még gyerekcipőben járt a Bartendaz mozgalom általa alapított hazai ága, de Radányi Norbert most már New Yorkból tért haza, hogy kinti élményeiről számoljon be nekünk. A videókon szinte mindent meg lehet rendesen figyelni, de azért néhány kérdést is feltettünk neki, ezeket alább olvashatja. Ha ön azonban még ennél is többet szeretne, akkor menjen el a Bartendaz szombati budapesti edzésére, és tényleg nem maradnak majd kétségei!

Hogyan alakult meg a magyar Bartendaz és hogyan kerültél kapcsolatba a kinti alapítókkal?

Úgy kezdődött, hogy kb. nyolc évvel ezelőtt elkezdtem edzeni. Akkor még nem ismertem őket, de itthon egyre több ilyen közösség jött létre. Én is része lettem egynek, de egy idő után úgy gondoltam, inkább csinálok egy sajátot Pécsett. Ezt még akkor nem neveztem el, de láttam egy dokumentumfilmet a Bartendazról a Youtube-on, és úgy éreztem, mintha végig azt mondták volna ki, amit én addig is gondoltam. Annyira magamra ismertem ebben a videóban, hogy úgy gondoltam, hogy legyen a mi nevünk is ez.

Küldtem nekik egy anyagot rólunk, beszéltem velünk, és ők azt mondták, hogy csináljuk, de vannak feltételek. Küldtek egy küldetéslistát arról, hogy mi ennek az egésznek a célja, hogy mi a hitvallásuk, kellett úgymond egy „esküt” tennünk, azt fel is vettük videóra, elküldtük nekik, és ezzel kerültünk be a csapatba. Elküldték a logóikat, csináltunk pólókat, stb., és már tavaly is beszélgettünk róla, hogy kimegyek hozzájuk, de csak idén jött össze.

Mennyi időt töltöttél Amerikában?

15 napot voltam kint, abból 8-at New Yorkban. Elmentem Coney Islandre is, ahol van egy pályájuk, meg Harlemben is edzettünk, aztán voltam Miamiban is egy híres kültéri fitneszpályán. Tisztelték azt, amit mi csinálunk és örülnek, hogy továbbvisszük a nevüket Magyarországon.

Valószínűleg nincs túl sok különbség az itthoni és a kinti Bartendaz-edzések között. Van valami, amiben mégis eltér a kettő?

„Kint nem néznek hülyének, ha szimpla edzésen egy csapattársad nevét kiabálod és bátorítod. Kint olyan közösségi élményt él át az ember, amit... Amit itthon is meg szeretnék valósítani egyébként, csak ehhez meg kell változtatni az emberek gondolkodásmódját.

Mi volt a legnagyobb meglepetés, ami kint ért? „Az volt a legnagyobb meglepetés, hogy mennyire természetesnek tűnt, hogy én ott vagyok. Ugyanazt éreztem, mintha a saját csapatommal edzenék, de közben szinte sokk volt, hogy ott lehetek és azokban a parkokban, azokkal az emberekkel edzhetek, amiket és akiket évekig néztem videókban. Giant a példaképem, vele beszélgettem a legtöbbet. Öröm volt ott lenni, annyi mindent adtunk egymásnak. Felnézek rá, és nem azért, mert sztár, hanem azért, amit csinál. De közben meg partner is, és nagyon jól tudunk közösen dolgozni.

Ha más is edz mondjuk egy parkban, akkor mi történik? Hogy viszonyulnak ők a Bartendazhoz?

Elvannak egymás mellett a csapatok, de olyan is volt, hogy megérkeztünk valahova és elmentek onnan az emberek. Szóval vannak ellentétek ott is.

Ezek szerint itthon is vannak konfliktusok?

Persze, hogy vannak. Vannak versenyek a csapatoknak, de a Bartendaznek pont nem a versengés a lényege, hanem a közösségépítés. Nem lenyomni szeretnénk másokat, hanem közösséget építeni és mindenkinek megadni a lehetőséget.